Print PDF

Soha nem a társadon múlik a kapcsolat boldogsága!
De, akkor ki tehet róla, hogy nem vagyunk boldogok!
 
Ha boldogtalan a kapcsolatod a lehető legrosszabb dolog, amit tehetsz, hogy rögtön a párodban kezded keresni a hibát! Ha rögtön a párodat akarod megváltoztatni, akkor nagyot fogsz csalódni, mert egy ember soha nem képes megváltoztatni valaki mást.
 
Minden ember alapvetően egyetlen dologra lehet hatással az életében, ez pedig a saját élete. Azt azonban kevesen tudják, hogy mivel kezdődik a felelősségvállalás. Ha folyton a környeztedben keresed a veled történő dolgok okát, akkor megint csak csalódnod kell.
 
Mit kell tennem, akkor, hogy a kezembe vegyem az életem irányítását?
 
Nézd meg a videót és bemutatom neked hogyan állíthatod talpra az életed!

 

 

A boldogtalan ember kifordított életet él!

 

a-boldogtalansag-keplete.jpg

 

Ellentmond a szellemi törvényeknek, mert nem engedi, hogy életében a szellem uralkodjék az anyag felett, hanem pont forítva, az életében, mindent az anyagiak és a külvilág hatásai irányítanak!
 
A boldog ember két lábbal áll a földön!
 
a-boldogsag-keplete.jpg
A szellemi törvényeknek megfelelően, az életében mindent a gondolkodásának rendel alá, vagyis tudja, hogy az egyetlen dolog, amire valóban hatással lehet az életben az a saját gondolkodása

 
 

 

