Print PDF

Mindenki eladja egyszer a lelkét az ördögnek!
 
Ne ijedj meg nem bűncselekményre foglak buzdítani. Egy olyan élethelyzetről fogok neked beszélni, amibe mindannyian belekerülünk legalább egyszer az életünk során.
 
Minden, ami rossz az életünkben hajlamosak vagyunk ráfogni valamilyen külső tényezőre. Ha más felelőst nem találunk, akkor megteszi maga az Ördög is, pedig a rosszat és a jót is magunk hozzuk létre.
 
Az Ördög a halál után a másik nagy félreértett szimbólum, pedig csak egy nehézséget és egyben lelki fejlődést magában hordozó szimbólum mindannyiunk életében, ami a 15-ös számhoz kapcsolódik.
 

Kattints ide, ha lemaradtál az előző üzenetről>>> 

 

Készen állsz rá, hogy farkasszemet nézz az Ördöggel?

 

Nézd meg a videót és megmutatom neked az Ördög valódi arcát, és másik három nehéz élethelyzetet takaró kétjegyű számot

 

 

15: Függőségi helyzetbe kerültél, amit saját magad hoztál létre az életedben. Függhetsz anyagiaktól, emberektől, játéktól, vagy akár tudatmódosító szerektől. Ez a szám felhívja  a figyelmed, hogy csak a Te döntésed, hogy kikerülj ebből a helyzetből.

 

16: Légvárat építettél az életedben, vagyis van az életednek legalább egy olyan pontja, ami illúziókra támaszkodik. Ez a szám felhívja a figyelmed arra, hogy vedd észre az illúziódat, mielőtt a fejedre omlik a helyzet, amit rá építettél

 

17: Amikor teljesen kilátástalannak tűnik az életed, akkor is van mindig remény. Ez a szám felhívja a figyelmedet, hogy mindig a vezérlő csillagodat kövesd, vagyis azt a legfontosabb belső értékedet tartsd szem előtt, amit mindig is fontosnak gondoltál.

 

18: Akkor van a legközelebb a reggel, amikor a legsötétebb az éjszaka. Ez a szám felhívja a figyelmedet arra, hogy akkor is tovább kell menned, ha bizonytalan vagy és kétségek gyötörnek. Az életed állóvízben van, Neked kell lépned a fény felé.

 

A legnehezebb helyzet sem okoz többé problémát az életedben!

 

Képzeld el, hogy a mai naptól képes vagy bátran szembenézni a legnehezebb és legsúlyosabb problémákkal is az életedben. Magabiztosan tekintesz a jövőbe, mert tisztában vagy vele, hogy minden ami szembe jön veled azért kapsz, hogy tanulj belőle.

 

Ha segítségre van szükséged, mindig kéznél van a "Használati útmutató az élethez " című személyesen neked készülő számmisztikai elemzés, ami bámilyen helyzetben megmutatja neked ki vagy valójában és soha többé nem fogsz elbizonytalanodni abban, mit is akarsz valójában.

 

Hozzászólások (37)Add Comment
...
Írta: szandi, október 15, 2013
Szia Péter megkérhetlek hogy elemezd a születési dàtumomat?
1993.06.28 e-mail cimemre vàrom köszi.
9700Szombathely,11-es Huszár út 100 3/9
Írta: Csirkovics Márta, július 26, 2010
smilies/smiley.gifNekem volt egy hatalmas problémám az életemben,amit a segítségeddel sikerült meg oldanom.Volt az a avarásdoboz, amibe bele lehetett dobni a bánatunkat.Én bele dobtam, utána 3 nappal, már alakultak a gondjaim. Volt 1 harmadik az életünkben.Sehogy sem akart ki szállni,nem tudom minek köszönhetően a varázsdoboz után kezdett elhalványulni az emléke is.A páromnak írta,hoy nem kellneki,a párom, mivel rájött ,hogy mi igazi kapcsolatban élünk, Őúgy tudta ,hogy nekünk már nincs igazi kapcsolatunk, azért kezdett ki vele.A párom is hibás mert a leg elején kellett volna elmondani,hogy 19 éve élünk kapcsolatban. De semmi gond!megbocsájtottam ezt a férelépésétó. Most előszőr fordult elő.Nem is szidtam meg, lehet,hogy rosszul csináltam?Ha van ehhez hozzászólásod, kérlek írd meg az EMAIL címemre.Köszönöm a Varásdobozt,Az még sokszor, sokaknak jól jönne.Üdvözlettel:Csirkovics Márta
15 az ördög?
Írta: Őry Jenő JÓZSEFNÉ, augusztus 26, 2009
Kedves Péter!
Utólagosan is köszönök minden level! Amúgy a keresztnevem Katalin, a férjem Jenő!
15 a kedvenc számom, hogy mért nem tudom, de semmi köze az ördöghöz! Tény váratlan helyzetekben választottam már vele kapcsolatos idézetet, mégis úgy érzem, szeretnek az Égiek és mellém állnak, tudom, hogy vigyáznak rám!Csendes, megbízható, gyermekszerető embernek ismernek, a végtelenségig kitartó vagyok. Még semmit nem adtam fel, vagy hagytam félbe, bár voltak kemény pofonok, de hamar megtanultam talpra állni. Mért is jelenti a 15 az ördögöt?
Üdv:Kati
misztikus számok
Írta: Gyöngyi, augusztus 06, 2009
Szia Péter%

