Print PDF

Mit tanítanak neked a számok a Japán földrengésről?

Az elmúlt pénteken 2011 március 11-én a kora reggeli órákban a Richter skála szerinti közel 9-es erősségű földrengés rázta meg Japánt. Az ilyen eseményekre mindig felkapom a fejem, hiszen, amikor emberek tömegeit érintő esemény történik az mindannyiunk számára hatalmas tanítás, nem csak azoknak, akiket személyesen is érint. Te sem mehetsz el egy vállrándítással a történtek mellett.

Ilyen történések esetén azonnal kiszámítom az adott nap számait, hogy megnézhessem, milyen tanulsággal szolgálnak az események. Az is szeretném bemutatni neked, hogy ha a saját életedben történik egy olyan esemény, ami változtat a hétköznapi dolgaid menetén, akkor milyen módszerek vannak a kezedben annak vizsgálatára mit is kell megtanulnod a a történésekből.

2011-ben új alapokra kell helyeznünk az életünket
Mit tehetsz személyesen ennek érdekében?

halal.jpgA 2011-es év nagy leckéje, hogy le kell döntenünk, azokat a felépítményeinket, amik már nem visznek tovább az utunkon. Ebben az évben ez az egész emberiség számára igaz. A Japánban történt események azt üzenik, hogy ha nem lépünk önként a változás útjára, mint emberiség akkor szó szerint kicsúszik a lábunk alól a talaj és az utána keletkező szökőár elmossa mindazt, ami idejét múlttá vált.

A Föld rezgése folyamatosan emelkedik, hogy felkészítsen bennünket a dimezióváltásra, ami előttünk áll. Ez nem csak lehetőség a számunkra, hanem számtalan felelősséget is ró ránk. Ha tudatában vagy ennek, akkor kötelességed nap, mint nap tenni annak érdekében, hogy emeld a saját rezgésedet megemeld ezzel is hozzájárulva az egész emeberiség felemelkedéséhez.

Hogyan emelheted a regzésed?

Ha a saját spirituális tudatosságodat tágítod az mindenképpen hozzájárul ahhoz, hogy fokozatosan megemeld az energiaszintedet. Ehhez hozzásegíthez, ha napjában többször is tudatos légzőgyakorlatokat végzel, relaxálsz, meditálsz és tudatosan táplálkozol. A lényeg, hogy olyan tevékenységet végezz, ami tágítja a tudatosságodat.

Ha csökkented a TV nézéssel töltött időt, ha kevesebb szenny információt fogadsz be a hírekből, az újságból és az internetről, akkor az mindenképpen segíti ezt a folyamatot. Helyette hallgass inkább szép lélekemelő zenét, tölts sokkal több időt a természetben és olvass spirituális témájú könyveket.

A hétköznapi tevékenységeidet ugyanúgy el kell végezned, ez nem jelenti az életed feladását, csupán a tudatosságod tágulását. Válj nyitottá és szemlélődővé, kezdd el más szemmel látni a világot, ami körülvesz téged.


2011 márciusában leomlanak az illúziók

torony.jpgA március hónap ebben az évben az illúziók leomlásának ideje, szám a 16-os, ami a Torony száma. Ez azt jelenti, hogy minden olyan "építmény", ami önmagunk becsapására, vagyis illúziókra épít összeomlik.

Ennek egyik jele a földrengés is, hiszen a Torony szimbólumában egy hatalmas mennydörgést követően összeomlik a torony. A kérdés, hogy még mindig a toronyban vagy e, vagy időben sikerült kiugranod, vagyis feladnod az illúzióidat.


Az egész világ, amiben élünk illúzió, hiszen csak a szellemünk az, ami örök és hallhatatlan. Minden más, ami körülvesz minket egyszer semmivé lesz. Itt az ideje tudatosítanod magadban, hogy mi az ami örök érvényű benned és mi az, ami múlandó. Ez  is a spirituális énedhez való közeledés egy lépése.