Hozzászólások (43)Add Comment
boldog ember
Írta: annamagdolna, július 12, 2009
Mig a masikaban keresed a hibat, biralsz es itelsz nem vagy a magad ura. Boldogsagod nem a masik viselkedese szabja meg.
1.A sajat magad elfogadasa
2. A massag elfogadasa
3. Az elegedetlenseg kizarasa
A fentiek egyseges harmoniat eredmenyeznek.Ami boldogsaghoz vezet!
boldog ember
Írta: annamagdolna, július 12, 2009
Mig a masikaban keresed a hibat, biralsz es itelsz nem vagy a magad ura. Boldogsagod nem a masik viselkedese szabja meg.
1.A sajat magad elfogadasa
2. A massag elfogadasa
3. Az elegedetlenseg kizarasa
A fentiek egyseges harmoniat eredmenyeznek.Ami boldogsaghoz vezet!
Energiahiány esetére
Írta: Bea, május 24, 2009
Én megkeresem, mi az a bennem feljövő negatív, díszharmónikus energia, ami szétforgácsolja energiakészletem, és ezt kitisztítom magamban. Ez lehet díszharmónikus program, negatív gondolat, érzelem, vagy érzés. Következő lépésben megnézem van-e valaki az energiarendszeremben, ki szív, s leválasztom magamról.
Ellenőrizni kell a napi tevékenységünket, életterünket, eleget pihenünk-e, stb...
Üdvözlettel: Bea
...
Írta: Móczó Rita, május 23, 2009
Mit teszel, ha már olvasni sincs energiád, mert nem tudz figyelni?????????????????????????????????????
Macskának
Írta: Magdi, május 22, 2009
Nagyon egyetértek veled. Szépen megfogalmaztad a gondolataid.smilies/smiley.gif
boldog/boldogtalan ember
Írta: Nagy Csilla, május 22, 2009
smilies/smiley.gifnagyon jó, köszönöm. Néha kell, hogy ismételjék és tudatosítsák bennem azt, amiről úgy gondolom, hogy tudom. Persze más olvasni, tudni valamit, és más megvalósítani. Ehhez adsz Te segítséget. Köszönöm.
CSilla
boldogság?
Írta: keki.tamasne, május 22, 2009
Sziasztok. Müller Péter könyvei jelentik most a Bibliát. Hasonló történettel tudok szolgálni sajnos. Házasságom igen nagy szerelemben köttetet. CSak épp 18 évig nem tudtam, milyen ember a férjem. Nagyon későn fogalmazódott meg bennem, hogy csak a külsejébe voltam szerelmes. Ehhez nagyon sok veszekedésnek, verésnek, hangos szóváltásnak kellett(?) lezajlania. A belső emberi értékei számomra egyenlőek a nullával. Közös vállalkozás terhét vettem a nyakamra, mert ő felületes mindenben. Olyan álomvilágban él, mely számomra teljesen érthetetlen. 1 éve vallotta be viszonyát, melyet szinte az első percétől sejtettem. Folyamatos hazudásai miatt összepakoltam a holmiját, kiköltöztettem. Mert önszántából ezt sem tette volna meg. Mindig nekem kellett döntést hoznom, mert egyedül csak a nagy love storyt döntötte el. Melynek eredményeként széthullott a családunk. 13éves fiunk osztályismétlésre szorul. 17 éves lányunk külföldre készül, mert apjuk cselekedete padlóra tette lelkileg mindkettőt. 40 évesen nézek ki a fejemből, hol rontottam el???? Jó megjelenésű értelmes és erős nőnek tartanak. Csak én érzem legbelül, összeomlóban.....
...
Írta: Bea, május 21, 2009
Kedves Anaxis!
Szépek és igazak gondolataid!
A lélekre történő medi, pedig testnek és léleknek is megnyugvás smilies/smiley.gif
Egy előadáson találkoztam egy kedves véleménnyel, ami medire vonatkoztatva annyi volt: ha imádkozol szólsz Istenhez, ha meditálsz, akkor hagyod és előbb-utóbb várod, hogy Isten szóljon hozzád smilies/wink.gif
Talán a magányra vonatkozólag érzem inkább azt, hogy nem biztos, hogy karma, de lehetségesnek tartom, hogy ez addig van jelen, míg e helyzetben lévő rájön, hogy a boldogság bennünk van.Szerintem hiba ezt máshoz és kapcsolathoz kötni.
Szeretettel:Bea
Meditáció
Írta: Anaxis, május 21, 2009
Kedves Era! Ezzel a címmel írtad a soraid:Meditáció. amit írok, az nem tanács, mert butaság lenne azt gondolnom, hogy én jobban csinálnám a te helyzetedben. Csupán a saját tapasztalatomat osztom meg veled. Nagyon régóta érdeklődöm a spiritualitás iránt.. sokmindent olvastam, sokmindent kipróbáltam.persze nem vagyok valami nagy mester, mert minden érdekel, így a tudásom elég felszínes... Azzal hogy azt hiszed az a karmád, hogy magányos legyél, azzal megteremted a magányt... rengeteg kósza gondolat suhan át az elménken és igen kevés ember uralja a gondolatait. Nekem is sok gondolat suhan át, de arra figyelek hogy az adott gondolat milyen érzést vált ki belőlem... Ha bűntudatot fájdalmat, haragot stb. akkor azt elhesegetem. Úgy hogy kb.3 éve foglalkozom mélyebben a témával, és tudom, hogy mit és hogy kéne tenni, hogyan kéne gondolkodni, még mindig sokszor nagy a káosz van a fejemben. Ami nekem nagyon sokat segitett az Sri Chinmoy- Meditáció könyve. A meditáció (ami véleményem szerint a spirituális lét alapja) nem az amikor befelé forditod az elméd és ugymond magadban elmélkedsz, hanem az amikor lecsendesited az elmét. Megtanulsz 5 majd 10, 15percig nem gondolkodni. Nekem sokat segített, pedig 1-2 percnél tovább még nekem sem megy... Nem tudom mért épp ezt a címet adtad soraidnak, de találó.smilies/smiley.gif