Már elég sokan mondták nekem,hogy a születési dátumom tele van misztikus és mesebeli számok halmazával 1966.09.07. szeretném tudni, hogy neked mi a véleményed erről, érhetnek e még váratlan meglepetések az élet helyzetekben, mert az utóbbi időben elég sok érdekes dolog ért. köszi
levél
Írta: Mogyorósiné Mária, augusztus 05, 2009
Ismét Mária vagyok,az szeretném kérdezni,hol fogok találkozni ezekkel a számokkal,és mikor?hogy hol le gyek esetleg résen.a szűletési adataimba van?mert az 19-es nagyon megfogott.az én szűl adataim:1952.07 29.=35=8,És amit még szerettem volna kérdezni,hogy ez a harmincőtős szám ,mit rejt nekem,miért volt ilyen kegyetlen nehéz sorsom.Tiz ember nem birta volna ki ,amin én már keresztűl estem,és még nincs vége,vagyi nem is láom a végit.megaztán azt az intuiciót lehet -e fejleszteni,mikor mirre kell halgatni,melyik megérzésre, az erősebbre,vagy csak a gyengébekre.mert benem aztán kavarognak a gondolatok,az ézelmek becsűletesen.hol dűhőmbe-hol bánatomba hoznék dőntést,és aztán ha egy kicsit kividul az ég,/van pénzem/akkormár nem azok a tervek, gondolatok foglalkoztatnak ,mint addig. és akkor melyik a helyes?mirre halgasak. ŰdvőzlettelMogyorósiné
levél
Írta: Mogyorósiné Mária, augusztus 05, 2009
Kedves Péter,előszőr is azt szeretném kérdezni nekem személy szerint válaszolt e- a hosszura nyuló levelemre.? Amásik pedig a z hogy hiába a számok világa ,ha az é gi hatás kersztűl huzz minden számitást vagy tervet. mert ha nincs kedvező bolygó állás,akkor hiába vannak a számok egyedűl.Amit szeretnék még konkrétan megtudni,hogy 2006 tól lakom a 9 házszám allatt ,és azóta elvesztettem a hittem ,sőt nap mint napmeghiusult minden abiztosnak látszott.és addig addig tett próbára hogy már nincs is hittem.Hiába akarok hinni,még amit kiejtek is a számon biztosra ,az is meghiusul.Mit tud nekem erre mondani,van a kilences számnak ilyen hatalma?
Bizonytalan születési dátum
Írta: Schilling Péter, augusztus 03, 2009
Kedves Kata!

Az asztrológia kínál lehetőséget a születési dátum pontosítására, ehhez olyan fontos életesemények dátumát kell tudnod, amik fordulatot jelentettek az életedben

Ezzel javaslom keress meg egy jó asztrológust, sajnos a számmisztika nem kínál ilyen lehetőséget.

