Print PDF

Mi a fontosabb a szex, vagy egy jó beszélgetés?

Kérdezzük meg a nevedet!

 

Ha kíváncsi vagy rá milyen energiák dominálnak a párkapcsolatodban, vagy  hogy gyakorlatias, vagy szellemi munka való e neked, akkor a neved betűi most is útmutatást adnak neked ezen a két fontos életterületen.

Mivel a neved betűit bizonyos számértékekkel lehet összekapcsolni, ezért a számok segítségével az is megállapítható, hogy milyen típusú ember vagy. Míg bizonyos számok inkább a hétköznapi, anyagi valósághoz köthetőek, addig más számok a szellemi energiákhoz kapcsolódnak. A kettő pedig fontos útmutatással szolgál a párkapcsolat és a munka területén is


Mit mondanak a számok?

A 9 számból 4 anyagi és 5 szellemi szám található. A 4-es szám maga is az anyag szimbóluma, az 5-ös pedig a kvintesszencia, vagyis az szellem száma, ami megkülönbözteti az embert minden más élő és holt anyagtól itt a földön.

Anyagias, vagy szellemi típusba tartozol?

A 2,4,6,8 számok az anyagi élethez köthetőek, az 1, 3, 5, 7, 9 pedig a szellemi energiákkal állnak kapcsolatban. Ha megnézed a betűket, hogy melyik betű, melyik számhoz tartozik, akkor könnyen megállapíthatod azt is, hogy a nevedben melyik típusú számhoz tartozó betűből van több, így arra is fény derül, hogy az anyagi, vagy a szellemi energiák dominálnak e az életedben.

 
A kiszámításhoz mindössze annyit kell tenned, hogy felírod a nevedet, alá pedig a számokat, utána pedig megnézed, melyik betűk vannak többségben

1

2

3

4

5

6

7

8

9

A

B

C

D

E,É

F

G

H

I,Í

J

K

L

M

N

O,Ó
Ö,Õ

P

Q

R

S

T

U,Ú
Ü,Û

V

W

X

Y

Z

 

 



Ha nevedben a B, D, F, H, K, M, O, Ó, Ö, Ő,Q, T, V, X, Z betűk vannak többségben, akkor inkább anyagi típusú ember vagy a mindennapi életedben

Ha az A,C,E,É,G,I,Í, J, L, N, P, R,S,U,Ú,Ü,Ű,W,Y betűk vannak többségben, akkor pedig inkább szellemi típusú ember vagy.


Egyik sem rosszabb, mint a másik csak más környezetben, más körülmények között érzik jól magukat, az anyagias és a szellemi emberek.

Ha anyagias típus vagy...


Gyakorlatias vagy és szeretsz részt venni a mindennapi élet dolgaiban saját magad végezve el a munkát, tehát gyakorlatias hivatást választasz. A párkapcsolatban meghatározó lesz számodra a társad teste, illata, ereje, öltözködése és fontos számodra a szex.

Ha szellemi típus vagy...

Sokkal inkább az „elméletekhez” vonzódsz, és szellemi hivatást választasz, ahol fontos a tudásod. A párkapcsolatban neked sokkal fontosabb lesz a közös értékek, egy kellemes beszélgetés, együttgondolkodás, szellemi egymásra találás, mint a testiség.

Ha egyensúlyban vagy...

Ha a két energia egyensúlyban van a nevedben, akkor mindkét terület egyformán fontos lesz az életedben.


FIGYELEM! Megjelent a "NAGY" NÉVELEMZÉS, amiből részletes képet kapsz önmagadról!
Térkép az egyéniségedhez!

Részletesen kielemzem a neved!

1-elemzes-kozepes.gif
 
A "NAGY" névelemzésből részletesen is megismerheted a neved rejtett összefüggéseit!
A bevezető akció hamarosan lezárul, így érdemes sietned a megrendeléssel!
Kattints ide a részletekért>>>