Kedves Péter! Neked pedig a hálámat fejezném ki. Jól eső érzés az, hogy támpontot adsz az emberek mindennapjaihoz, és nagyon boldoggá tesz, hogy ennyi embert érdekelnek ezek a témák. kedves barátaim egyre többen vagyunk, leszünk míg végül kialakul a szükséges kritikus tömegsmilies/smiley.gif Köszönöm nektek és a szeretet energiája szálljon rátok. Csodálatos napot mindenkineksmilies/smiley.gif
boldogság
Írta: Tulipánt Judigt, május 21, 2009
smilies/cool.gifKedves Péter! Először is azt kellene tisztázni, hogy mi is a boldogság? Mindenkinek más és más. Nekem már az boldogságot ad, ha hazaérek és a kutyám lohol felém, ugrál fel hozzám, mert feltétel nélkül szeret. Már az boldogság, hogy a hét végén kb. 30 halat fogtam egy horgász tavon, közben ronggyá égtem. Az is boldogsággal töltött el, hogy így a macskám borzasztóan jól lakott. Ott voltam a természet lágy ölén, a jó levegőn, hallgattam a tó partján a nádirigókat, a békák kuruttyolását, a vadkacsák hápogását, és mindezt a férjemmel együtt. Igaz nem sokat szóltunk egymáshoz, de nem is kellett. Az igazi boldogság sok kis dologból áll össze. Az, hogy szeret a főnökasszonyom, van egy igazi barátnőm, akivel tényleg jóban-rosszban együtt vagyunk, sok-sok barát, ügyfél, ismerős vesz körül. Tényleg igaz a mondás, adok-kapok. A lelkem nagy, inkább adni szeretek, mert ez is boldogsággal tölt el. A boldogsághoz nem kell pénz, csak értékelni kell. Nagyon örülök, hogy megtaláltam ezt a kis közösséget. Na ugye! Ez is boldogság, a hasonló gondolkodású emberek közössége egy honlapon. Mindenkit szeretettel üdvözlök a hajón.
boldog és boldogtalan ember
Írta: dr Kása Gyuláné, május 20, 2009
Kedves Péter!Köszönöm,hogy meghallgathattam a prezentációd.Sztan és Pan egymás mellett.Soha nem gobdoltam,hogy v.ki nem tud változni,csak időlegesen,és olyankor is csak mi akarjuk,majd vissza a kályhához.Én nagyon racionális,és nyitott ember vagyok,de az én energiám időnként sok másoknak.Ezért is a gyógyitásban kamatoztatom.
Boldogság
Írta: Veronika, május 20, 2009
Az én élet filozófiám
Az igazi boldogság forrása önmagunkba rejlik és a mások nme tehetik azt boldogtalanná azt aki boldog akar lenni.
Nem tudom miért akarod megmagyarázni nekem, hogyan legyek boldog. Nagyon jól érzem magam .
A fejtetőre állított ember
Írta: Balláné P Mária, május 20, 2009
smilies/sad.gifKedves Péter, Nagyon találó a hasonlat (nem véletlen) ,hogy a depressziós ember-fejjel lefelé,hiszen ilyen fordítottan is gondolkodunk,éppen a bets,ből kifolyólag,és ez valahol érthető is.A kérdés már csak az ,hogy mennyi idő alatt lehet .ill. egyáltalán sikerül-e segítség nélkül megváltoztatni?Nagy segítség amit Pétertől tanulhatunk , ezúton is köszönöm B-né marika
kettőn álla vásár!
Írta: rigo olga, május 20, 2009
Kettőn álla vásár ezt adtam a hozzászóllásomhoz.Azér mert hiába akar az eggyi megváltozni,amikor a másik csak vissza felé húzza.Azt hiszem felismertem a férjemben a forditott ember és nem tudom hogyan tudnám vissza forditani ,pedig nagyon szeretném!Kivárom amig ő is rájön,hogy valamit elrontott az életében!Nagyon nehéz lessz remélem lessz hozzá erőm és kitartásom!Mindekinek szép napot kivánok Olgi!
pozitív tanulás
Írta: Móczó Rita, május 20, 2009
sziasztok!
Az én helyzetem jelenleg depressziós (11éve tart) : DE MÁR TUDOM? HOGY EZ MÁR MOST NEM ÍGY VAN...........
EGÉSZSÉGES VAGYOK!!!!!!!!Mivel most anyagilag igen rosszul állok, csak arra figyelek, hogy Péter mit üzen nekem egyenlőre ez elég is. Miért mert változnunk elég nehéz, de nem lehetetlen, Ti is adjatok időt magatoknak. Önmagad tanuld meg először szeretni. Nekem sikerült a pesszimista párom mellett figyelmen kívül hagyni az ő negativitását, már most szippantja be a pozitív energiám, anélkül, hogy tennék valamit!
Ha valakinek nem tetszik amit írtam, az sem érdekel!!!!
Kedves Péter!
Most nem rendelek, tanulok (tőled), hálás vagyok neked és magamnak is, mert megtaláltalak.
Rendelni akarok, továbbra is tanulni, ehhez még most erősödök. Üdvözlök mindenkit a pozitív gondolkodásúak táborában Rita
Boldog ember
Írta: Sanyibá, május 20, 2009
Mindenkinek!