Ha nincs meg a pontos dátumod, akkor neved energiáiból lehet kiindulni

Péter
Eredet
Írta: Nikoletti Kata, augusztus 01, 2009
Kedves Péter!
MI van abban az esetben amikor valakinek nem biztos a születési éve, hónapja, napja mert senki nem tud róla felvilágositást adni.
Engem egy WC-ben találtak majdnem lehuztak, intézetbe kerültem ahol senki nem segitett a szüleim felkeresésében ezért nemtudom, hogy a születési évem valós-e vagy sem ezért nemtudok az eredetemről semmit tudna nekem ezzel kapcsolatban segiteni. Kérem ne érezze ugy hogy tolakodó vagyok, inkább bizakodó, hogy egyszer fény derül az eredetemre. Üdvözlettel Nikoletti Kata
Nagyon érdekelne!
Írta: Timea, augusztus 01, 2009
Szia Péter!Nagyon jó ez a számmisztika.Én 80.08.06-án születtem.Sajnos most se munkám se lakásom(ideiglenesen albérlet).Van valami remény a számomra?Üdv: Timi.
ötlet
Írta: Judit, augusztus 01, 2009
Kedves Lana!
Tudom, hogy nem tőlem vársz választ, de szeretnék ajánlani neked egy picike könyvet ami hasznos lehet! Gary Chapman-A szeretet esszenciája (sok szerencsét) Judit
születésem dátuma
Írta: Ftani, július 31, 2009
Kedves Péter!

Őszintén érdekel a számmisztika, csak még nem volt időm elmélyülni benne.
'53. 06.06-án láttam meg a napvilágot. Az Édesanyám azt mondta, hogy már a Bába is megmondta, hogy sok probléma lesz velem, de szerencsésnek érzem magam. 2006. 06.06-án voltam 53 éves. Nagyon vártam ezt a napot, de olyan volt mint a többi. Érdekelne, hogy rendkívüli-e ez a születési dátum?

Üdvözlettel:
F T Anna
Újrakezdés
Írta: Lana, július 31, 2009
A párom 1969.07.31.-én született,én 1979.11.15.-én.Július 21-én szakítottunk.Van-e még remény,hogy újrakezdjük a kapcsolatunkat?Bár látom,hogy nem válaszolsz ilyen megkeresésekre itt a fórumon,de azért megpróbálom,hátha sikerül.
Kérdés - kérés
Írta: Hegyi Frigyes, július 31, 2009
Kedves Péter !A feleségem november 15 én született én oktober 9 én .Van - e összefüggés vagy teljesen keresztezzük egymást!Szerinted mi varható az életünkben?
Tudni szeretném
Írta: Manó, július 31, 2009
Kedves Péter!
Engem lenyűgözött a személyre szóló elemzésed,amit elkészítettél számomra.Viszont az is érdekelne hogy eggyütt a párommal hogy alakul az életünk.2007.07.20-án találkoztunk.Én 1976.10.16-án születtem,a párom 1967.12.16-án.
Kérlek segíts hogy megtudhassam mit mond a számmisztika a közös jövőnkről.
Mély tisztelettel: Manó
kettős számok
Írta: Éva, július 31, 2009
Kedves Péter! 53.06.28-án születtem.Az életút számom és a sorsszámom megegyezik a Tiéddel.
Ha a 16-os szám azt jelenti, hogy légvárat építek,
akkor ez az életútam.És ez meddig marad így?Várom válaszod
Üdvözlettel: Éva
mi várható...?
Írta: delkov edit, július 30, 2009
Régi , 8 honapos kapcsolat...ami egy virtuális....viszont rendkivüli vonzalom...mondhatnám megmagyarázhatatlan.
megadom a két évszámot 1947.04.13
1958.04.14