Hozzászólások (49)Add Comment
...
Írta: Kata Zsófi, október 26, 2010
smilies/smiley.gifValahol mindig sejtettem,hogy nekem inkább a szellemi értékeim erősebbek.Szeretem,ha szükség van az eszemre és ha ki is tudom használni.Most még jobban megerősítettél az elhatározásaimban!Köszönöm!
...
Írta: Mercedes, október 22, 2010
Kedves Péter!
Nagyon köszönöm, minden leveledet. Bár időm kevés, hogy mélyebben bányászak,a feladatokban és megoldásokban, de ha bárki segítségére lehetek a tanultakkal, akor már boldog vagyok. Kívánom, hogy még sok sok lehetőségünk legyen a továbbtanuláshoz. Jó egészséget, szép napot kívánok
...
Írta: Gajdos Klára Éva, október 22, 2010
Szép napot Péter!
Köszönöm a sok okos tanítást! A nevem alapján egyensúly van ,de az életemben sajnos nincs így! Keresem az "utam",ami---azt mondjak---sprituális,csak lépjek már rá és jobb lesz az életem! Kellemes hétvégét kívánok! Üdv.Klári
...
Írta: viktória, október 21, 2010
Kedves Péter!
Köszönöm a hasznos tanácsokat! Tutik!
Megnéztem a nevemben mind a két módszerrel és az jöt ki, hogy mind a két típus vagyok.
Köszönöm!
Kezdek változni az elemzésektől!
Tisztelettel Viki
...
Írta: enikő, október 20, 2010
Köszönöm Péter hogy fáradhatatlanul mindig gondol rám és elküldi elemzéseit. mINDEN JÓT és kitartást a továbbiakban.
...
Írta: Kinga, október 19, 2010
Kedves Péter! Nekem is azonnal megtetszett a cikk és azon nyomban el is kezdtem elemezni a nevem...a számokkal is, és a betűkkel is. De valamit nem értettem....Az én nevemben túlnyomó többségben vannak az 13579-es számok, ami elvileg arra utal hogy a szellemi energiákkal vagyok inkább kapcsolatban. Viszont a betűkkel pont fordítva jön ki az eredmény. Amelyik betűhöz páratlan számot tudtam rendelni, azok mind azon betűsorhoz tartoznak, ami pont hogy az anyagiasságot jelölné. Akkor hogy is van ez?
Üdv, Kinga
...
Írta: karola, október 19, 2010
Kedves Péter!Köszönöm azt a sok-sok elemzést,amit kaptam, és ezáltal megtudtam, hogy milyen ember
vagyok valójában.
Várom a többi elemzést.
Üdv: Karola
smilies/wink.gif
...
Írta: László Ági, október 19, 2010
Szia Peti!
Köszönöm az elemzést.Ez tényleg így van ahogy le van írva. és igaz is rám.smilies/smiley.gif
...
Írta: gruber jánosné, október 19, 2010
ez igy v an.:-smilies/grin.gifsmilies/cheesy.gifsmilies/cheesy.gifsmilies/wink.gif
...
Írta: gruber jánosné, október 19, 2010
nagyon sok igazság van az elemzésben amire az ember nem is gondol ,és nem mondja ki.
...
Írta: Virág, október 18, 2010
Kedves Péter!A Te tudományod egy új világot nyitott meg számomra.Köszönet a törődésért,a jó kis e-mailekért! Csak lesek,mennyire telibe találtak.Megerősítettek sok mindenben, ill. erőt adnak a mindennapi bajok kezelésében.Még a szép ruha és a nagykabát is illik rámsmilies/smiley.gif
...
Írta: Hadnagy Erzsébet, október 18, 2010
Kedves Péter! Köszönöm ezt a sok csodálatos dolgot, amit tanulhatok tőled! Érdeklődésem kifogyhatatlan, és a legjobb kikapcsolódás számomra a számmisztikával foglalkozni. Üdvözlettel! Erzsébetsmilies/kiss.gif
...
Írta: Marcsy, október 18, 2010
Kati és Péter nagyon köszönöm!!!
Voltam kineziológusnál,parapszichológusnál, pszichiáternél, próbálom az ÉFT módszert.......