Az lenne az igazi jó, ha amire vágyok, a párom épp azt akarná nekem percről-percre. Én pont akkor, és mindig hibátlanul az ő titkos vágyait teljesíteném. Soha nem akarnánk és tennénk mást. Ennek még a közelébe se kerülhetünk. Saját egyéniségünk képes csak a jót kiszűrni, mint a bálna a sziláival. Ahogy Stendhal mondta: "Ha nem kaphatod meg azt, amit akarsz, akard azt amid van, és légy boldog vele!" Ez túl nagy megalkuvás lenne?...
Kiben keressem
Írta: Sanyibá, május 20, 2009
Kedves Péter és hozzászólók!
Többnyire egymásban keressük a hibát. Helytelenül. Én amikor serdülő voltam, eléggé görcsösen viselkedtem. Akkor a hónom alá nyúltam és elkezdtem magamat nevelni. Az volt a gondolatom, hogy először fejlődjek fel egy szintre, aztán legyenek elvárásaim, reményeim. Idézem akkori magamat: "Akinek így kellenék, az nem kellene nekem." Kedvenc bibliai töténetem, amikor JÉZUS a megtévedt asszonyra úgy ítélkezett: "Az vesse rá az első követ, aki bűntelen". Mindannyian könnyebben látunk meg egy szálkát...(Nagyon jó ez a fórum)
Megértés
Írta: Erzsébet, május 20, 2009
Kedves Péter!
Nagyon megdöbbentem mikor halgattam a videódat. Most értettem meg mi az az erő bennem amit még soha sem tudtam kihasználni, mivel nem tudtam róla. Sokan mondták nekem, hogy miért nem használom azt az erőt ami bennem rejlik, de nem értettem miről beszélnek. Köszönöm neked, mert most már tisztában vagyok vele és megfogom tanulni hogyan is használjam ezt az erőt úgy , hogy azzal ne csak magamnak, hanem másoknak is segítsek. Mert most már tudom mi a sorsom lényege.
BOLDOGSÁG
Írta: Horváth Éva, május 20, 2009
Kedves Péter! Ugye mennyien keressük ennek a szónak az értelmét? Mennyi történet, mese szól erről, mennyire boldog akar lenni az ember és főleg a társával! Nekem már régóta az Akasztott ember jön ki a Tarot-ban a párkapcsolatomra, tudom, hogy változtatni kellene, de egy megrekedt helyzetben vagyok -a férjem 26 éve beteg, 4x műtötték, örül, hogy él, Ő változni/tatni nem akar, magával van elfoglalva,- én pedig tudom, hogy el kell fogadnom ezt az állapotot, ha Vele akarok maradni, csak nagyon nehéz szeretet nélkül élni. Tudom, kívülről, tőle várom a szeretetet, de hát a társam! Nem? Vagy rosszul gondolom? Remélem feljutok Pestre június 20-án, és erre is választ kapok. Köszönettel az eddigi tanításokért: Éva
gondolatok
Írta: Erika, május 20, 2009
Kedves hozzászólok!
Köszönöm, hogy elmondtátok a gondolataitokat, hiszen ebből is sokat tanulhat bárki.
Kb egy évvel ezelőtt ismerkedtem meg a vonzás törvényével, és ugyan még nem tudom tökéltessen alkalmazni, de MŰKÖsmilies/grin.gifIK! Remélem nem sértek senkit meg ha ajánlom "A titok" könyvet mindenkinek, vagy a filmet, hiszen a Péter videóin kívül ez segít nekem is a minden napi életem szebbé tételében.
Kedves Era!
Higgy magadban és fogadd el magad, amikor kibékülsz magaddal, meglátod, hogy észrevesznek az emberek, és találsz társat. A boldogság nem kiváltság, az mindenkinek jár aki kéri, és aki adja. Tehát előbb adj, hiszen tudod, hogy a szeretet az egyetlen amit, minél több felé osztasz annál többet kapsz vissza.
Kívánok mindenkinek nagyon szép és boldog életet!
Erika
elkeseredés
Írta: Takácsné Varga Margit, május 19, 2009
Én elhiszem Péter mindazt amit írt nekem,nagyon sok negatív dolog volt az életemben.Egy gyermek vagyok,testvérem nincs,szüleimet elvesztettem már sajnos,de ami a legborzasztóbb,hogy kisfiamat 22 éves korában 1995-ben meggyilkolták,természetesen a tettes ismeretlen,és nem tudom,hogy mért kellett eltemetnem a kisfiamat,nem tudom a mai napig sem lezárni magamban.Én márúgy vagyok 56 évesen,hogy reménytelen minden próbálkozásom,én már boldog nem leszek soha.Pénzem sincs,hogy megrendeljem a nekem szánt elemzését. köszönettel Margit
Meditáció
Írta: Era, május 19, 2009
Szép jó estét mindenkinek.
Kedves Péter. Teljesen logikus, amit mondasz, és én is több mint egy éve erőlködöm, hogy túlsúlyba billentsem a pozitív gondolatokat. Igen, erőlködöm, mert minden kudarcnál megfogalmazódik bennem a kétely. Szeretnék társat találni, de mi van, ha ez csak az én vágyam. Mi van, ha a magány a karmám és ennek megfelelően mindig csak olyanokat
kínál fel a sors, akikkel nem is lehetek boldog. Akkor meg fölöslegesen erőlködöm és teszem ki magam a csalódásnak. Ilyenkor hosszú időre átveszi a hatalmat a félelem és jobbnak látom feladni. Ahogy telik az idő, egyre ritkábban tudok ezen felülemelkedni.
Tudatosan élni a világban
Írta: Tankó Erzsébet, május 19, 2009
Kedves Péter! Nagy örömmel veszem a videóidat, és mondhatom tanulok belőle minden alkalommal. ,,Változz meg, és a körülötted lévő emberek is változni fognak". Sajnos az én férjem is egy konzervatív földhöz ragadt ember, tele negatív gondolatokkal, a jót ritkán látja meg. Nem igazán tudom megváltoztatni, már kezdek bele törődni. Én megyek az úton ahol elkezdtem járni, és már nem is mondok neki semmit. Majd csak rá jön egyszer ha vele is történni fognak megmagyarázhatatlan dolgok. Az univerzumtól szoktam üzeneteket, jeleket kapni amit nem is merek neki mondani, pedig pont vele kapcsolatos.
További sikeres munkát kívánok, és hálásan köszönöm a leveleket!
boldog ember?
Írta: andi, május 19, 2009
Kedves Péter, Kedves Hozzászólók!
Azt hiszem sokan magunkra ismerünk, amikor meghallgatjuk a videót,illetve bizonyos témában rájövünk, hol akadozik a fogaskerék. Köszönet Péternek ezért. Minden társamnak jó önvizsgálatot kívánok!
köszönöm
Írta: nagy rita, május 19, 2009
köszönöm mindazoknak akik ide irnak mert igy az ember sokat tanulhat!amit elolvas akárki irja,lehet rádöbben ez tényleg igy jo.
...
Írta: Kiss Agnes, május 19, 2009
Kedves Nellie!