Íme a japán földrengés számmisztikai képlete
20 | 11 . 03 . 11
 
 2     2    
    
    4       3      2   =  9

Többlet számok: 1,2


ero.jpgA dupla 11-es azt jelenti, hogy a változás óriási erővel következik be, ami egyébként az egész évre igaz. Csak akkor tudod kezelni megőrizve a stabilitásod, ha megvan benned a kellő belső erő.


remete.jpgA földrengés napjának száma a 9-es, ami alázatra és befelé fordulásra szólit fel bennünket. Lámpásunkkal a saját hiányosságainkat kell kutatnunk, hogy azokat fejleszteni tudjuk


magus.jpgA többlet 1-es arra hívja fel a figyelmünket, hogy a saját kezünkben van a felelősség, az életünket nekünk kell irányítanunk és nem várhatjuk mástól a megoldást


fopapno.jpgA többlet 2-es a bölcsességünkre és az intuicióra hívja fel a figyelmünket, vagyis azt jelenti, hogy itt az ideje, felvenni a kapcsolatunkat a felettes énünkkel és az ő útmutatásai alapján járni az utunkat.

2011 március 11. napja hatalmas tanítás az egész emberiségnek

Minadannyian levonhatjuk a saját következtetéseinket. Azoban tény, hogy a felelősséget nem háríthatjuk át senki másra. Ha az életed nem olyan irányban halad, amit szeretnél, ha egyszerűen nem érzed jól magad a bőrödben, akkor itt az ideje komolyan elgondokodnod azon, vajon kellő figyelmet fordítasz e nap, mint nap arra, hogy a saját tudatosságodat tágítsd.

Mit tehetsz személyesen önmagadért?

Az "Útmutató az éved minden napjához " című személyre szóló éves kalendáriumot azért hoztam létre, hogy a saját életed személyes történéseit segítsen értelmezni, hogy minden nap le tudd vonni azokat a tanulságokat az életedből, amik a fejlődésedet segítik és irányítanak az úton.

Olyan ez, mint egy térkép a kezedben, ha tudod merre tartasz, akkor időnként belepillanthatsz, hogy megnézd még mindig jó úton jársz e.



Hozzászólások (78)Add Comment
...
Írta: Mona, április 12, 2011
Szia Péter!
Most pont egy olyan csoportba járok,ahol a rezgésekről,meditációról,légzőgyakorlatokról tanulunk,gyakorlunk.Csodálatos!!!!Ugyanazokról a dolgokról van szó,amikről te is írsz.Köszönöm,hogy átadod másnak is a TUDÁST!!!!!
...
Írta: József, március 20, 2011
Szervusz Péter! Köszi a jó tanácsokat azonban a jelenlegi helyzetem nem biztosit semmilyen megrendelés fizethetöségét. Remélem hamarosan rendelkezésemre áll a megfelelö anyagi forrás és szivesen megrendelem a számomra hasznos olvasni valókat melyekböl irányitásoddal épitkezhetek. További szép és sikeres napokat kivánok baráti üdvözlettel. József N.
...
Írta: Mihály Tamás, március 20, 2011
Köszönöm az illetékesek jelentkezését.smilies/wink.gifsmilies/wink.gif
Mindenkinek további jó szerencsét....
...
Írta: Erzsike, március 18, 2011
Kedves Péter.
Köszönöm minden leveled. Nagyon tanulságosak.
Sok sikert , eröt és egezséget továbra is.
...
Írta: Mihály Tamás, március 18, 2011
Könyőrgöm segítsen valaki,mert ez a helyzet amibe vagyok egyszerüen tarhatatlan,és egyre jobban elhatalmasodik rajtam.Nem akarom hogy rossz vége legyen,ezért kérek segítséget.Ez életbevágóan fontos lenne.De mondom még egyszer ezt a dolgot teljes részletességel csak emailen keresztűl mondom el....
Ennyi...Kérem segítsenek...
...
Írta: Mihály Tamás, március 18, 2011
A próblémáim nagyon komolyak,az életem válságba kerűlt segítségre van szükségem.Én már mindent megpróbáltam hogy rendbe hozzam a dolgokat de mindig az ellenkezőjét értem el annak amit akartam,minden visszafelé sűlt el.És az egész életem pokollá változott,egyszerüen ezt a szar helyzetet amiben vagyok épp ésszel nem lehet kibírni és elviselni.
És én teljesen kivagyok akadva,nem tudom már mitcsínáljak,minden életkedvem elhagyott depressziós vagyok,meg állandóan feszűlt ideges az idegösszeomlás szélére kerűltem,egyszerűen nem tudok magammal meg az életemmel mit kezdeni teljesen kicsúszott minden az irányításom alól,mintha mások irányítanák az életem egy olyan bórzalmas irány felé aminél még a halál is jobb...
...
Írta: Mihály Tamás, március 18, 2011
Ha valaki közületek ismer valakit aki ingyen segítene nekem,az kérem írjon az alternative Emailemre.
Amit még egyszer megadok....