Félelmetes látnom,(magam belülről) milyen vagyok, és milyen lehetnék ha egyszer elérném,hogy ne féljek.
Tudom,hogy csak magam tudom megoldani,csak magamra számíthatok. El kellene hinnem,hogy képes vagyok rá.smilies/sad.gif(((
...
Írta: Szalmási Józsefné, október 18, 2010
Kedves Péter ! Köszönöm leveleket,de nagyon kevés az időm ésazért nem válaszolok külön-külön mindegyikre.Örülök minden fejtegetésednek és várom a továbbiakat is. Köszi . Szia :Gabi
...
Írta: Rácz Sándorné, október 18, 2010
Kedves Péter!
Köszönöm a folyamatos "törödésed"irányomban.Egyre jobban érdekel a számmisztika,tényleg a valós képet alkotja!Továbbra is nagy érdeklődéssel várom a folytatást!
...
Írta: Petra, október 18, 2010
Teljesen eltaláltad! Rám és a férjemre is igazak a gondolatok! Bámulatos!smilies/cheesy.gif
...
Írta: Poliak Jánosné, október 18, 2010
Kedves Péter!!! Köszönöm a nagyon hasznos útmutatásokat és vissza lapozásokat!! Érdekes.Sok minden mit az embertársaim mondanak rólam vissza tükröződik,olvasható benne!!Minden ember egyéni,még az ikrek közt is van némi különbség!!Pénzügyi területen dolgoztam 20 évet egy azon cégnél országosan 75000-et megközelítette a munkatársaim száma,de15 -en voltunk régi" bútorok". Ez megmagyarázza az emberek gondolkodását és Önmagáért tenni akarást.Nekem természetes mi másnak elviselhetetlen.Mindig furcsa és érthetetlen volt számomra egy ,Docens,Ügyész és efféle rangú emberek oly fogadása,hogy abból sírig tartó barátság lett.A párom még élt mondta a lelkem"anya mi oly kis emberek vagyunk hozzájuk képest és körmük szakadtáig ragaszkodnak hozzánk
ennek mi lehet az oka.???"Én az embereket nem rangsoroltam,mindenki után pénzt kaptam és próbáltam úgy tenni a dolgot,ahogy ellenkező esetben elvártam volna.Mikor Ő megbetegedet azt az önzetlen fel ajálkozást,hová vihetem,viszik ők személyesen kezelni,mit egyen,ha csak egy napot nyújt is!!Leírni fölösleges nem hiszi aki nem látta!!És csak jöttek a kérdések mit adhatnának még,ma is csak sírdogálok rajta 4-ik éve!Néha már túlzásnak tartom a fel minősítésem!
Az a sok jó amit leírsz mind segíti a fájdalom leküzdését melyet sosem felejtek,hisz akkor nem lett volna bennem igaz érzelem.Bízva sok elismerő szavakat kapsz tetteidért! Életedre fényt és boldogságot kívánok.Tisztelettel.Magdismilies/smiley.gif
...
Írta: Anita, október 18, 2010
Jó hogy van számmisztika,ilyesmivel szívesen szórakozok,meg még alapja is van.Szívesen tudnék magamról többet is.Sokat segített nekem.Üdvözlök mindenkit!
...
Írta: Lyzuska, október 18, 2010
Örülök ibolya sikerének, remélhetőleg a magyar helyesírás lesz a következő "meghódítandó" betervezése és az energiájából jut ideje a nyelvtanra is)
...
Írta: Kati, október 18, 2010
Marcsy! Ha nem haragszol, őszintén javasolnék valamit, amivel nagyon egyszerűen, saját magadat meggyógyíthatod bármilyen fóbiából, ez az agykontroll. Tapasztalatból tudom, hogy működik! Szia Kati
...
Írta: Erzsébet, október 18, 2010
Értékesek ezek az elemzések, nekem bejöttek, és ha jobban elgondolkodom van is valami az egészben. Köszönöm a segítséget.
...
Írta: Schilling Péter, október 18, 2010
Sziasztok,