Nagy batorsag es elszantsag kellett ahhoz, hogy egy ilyen lepesre szandd el magad! Ne torodj masok velemenyevel, az a lenyeg, hogy Te megtalald azt, amire vagysz! En nem hiszek abban, hogy az ember "helyes" vagy "helytelen" donteseket hoz; ezt mindenkinek maganak kell megitelnie. Es mindig hallgass a megerzeseidre!smilies/wink.gif
Sok sikert es egy jobb eletet!
Pozitiv gondolkodás
Írta: Hevér Katalin, május 19, 2009
Kedves Péter!
Én , hiszek a pozitiv gondolatok erejében és hiszem, hogy ha valamihez pozitivan állunk hozzá még a rosszabb dolgokból is jól tudunk kijönni.Az én életem nagyon sokat változott az utóbbi időben. 23 évi házzasság után költöztem haza szüleimhez tavaly októberben.Január óta munkanélkül vagyok. Ami erőt ad, hogy jobb lesz a pozitiv irodalom és a hit, hogy ez újra kezdés minden nehézség ellenére sikerül.Lesz munkám, lakásom és , hogy egy megértő párkapcsolatom. Igaz ezekhez a dolgokhoz kis idő kell, hogy megvalósuljanak.Én azon vagyok, hogy ez valóra váljon.A lehetőségeket megragadom és használom a titkot.Tanulással próbálom fejleszteni magam és önismereti könyvek segitő technikáival értékesebb, megértőbb emberré válni.Nem tudom ezzel tudtam-e valakinek segiteni, de én igy próbálom túlélni az élet mélypontjait.
lesz-e értelme a változásoknak?
Írta: Nellie, május 19, 2009
Jó olvasni az emberek véleményét, kis hitet ad. Mindig kerestem az utamat, a boldogulásomat, most is ezt teszem 40 évesen. Rossz szokásaimról lemondtam, nagy változás mégsem lett az életben, józan ember vagyok, ennyi. Lehetnék boldog ember is a házasságomban, hiszen gyerekünk van, van hol lakni, van munka is, a recessziót bírjuk, pedig lakótelepiek vagyunk. A férjem mégis megmérgezi a családot, a saját magában levő hibát nem hajlandó felismerni, kijavítani, pedig segítenék neki ebben. Elválni volna jó, de nem akarja tisztességes keretek között megoldani, azt akarja, hogy mindent hagyjak ott és menjek egy bőrönddel el, gyerekem nélkül. Eddig maradtam, mert nem volt hova továbblépni. Most valahogyan adódott egy lehetőség. Én én megpróbálom, mert elég volt a verésekből, a megalázásból. Már nem akarom elviselni, nem akarom, hogy a gyerekem miatt szenvednem kelljen, hogy verjenek csak, bírni kell, mert a gyereknek anya kell. Nem. A gyereknek boldog erős anya kell, akit vernek, az szenved és nem jó. Ha elmegyek, a gyereknek is nyugalma lesz. Mindent otthagyok, tényleg elmegyek egy bőrönddel és egy hátizsákkal, új életet kezdek messze innét. Nem foglalkozom az emberek véleményével, hogy milyen rossz vagyok, mert otthagyom a gyerekemet. Mert nem tudják a teljes élethelyzetet és csak részinformáció alapján ítélkeznek. Néha vannak olyan helyzetek, amikor eléggé rendhagyóan kell gondolkodni, megragadni az adódó esélyt és élni , vagy nem élni vele. Az ember az életet azért kapta, hogy boldog legyen, ne pedig szenvedjen benne vég nélkül. Változnunk kell mindig, hátha most lesz eredménye. És végre szeretni fog engem egy férfi, akivel én is boldog leszek, elfogadja majd a gyerekemet később és szép teljes életünk lesz. Ezt akarom elérni, tisztán látom az utamat magam előtt, elindultam rajta. Mindenkinek kívánok az élethelyzetéhez elég erőt és bátorságot, ha kell ne féljenek változtatni, megéri. Köszönöm, hogy elolvasták.
Kérdés
Írta: Sz. Judit, május 19, 2009
Kedves Péter !Hogyan lehet megvalósítani minden életterületen és minden pillanatban a tudatos és helyes gondolkodást???? Annyira igyekszem és mégsem sikerül minden helyzetben!! Mit csinálok rosszul???smilies/shocked.gif (kaphatok tanácsot Péter?)
hibajavítás
Írta: Borella, május 18, 2009
Elnézést az elütés miatt, természetesen TAROT kártya
Életem irányítása
Írta: Borella, május 18, 2009
Kedves Péter!