Érekelne...számaink alaján mi várható a valoságos életben?
Köszönöm Edithe
segítség
Írta: melinda, július 30, 2009
Tetszenek az üzeneteid,de sajnos elég kilátástalan helyzetben vagyok.Tele vagyok adóssággal,munkám meg semmi.Cikkeket szeretnék írni,mert ahhoz nagyon értek.Meg a versíráshoz,de nem találtam olyan kiadót,aki ingyen kiadná.Pedig ezek az álmaim,és nem akarom ezeket is feladni,mert akkor inden összeomlik.Segíts ha tudsz kérlek.
Mi jöhet még?
Írta: Emília, július 30, 2009
Kedves Péter!
Érdekesek az üzeneteid. Június 19-én meghalt a férjem közlekedési balesetben. 62.07.26-án születtem, ő 54.11.26-án. Van-e kiút ebből a helyzetből? Hogy tudok felállni? Mit mond nekem a számmisztika?
Köszönöm.Emília
mi a kiüt?
Írta: Teri, július 30, 2009
Szia. Zátonyra futott az életem. Se munkám se társam, se pénzem, és ha igy megy házam se lesz. Csak adóságom van 1954 04 11
62 szám.lakcim és a 15.én született ember személyisége
Írta: Mohos Mária, július 30, 2009
A számmisztika számomra nagyon érdekes.Tudni azt szeretném,vajon az ideiglenes lakcimem száma,(62) valamint a párom szül.napja (15) milyen értékü számomra,életem jelenlegi szakaszában.Köszönöm Péter.
3-as, 5-ös jelentése
Írta: Lakatosné Marcsi, július 30, 2009
Szia Péter! Addig böngésztem, amig megtaláltam azt, amit kérdeztem Tőled a tárgyban szereplő számok jelentésével kapcs.-ban.Így megspóroltam Neked egy választ. Marcsi
...
Írta: Lakatosné Marcsi, július 30, 2009
Szia Péter!Ismét én vagyok!Az előbb elfelejtettem megírni, h. a férjem 1954.08.15-én született, de semmi ördögi nincs benne!!!Ő megtestesült SZERETET, jókedv!Nem akarja, h. függjek Tőle, szeret annyira, h. nem korlátozza a szabadságomat, sem fizikailag,sem lelkileg!Akkor Rá nem érvényes a 15-ös ördögi szám? Érdekel a véleményed! Köszi Marcsi
Miért nem stimmel minden?
Írta: Lakatosné Marcsi, július 30, 2009
Kedves Péter!Korábbi üzenetidben a párkapcsolatomról írtál, ami nem volt poz.,pedig a férjemmel boldogan élek 33 éve házasságban, és 36 éve, első látásra szerettünk egymásba,ami azóta sem változott(szerelem)!Miért jönnek a neg. üzenetek?! Valószínűleg lemaradtam a 3-as, 5-ös szám jelentéséről, kérlek ha lehet írd meg ismét.Köszönettel Marcsi
A nyugalom!
Írta: Mangragóra, július 29, 2009
Kedves Péter!
Én úgy gondolom,hogy amit meg kell élnünk, azt meg is fogjuk, még akkor is, ha valaki annyira fél valamitől, hogy az utcára sem megy! Rázuhan a plafon:', stb.
Tanulni annyi, mint a felszinre hozni a már bennünk lévőt.Aki már képes arra, hogy elfogadja a dolgokat olyanoknak amilyenek, az BOLDOG, mert nem keresi a miérteket, csak teszi a dolgát,békében, nyugodtan.
Köszi folyamatosan!
Írta: Jaipur, július 29, 2009
Szia Péter!
Évek óta tudom, hogy minden akkor jön el, amikor el kell jönnie: Veled is így találkoztam a neten, s
itt mondok köszönetet azért, hogy hozzásegítesz a
numerológia mélyebb megismeréséhez. Bár évek óta elemzésekkel segítek én is a hozzám fordulóknak, de
csak most hallottam a kétjegyű számok ilyen komplex jelentéséről. Eddig is tisztában voltam a
számok " hatalmával", de az alábbiak méginkább megerősítettek ebben, mert velem történtek:

XXXXXX utca 15. szám alatt laktam, amikor olyan
kapcsolattól függtem, amiből ki kellett, hogy lépjek. ( Bár akkor még nem ismertem a számmisztikát, megtettem )

YYYYYYY utca 17-19. szám alá költöztem ahol
folyamatosan tapasztalom, hogy mindig van remény:
itt élve lettem metafizikai pszichoterapeuta, és
egyben numerológiát tanuló nebuló, aki most ismét az állóvíz érzésével küzd, és türelmesen várja, hogy megküldd következő leveledet a 19-20-21-22 számokról. Fantasztikus vagy! Gratulálok és köszönöm!!
miez?
Írta: Jucus, július 29, 2009
Szia Péter én 42-12-26todikán születtem 14-dik gyermekként a férjem most temettem el mivárhat még rám? üdv Jucus
...
Írta: Marika, július 29, 2009
Sziasztok, Szia Kedves Péter!

Csodálattal olvasom minden egyes üzeneted a számmisztikáról. 1959.10.15-én születtem. Én is kiutat keresek mert sajnos nekem is tartósnak tűnik az "éjszaka".
Szenvedélyes Hobbi
Írta: Schilling Péter, július 29, 2009
Kedves Tibor!