Pont ez a lényeg, azért mert felvetted a férjed nevét, még semmit sem változik az eredeti egyéniséged, csak akkor ha megfeledkezel róla.

Ez olyan, mintha egy szép ruhára rávennél egy nagy kabátot, ami az egészet eltakarja, de attól még a szép ruha ott van a kabátod alatt.

Péter
...
Írta: Marcsy, október 18, 2010
Én nem értem,hogy ha az ember felveszi a férje nevét, miért az számít??? Nem létezik,hogy a régi önmagam eltűnik!!!
Érzem, hogy igaz a névelemzés, tényleg olyan vagyok,viszont nem sikerül elérnem amit szeretnék. Nemrég tudtam meg 40 évesen,hogy szociális fóbiám van, ez annyira visszavet a munkámban, amit nemrég kezdtem el, mivel pont emberekkel foglalkozom, amit szeretek is, de a tünet = a kézremegés miatt nem tudok fejlődni,nem tudok sikeres lenni. Annyira elkeseredtem már, belefáradtam, hogy lehetne mielőbb meggyógyulni??
Persze tudom,de mikor rámtör mindíg visszaesek,úgy érzem erőmön feletti feladat ezsmilies/sad.gif(((
De köszönöm az elemzéseket, sokat segítettek!!!!
...
Írta: Kati, október 18, 2010
Szia Péter!
Nekem bejön ez is, és az ezelőttiek is. Mindegy, hogy ki miben hisz, a dolog működik, és nagyon érdekes, mert ha összerakom a korábbi elemzéssel, kijön, hogy mit nem használok ki az életemben, és egy kis odafigyeléssel javíthatok az életminőségemen. Ha csak részben jön be, már akkor is megéri, és veszítenivaló nincs rajta semmi! Szerintem érdemes kipróbálni! Köszi Kati
...
Írta: Erika, október 18, 2010
Találó. Köszönöm az összes elemzéstsmilies/smiley.gif
...
Írta: Irén Jacobsson, október 18, 2010
Kedves Péter!
A számmisztikában nincsenek határok, tehát határ nélküli. Itt Svédországban ahol élek is úgyanúgy müködik mint máshol a világon. Nekem is minden stimmel, a családon és a rokonságon belül is. köszönöm a segitségedet egyre jobb és jobb lesz. smilies/cool.gif
...
Írta: szabaditibor, október 18, 2010
Kedves Eszti,Hajnal,és Mindenki!Nézz rá egy kisgyermekre,kérlek nézz rá!!!Szárnyakkal születünk és púppal a hátunkon halunk meg!!MIÉRT,mondja meg Valaki,hogy miért????????:??
A kedvenc mesém gyermekként egy törpéről,egy púposról és egy sántáról szólt.A púpost kérdezte
a törpe,aki boldogan válaszolt.Nem baj,ha elve-
szem a púpodat,kérdezett újra a törpe.Majd megkérdezte a sántát is,aki panaszkodott.Ne
bánkódj,itt egy púp,mondta a törpe a sántának,
és máris ott volt a hátán.Ki vagy TE? EBBEN a
világegyetemben MINDEN TE VAGY!!!!Mégegyszer
elmondom.Senki nem ad szemüveget és mankót neked
,SENKI!!!!Még Shilling Péter sem!Neked jár minden jó dolog az életben!Péter a szárnyaidat
szeretné újra kibontani,annak örülne,ha eldobnád
a szemüveget és a mankót.Minden azzal az egy
döntéssel kezdődik,hogy elhatározod,bármilyenek
is a körülményeid,TE MOSTANTÓL BOLDOG VAGY!!
Segit,ha megnézed a YOU TUBE-on az "Ötperces Vonzás Videók sorozat7,8,4 epizódját,és Baghi Bella Elengedés"-t Szép napot Mindenkinek! Tibor
...
Írta: Kné.T.Mária, október 18, 2010

Tisztelt Péter !

Köszönöm a lehetőséget a tudáshoz,érdekes az
elemzés. Köszönöm.
Marika
...
Írta: anna, október 18, 2010
Köszönöm szépen már megint tuti mint mindigsmilies/smiley.gif
...
Írta: E.I., október 18, 2010
"Mezeiprogramozó"-nak és más hasonló gondolkodóknak: Az ilyen fajta elemzések minősége, alkalmazhatósága mindig a kivitelező hozzáértésétől függ! Túl ezen pedig tudomásul kell vennünk, hogy a leszületésünk ideje, helye, a választott szülők, a sorsformáló életesemények, stb. mind ISTEN AKARATÁNAK MEGFELELŐEN, MENNYEI SZOLGÁLÓINAK KÖZREMŰKÖsmilies/grin.gifÉSÉVEL ELŐRE TERVEZETT (k.b. mint egy puzzle), A MI SZELLEMI FEJLŐsmilies/grin.gifÉSÜNK, Üsmilies/grin.gifVÖZÜLÉSÜNK ÉRDEKÉBEN!
...
Írta: Margit, október 18, 2010
Kedves Péter!
Megerősítettél abban amit már régóta sejtek.
Kár, hogy nem vagyok 40 évvel fiatalabb, más lenne az asszonynevem! Most szagolom, amit szakítottam!
...
Írta: Fülep Ferncné, október 18, 2010
Köszönöm a jellemzéseket.Tovább adtam a családban,mér tudják ki miért olyan amilyen.Könnyebben fogadjuk el .hogy minden ember más.Köszi Marcsi
...
Írta: Jakabné Grexa Julianna, október 18, 2010
Kedves Péter! Sajnálom, hogy leveleidet nem 40 évvel ezelőtt olvashattam, akkor tudtam volna annyit magamról mint most,és okosabban éltem volna. Baráti üdvözlettel: Juli
...
Írta: Tünde Hajnal, október 18, 2010
Drága Péter!
Minden írásod türelmetlenül várom, mert iránytűk
az életemben! Mondhatni, boldog lettem, mióta "tanulok Tőled"s megismertem-megszerettem
önmagam!Szemüveget tettél a szememre, mankót adtál a hónom alá és ez nagyon jó!
Akárhogy csűrjük-csavarjuk, ergo: szükségünk van Rád! Köszönöm, és nyitott szemmel várom a névelemzést is!
...
Írta: Kundräth Marianna, október 18, 2010
Kedves Peter!
Köszönöm az informäciot.En hiszek benne.A dolgok nem hiäba törtennek meg.Nagyszerü,hogy ennyi embernek tudsz segiteni s mind ezt örömmel teszed.Kivänok jo egeszseget a toväbbi munkädhoz!