Figyelemmel követem nyomon videoelőadásaidat és küldeményeidet.

Én egy olyan társadalmi berendezkedésben nőttem fel, amely nem kedvezett az önálló, tudatos gondolkodást fontosnak tartó, szabad szellemű és öntudatra ébredt embernek, bár elég korán érdeklődésem ezek felé a dolgok felé fordult és próbáltam önmagamat fejleszteni. A családom - bár műveltségre és értelemre neveltek -, szintén nem kedvezett személyiségbeli és női kibontakozásomnak rendkívüli prüdériája és túl szigorú elvárásai miatt, melyek fiatalkorban nagyon meghatározóak. Nagyon nehéz és sokszor sokára, de túl lehet lépni ezeken.
Amin viszont a legpozitívabb gondolkodással sem lehet változtatni és ami nem rajtunk múlik, de igenis meg tudja bénítani az életünket és útját tudja állni saját sorsunk kibontakoztatásának, az a kényszerű idősgondozás, ami elé az élet állítja az embert. Hosszú éveken át munkám mellett istápoltam egy idős vak embert, akivel a saját rokonsága a mai napig nem törődik és akinek ellátása egyre nagyobb terhet rótt rám az évek alatt, végül már teljesen lehetetlenné tette, hogy a magam életét éljem. Két éve, mire végre sikerült egy megfelelő gondozónőt találni és anyagilag is megszervezni a dolgot, elhunyt édesanyám férje, idős nevelőapám törte el a lábát, és mivel két testvérem nagyon sokat dolgozik én meg épp akkor lettem sajnos hosszú évek után munkanélküli, értelemszerűen rám hárult a feladat, az ő ellátása, gondozása.
Az elmúlt közel két év kényszerű ápolási díjon való éléssel, rendkívüli fizikai és lelki megterheléssel telt el, anyagi áldozatok tömkelegével, nem részletezem, aki gondozott már rászoruló rigolyás öregembert, az tudja miről beszélek. Természetesen családi összefogással oldottuk meg a helyzetet, de az állandó fizikai jelenlét és készenlét, az hogy önmagammal nem maradt se erőm, se energiám, se pénzem foglalkozni, mégiscsak nekem jutott. Megjegyzem, van egy édes fia az első házasságából, de őrá egyáltalán nem tudunk számítani. Nekünk gyerekkorunkban került az életünkbe, mikor anyámat elvette, ez anyámnak valószínűleg könnyebbséget, nekem személy szerint lelkileg és életmódbelileg nagy nehézséget, rengeteg plusz házimunkát, sok szorongást és állandó menekülésvágyat jelentett.
Miután nagyon sokára és nagy nehezen sikerült elköltöznöm, kűzdelmekkel és az idős vak ember ellátásával eltelt másfél évtized után, tervekkel, álmokkal, elképzelésekkel és elhatározásokkal, de ugyanoda jutottam, ahonnan elindultam, a régi szülői házban küszködöm egy vénemberrel és azzal a lavinával, ami ezzel az álapottal jár. Nem mondhatom, hogy boldogító állapot, még akkor sem, ha úgy érzem, kis dolgoknak is nagyon tudok örülni és számtalan területe az életnek nagyon érdekel, és lelkesedni is nagyjából úgy tudok, mint kamaszkoromban, sőt, az álmaimat sem adtam fel.
Tudom, mindenki szabad választással dönt, de ezeket a "választásaimat" inkább úgy fogalmaznám meg, ha nem ezt az utat választom, a vágyott saját világomat, életemet se tudtam volna nyugodtan élni, így a kényszerű kötelezettséget választottam, amit a lelkiismeretem diktált.

Nem csoda, hogy a tartot kártyában - amit mostanában fedeztem fel magam számára - is sokszor kijött az Akasztott ember, aminek értelme szerintem nem csak abban merül ki, amiket Te mondtál kedves Péter, hogy tehát a fejetetejére állt értékrend miatt szenved (mert ezt magamról igazán nem mondhatom el, nem az anyagiak és nem a külvilág határozza meg a gondolkodásom), hanem jelenti még különböző értelmezések szerint az áldozatvállalást és a kényszerű nehéz helyzetet, bezártságot, kötöttséget, amelyben nem mi vagyunk sorsunk vezérei.

Fontosnak tartottam ezt elmondani neked és régóta készülök rá, ez a videó üzeneted késztetett rá, hogy megtegyem. Mert bármit szeretnék a magam életével kezdeni, minden energiám ott folyik el egy öregember élete körül.
Ezt nem lehet átlépni, túllépni, elválni tőle, mint egy rossz férjtől, otthagyni, figyelmen kívül hagyni, kinőni stb. Nem lehet pihenni, nyaralni, leállni.