"****elvislucaspresley[kukac]citromail***"

Ez eredetileg egy segítség kérés,de vehetitek hírdetésnek is.Csak kérem segítsen valaki,mert már nem bírok így élni tovább ahogy most,mert ha minden így megy tovább ahogy most van,vagy elmegyógyintézetbe vagy a sírban végzem....Mert egyszerüen pokól az életem,kérem segítsenek!!smilies/shocked.gifsmilies/cry.gif.
...
Írta: Mihály Tamás, március 18, 2011
Én nem azért érdeklődöm mert magamhaz akarom kötni az elhúnyt szeretteim,nem.Az igazság ennél sokkal bonyolúltabb,más itt valami olyan ügyről van szó,ami magánéleti jellegű semmi köze a családomhoz,sem az elhunyt szeretteimhez,ez magán ügy,a saját problémópám amiből én már nem látom a kiutat ezért várom olyan emberek jelentkezését akik ingyen tudnának nekem ebben segíteni,mert pénzem nincs.Olyan személy ne is jelentkezzen aki kér összeget érte,mert arról úgy is tudom hogy csaló.Én csak annak hiszek,aki ingyen segít,mert az szélhámos nem lehet az biztos.Ennyi... smilies/shocked.gif
De erről nem vagyok hajlandó itt beszélni,mert mondtam hogy nem akarok a köznevetség tárgyává válni,és nem szeretném ha mindenki egy elmebetegnek tartana.Ennyi...Ezért inkább emailen keresztűl beszéllek az ügyről.
...
Írta: Bea, március 18, 2011
Csak vigyázat a szellemvilág iránti kíváncsisággal. Sőt szeánsszal is. Eltávozott szeretteink nem magunkhoz kötni feladat, hanem elengedés.
Ráadásképp a megélhetési spiritiszták, látók stb... közül igencsak nehéz megítélni, hogy csak a vágyak birodalmában van-e otthon, vagy asztrál feletti magasabb síkból közvetít-e vajon?
A lelki egyensúly nem rajtuk múlik. Meditációs gyakorlatokkal, felsőbb énen keresztül is érkeznek információk. Mindig annyi, amennyi épp szükséges.
...
Írta: Mihály Tamás, március 18, 2011
De még egyszer csak az tegye aki valóban érzi érzékeli vagy ért az ilyesmihez,példáúl kapcsolatba lépni a holtakkal,a fény világgal egyébb.Olyan akinek ez nem szakterülete az ne is zargasson,mert ez főleg olyan téma ami Médiumokra szellem látokra tartozik.Meg elég magán jellegü is ez a téma.Idegennel aki nem ért ehhez nem osztok meg a témával kapcsolatos infórmációkat mert ez szigoruan bizalmas és előre szeretném megkérni azokat akik esetleg jelentkeznének a téma kapcsán,kérem kezeljék ezt az ügyet a lehető legdiszkrétebben,mert nagyon szigoruan bizalmas az ügy,nem szeretném ha idegen kívülálló kezébe kerűlnének ezek az infórmációk.Senki sem tudhatja meg.Aki közületek küld nekem emailt a megadott címre,kérem a fóromun tarsa titokban azt amit megosztok vele,mivel nem akarok köz nevetség tárgyává válni,ezért ez a téma csakis kízárólag a jelentkezőkre és rám tartozik,előre is köszönöm....