Üdvözlettel

Marianna

...
Írta: Eötvös Ferenc, október 18, 2010
Kedves Péter!Köszönöm az "emileket",nekem bejön.Üdv:E.F.
...
Írta: István, október 18, 2010
Szerintem ez inkább egy adott helyzet, később pedig az életkor függvénye.
...
Írta: mezeiprogramozo, október 18, 2010
Én valahogy nem hiszek ezekbe a dolgokba =).
Az Édesanyámtól és Édesapámtól kaptam a nevemet és nem a misztikus univerzum választotta ezt nekem és jelzi a számmisztikával milyen ember vagyok =D.

Az emberből az lesz aki lenni szeretne, ha tesz érte. Számmisztika, horoszkóp és minden más egyéb dologtól függetlenül.
...
Írta: eszti, október 18, 2010
Nagyon igaz ez a meghatározás, totál szellemi ember vagyok, mégis olyan párkapcsolatban élek, ami ennek teljesen az ellentéte,nincsenek benne közös értékek, kellemes beszélgetés, együttgondolkodás, szellemi egymásra találás. Váltani nem tudok, most mér végleg a boldogtalanság marad?
...
Írta: ibolya, október 18, 2010
kedves péter őrőmel olvasom az eamileidet igaz nem sok időm van de anyit akár hogy is szakitok de sok mindenben rá jőtem nem is ismersz de a születési évem amióta meg irtam azóta igen csak kővetem amit irsz nekem de légy szives irj meg tőbmindent amit csaktudsz ki hozni egészből.kőszősztem menem kel mert már hivnak telefonnon továbi szép napot
...
Írta: ibolya, október 18, 2010
ibilya vagyok de nekem általában minden sikerül amit én betervezek adig hajtom mig nem ugy van telyes energiám bele fektetem .ez igy igaz .
...
Írta: Godo Ernöné, október 18, 2010
Köszönöm az elemzéseket,nagyon tetszik!!!!!!!!!
...
Írta: kata, október 18, 2010
Tök tuti ez az egész...
Mostanában el vagyok keseresdve. Fiatal vagyok, tanulok, van még két évem vissza a suliból. DE egyszerűen nem találok gyakorlati helyet. -> Ergo, nem lesz munkám, ha majd végzek, mert nem lesz semmi taasztalatom. smilies/smiley.gif
Ez nem ide tartozik, de le kellett írnom.
Sorry
Üdv: KaTa
...
Írta: Godo Ernöné, október 18, 2010
Köszönöm nagyon tetszik.!!!!!!!!!!!!!!!!!!
...
Írta: enikő, október 18, 2010
Köszönöm a mindenkori elemzéstsmilies/smiley.gif
...
Írta: Klara, október 18, 2010
Kedves Péter!Örömmel olvasom irásaidat rólam.Nyert a bevezetö, nem mondom h mindent tudok magamról, de sztem majdnem mindent.Sikeres es elégedett vagyok,s ez nem volt mindig igy.Talán mert rájöttem arra, hogy a legfontosabb az, h jól érezzem magam.Szeretettel: Klára
...
Írta: Etelka, október 18, 2010
smilies/smiley.gifMegint talált !
...
Írta: mary, október 17, 2010
Várom az elemzést
...
Írta: Borbély Piroska, október 17, 2010
Tuti....!!!!!!smilies/cool.gif

Szólj hozzá Te is!
smaller | bigger

security code
Írd be a képen látható karaktereket


busy