Még soha senki nem adott választ nekem arra, mi van azoknak az embereknek az álmaival, terveivel, vonzásaival és beállítottságával, saját élete feletti dominálásával, akik hozzám hasonlóan vagy akár még jobban rákényszerülnek a másokkal való törődésre, mert rajtuk a felelősség, mert nincs más helyettük, mert ez méretett rájuk. Akinek súlyos beteg gyereke, szülője, hozzátartozója van.
Én nagyjából tudom, mit kéne tennem önmagamért, mind külsőleg, mind egészségileg, mind elfoglaltságilag stb., azonban nem tehetem meg, még mindig. És nem tudok "bevonzani" se senkit így kimerülten, elnyűtten.
Előadásodra szívesen elmennék, ha megfizethető és szabaddá tudom magam tenni.
Üdvözöllek és további jó munkát kívánok


pozitiv segítség-negativ embereknek
Írta: Endre, május 18, 2009
Szia péter!
Üdvözlök mindenkit!Én a leg drágáb embereken szeretnék segiteni a szüleimen mind ketten nyugdijasok!Nem tudom rávenni,hogy tanulják meg kezelni a mobiltelefont!Olyan ellenállásba ütközöm,ami felforrrósitja köztün a levegöt,de próbálok példát mutatni a nyugalmammal.Azt már elértem,hogy beszélgetni már szeretnek rajta,de még se látom rajtu az örömet! Elutasítják a változást,pedig öket is utoléri,nem bujhatnak el előle!Tanácsot kérek,hogyan gyözzem meg őket a telefon használatának fotosságáról? smilies/smiley.gifsmilies/angry.gifNAGYO SOKRA ÉRTÉKELEM VIDEÓ ELŐADÁST!Várom a folytatást! köszönöm kedves PÉter!
boldog ésboldogtalan emberek
Írta: Kuliné Etelka, május 18, 2009

Én igazán boldog vagyok, hogy a sors összehozott Péterrel és kollégáival,és veletek is kedves hozzászólók
Nagyon sok erőt ad nekem.Mindnyájótoknak nagyon sok boldogságot és jó egészséget kiván Etelka néni.
Kedves Péter!
Írta: Erika, május 18, 2009
Én több mint 1éve kaptam a kezembe a Titkot,a könyvet,és azota sok pozitiv könyvet vettem meg magamnak azért,hogy még többet tudjak meg magamrol és hogy javitsak a gondolataimon,mert tudom hogy a gondolataimmal teremtek.ÉN igyekszem pozitivan állni a dolgokhoz, igy a kapcsolatomhoz is.Szeretném magam boldoggátenni,ami elég jol megy.Én vagyok az első,aztán mindenki más!Eddig forditva volt,mindig mást helyeztem magam elé.Nagyon igaz,hogy az élet tanit engem.sokat tanultam,és gondolkozok mielőtt cselekszem.Ezért kértem a számmisztikát,tudjam merre kell mennem,vagyhogy joirányba indultam-e?szép estét mindenkinek!
...majd az Élet tanít
Írta: Erdélyi Odett, május 18, 2009
Hello Minndenki!
...sok okosságot hallottam már és mielőtt betöltöm a 150-et, fogom tudni mit kell tennem!

pozitív-negatív gondolkodás
Írta: Rittgasser Irén, május 18, 2009
smilies/smiley.gifsmilies/angry.gifMár ha csak erre a két figurára tekintünk,láthatjuk mennyire más,különböző a kettő. Ilyenek vagyunk mi emberek is. Sajnos nagyon sok ember éli életét majdhogynem teljes negatív rálátással az élet bármely területén. Nagyon nehéz az ilyen emberrel megértetnünk magunkat és főként elfogadtatni a mi érveinket a dolgokkal kapcsolatosan. A másik fontos dolog, m intmár olvastam itt az előző hozzászólásokban is, nagyon befolyásolja a mi energiánkat is. Érezhetően elszívják az energiát a társuktól, amit egy idő után úgy érzem nem szabad engedni,hisz nekünk is van életünk és talán ne engedjük hogy tönkre tegyék. Persze nem mindjárt kell feladni, de egy idő után nem szabad feláldozni Önmagunkat és a családot.Hiszen a gyermekeinkel való foglalkozás és a munkahelyi feladatok véghez vitele sem lesz megfelelő.Nagyon nehéz az életben kivitelezni,de ha sikerül megélni a gyümölcsét nagyon jó és megnyugvást biztosít.
Ez az én magán véleményemsmilies/smiley.gifSziasztok,legyen szép a napotok!!!!!!!!smilies/smiley.gif)))))))
...
Írta: Bea, május 18, 2009
Siettem, tettem pár elütést, elnézést kérek smilies/smiley.gif
Bea
...
Írta: Bea, május 18, 2009
Péter nem teljesen jó helyre írtam előbb, bocsi smilies/smiley.gif
Úgy érzem talán Icusnak, Lipták Évinek segíthet picit véleményem, mely saját tapasztalatom. Nagyon hosszú idő, míg önmagunk fejlődése és tudatossága elér egy olyan szintet, ami partnarünkra is képes hatni. Addig míg ez létrejön, bizony sokszor ütköznek az energiaminőségek. Hisz mi törekszünk arra, hogy bennün nyugi, harmónia, szeretet, egység működjön, s ez sokkalta lágyabb rezgés, mint az a kemény rezgés, ami a negatív, díszharmónikus energiákat működteti azoknál az embereknél, akik ellenkezőjét élik annak, ami után mi fordultunk. Tulajdonképp maga a fizikai fájdalom, amikor auránkba érkezik a másik ütős energiája. De! Feltételezem, hogy Ő is ugyanígy van ezzel, amikor az Ő vibrálása a mi középponti egyensúlyunkat érzi.
Tehát ne adjátok fel, mert kemény csata ez önmagunkért, de egy váratlan pillanatban megfordulhat! Mert, ha mi elérjük azt a szintet, hogy folyamatosan középpontunkban vagyunk, s nem tud már kizökkenteni körülmény, hatás, mert nincs rá felvevőprogramunk, hisz önmagunk negatív programjait már kitisztítotuk, akkor az addigi negatív szemléletű ember is képes lesz változásra, személyes példánk által smilies/smiley.gif
Sok sikert kívánok: bea
boldogság!!!!!!!!!
Írta: Balázs Ilona, május 18, 2009
Kedves Péter!