Tényleg azt mondtam, hogy az életet szenvedélyből kell élni, de kérdés az, hogy mennyire vagy "függő", attól amit csinálsz.

Mindenben a középút a nyerő, erre törekszünk életünk során, de a középúthoz a végleteken át vezet az út

Szenvedély nélkül < Középút > Függés
13-HALÁL < 14-MÉRTÉK > 15-ÖRDÖG

Péter
Nagyon Érdekel
Írta: Ia, július 28, 2009
Kedves Péter eddig a munkámat(pdikűr-manikűr-masszőr) a 10-es számú szobában végeztem.De most átköltöztem a 16-os számú szobába,és az érdekelne hogy ennek van-e valamilyen spirituális vagy számmisztikai jelentőssége?
Tisztelettel Ia
nagyon irdekel
Írta: Ia, július 28, 2009
Kedves Péter,a munkámat(pedikűr-manikűr-masszőr) eddig a 10-es számú szobában végeztem...most viszont átköltöztem a 16-os szobába.Van-e ennek valamilyenspirituális vagy számmisztikai jelentőssége?Előre is köszönöm!
Tisztelettel Ia
számok.
Írta: Gladiátor, július 28, 2009
A 8 számtól félek. Nem tudom, hogy miért. Segítsetek nekem megfejteni. 8 évig voltam együtt a volt barátnőmmel aki megcsalt. Most a feleségemmel 4 éve vagyunk együtt.
Függőségi helyzet
Írta: Gizella, július 28, 2009
Jelenleg nagyon rossz függőségi helyzetben vagyok penzugyileg - surgosen kell penz/
18-as sorsútszám
Írta: Zsuzsi, július 28, 2009
18-as sorsútszámmal is van esélyem rá, hogy még ebben az életemben "megvirrad a hajnal", vagy majd csak a következőben?!smilies/wink.gifCsak azért szeretném tudni, mert eléggé tartósnak tűnik az "éjszaka"...Köszönöm a választ, Zsuzsi smilies/smiley.gif
A 15-ös szám.
Írta: Banga Tibor, július 28, 2009
Sziasztok.Én 1969.04.15-én születtem...a 15-ös valamilyen anyagi függőségről beszél amit a szív hozott létre(6).Tudni kell csak a család,a munka,és a zenehallgatás (házimozizás) a fő csapás irányok az életemben...no:kocsma,alkohol,kávé,cigi(és itt mos nem lakkozom magamat,ez a puszta valóság).De a feleségem szerint ahogy én ezt a hobbimat űzöm ez már beteges.Szerinted is így van ez Péter?(és mindenki).Hisz mindig arról beszélünk a számmisztikában is,hogy azért legyen egy dolog az életünkben amit szenvedéllyel csinálunk.Nekem ez az!Ez már baj?
A 15-ös szám
Írta: Marcsi, július 28, 2009
2007.03.03.-án ismerkedtem meg valakivel, aki felforgatta az életemet. 8 hónapig tartott, 2007.10.23-án lett vége. Majdnem belehaltam. Igazából ma sem értem, mi történt. Ma sem tudom, hogy jó ember volt, vagy maga a Gonosz? Szeretnék tisztán látni!
...
Írta: Elven-Tünde, július 27, 2009
Sziasztok, szervusz Kedves Péter!
Én 16.-n születtem, tudom nem erről szólt a mai üzenet, de nagyon jellemző az életemre a bábel tornya........ Mindig hiszem most nem légvárat építek, de lehet ismét ez jön el. A lelki fejlődés minden egyes ,,ugrással,, tisztább és világosabb. Bízom Istenben, hozzá jutok. smilies/smiley.gif
Nem találom a videóüzenetet!
Írta: Margit, július 27, 2009
Kedves Péter!
Nagy izgalommal vártam a mai bejegyzésedet! Sajnos nem találom a videófelvételt, ahol elmagyarázod nekünk a 15 -18 -ig számú Tarot kártyák jelentését! Kérlek pótold, vagy csak én vagyok kicsit béna, hogy nem találtam meg?
köszi: Margit

Szólj hozzá Te is!
smaller | bigger

security code
Írd be a képen látható karaktereket


busy