Nagyon jó a videód,valóban így van.Akkor van baj,ha az egyik tudja mit akar,de a másik nem. Hazudik,később jön rá,hogy ez nem jó neki.Van olyan ismerősöm aki saját maga útjába áll,nem tud rálépni a gyógyulás útvonalára,mert nem tud lemondani a cigarettáról és az italról.A családja nagyon sokat szenved emiatt,nincs karata.Ő az aki nem akar változni,ilyenkor nincs megoldás.Az emeberek tudatlansága vezet olyan helyzetekhez,mely saját életük rossz vágányra kényszerül,de ezeknek nem is lehet segíteni.Az emberi butaságnál rosszab nincs,mindenki a saját életéért felelős,ezt nagyon jó mondod.Haladni kell,ha létér bárki is az ösvényről,legyen ereje visszatalálni a saját érdekében,csak így tud menni az uton,és talpra állni.
boldogság
Írta: Macska, május 18, 2009
Amikor az ember úgy indul neki egy kapcsolatnak, hogy nincs különösebb elvárása (pénz, vagyon, státusz terén), s csak az embert nézi, függetlenül a (kedvezőtlennek látszó paraméterei ellenére) egyszer csak mégis teljesül egy igen régi, talán már kamaszkorában meglátott vagy megfogalmazott vágya.
boldog emberről
Írta: Müller Mártonné Éva, május 18, 2009
Milyen is a boldog ember? A boldog embernek olyan párja van mint nekem,egy szeretni való édes csillag aki nélkül a gyerekeim hiányát nem élném túl,aki szeret és ha valakit tiszta szívből szeretnek az túl él minden fájdalmat és az élettől kapott pofonokat is˘˘˘˘˘˘˘˘˘Keressétek ti is mindenkire vár egy ilyen drága ember˘˘˘˘˘˘˘Szeretni jó higgyétek el!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Pozitiv gondolkodás
Írta: Icus, május 18, 2009
Kedves Péter!
Társulok az előttem hozzászóló Éva válaszához. Én is, hasonló negativ gondolkodásu emberrel próbáltam összekötni az életem, és nap, mint nap
szembesültem a kudarcaimmal,semmi sem volt jó, amit Én csináltam.A feje tetejére állitotta az életem.Minden nap éreztem, hogy egyre gyengébb vagyok, és olyan volt mint egy zsarnok. Csak kapni szeretett, de adni nem. Legyen ez szeretet, vagy boldogság, vagy bizalom. Esélyt adtam,esély után,kereste bennem a hibákat.
Mignem egyszer, elegem lett az egészből és kiléptem a kapcsolatból. Mindent hátrahagyva, de
elárulom, nem bántam meg.Nagyon jól boldogulok, vállalkozó vagyok, és senki nem mondja meg, hogy mit miért csinálok. Azóta is nap mint nap névtelenül zaklat, de nem reagálok a hivásaira, majdcsak megunja. Ezt a történetemet azért osztottam meg veletek, mert én is szeretnék boldog párkapcsolatban élni, de olyan emberrel, aki tud is adni szeretetet, nem csak kapni, és mindemellett belátja saját hibáit, és nem a másikban keresi. Keresem a pozitiv gondolkodásu embereket.
További sok sikert a munkádhoz Péter!
pozitív-negatív emberek
Írta: Lipták Éva, május 18, 2009
Kedves Péter!Meghallgattam a "boldog emberről"szoló hanganyagot,ce me van akkor,ha én ezt tudom,de a társam képtelen felfogni!Sajnos nem is hisz ijenekben és csupa negatív a gondolkodása is meg a hozzáállása is.Mit tegye,hogy jobb legyen?

Szólj hozzá Te is!
smaller | bigger

security code
Írd be a képen látható karaktereket


busy