Email még egyszer:

"****elvislucaspresley[kukac]citromail***"

Üzenet VÉGE.....
...
Írta: Mihály Tamás, március 18, 2011
De még egyszer csak az tegye aki valóban érzi érzékeli vagy ért az ilyesmihez,példáúl kapcsolatba lépni a holtakkal,a fény világgal egyébb.Olyan akinek ez nem szakterülete az ne is zargasson,mert ez főleg olyan téma ami Médiumokra szellem látokra tartozik.Meg elég magán jellegü is ez a téma.Idegennel aki nem ért ehhez nem osztok meg a témával kapcsolatos infórmációkat mert ez szigoruan bizalmas és előre szeretném megkérni azokat akik esetleg jelentkeznének a téma kapcsán,kérem kezeljék ezt az ügyet a lehető legdiszkrétebben,mert nagyon szigoruan bizalmas az ügy,nem szeretném ha idegen kívülálló kezébe kerűlnének ezek az infórmációk.Senki sem tudhatja meg.Aki közületek küld nekem emailt a megadott címre,kérem a fóromun tarsa titokban azt amit megosztok vele,mivel nem akarok köz nevetség tárgyává válni,ezért ez a téma csakis kízárólag a jelentkezőkre és rám tartozik,előre is köszönöm....

Email még egyszer:

"****elvislucaspresley[kukac]citromail***"

Üzenet VÉGE.....
...
Írta: Mihály Tamás, március 18, 2011
De még egyszer csak az tegye aki valóban érzi érzékeli vagy ért az ilyesmihez,példáúl kapcsolatba lépni a holtakkal,a fény világgal egyébb.Olyan akinek ez nem szakterülete az ne is zargasson,mert ez főleg olyan téma ami Médiumokra szellem látokra tartozik.Meg elég magán jellegü is ez a téma.Idegennel aki nem ért ehhez nem osztok meg a témával kapcsolatos infórmációkat mert ez szigoruan bizalmas és előre szeretném megkérni azokat akik esetleg jelentkeznének a téma kapcsán,kérem kezeljék ezt az ügyet a lehető legdiszkrétebben,mert nagyon szigoruan bizalmas az ügy,nem szeretném ha idegen kívülálló kezébe kerűlnének ezek az infórmációk.Senki sem tudhatja meg.Aki közületek küld nekem emailt a megadott címre,kérem a fóromun tarsa titokban azt amit megosztok vele,mivel nem akarok köz nevetség tárgyává válni,ezért ez a téma csakis kízárólag a jelentkezőkre és rám tartozik,előre is köszönöm....

Email még egyszer:

"****elvislucaspresley[kukac]citromail***"

Üzenet VÉGE.....
...
Írta: Mihály Tamás, március 18, 2011
De még egyszer csak az tegye aki valóban érzi érzékeli vagy ért az ilyesmihez,példáúl kapcsolatba lépni a holtakkal,a fény világgal egyébb.Olyan akinek ez nem szakterülete az ne is zargasson,mert ez főleg olyan téma ami Médiumokra szellem látokra tartozik.Meg elég magán jellegü is ez a téma.Idegennel aki nem ért ehhez nem osztok meg a témával kapcsolatos infórmációkat mert ez szigoruan bizalmas és előre szeretném megkérni azokat akik esetleg jelentkeznének a téma kapcsán,kérem kezeljék ezt az ügyet a lehető legdiszkrétebben,mert nagyon szigoruan bizalmas az ügy,nem szeretném ha idegen kívülálló kezébe kerűlnének ezek az infórmációk.Senki sem tudhatja meg.Aki közületek küld nekem emailt a megadott címre,kérem a fóromun tarsa titokban azt amit megosztok vele,mivel nem akarok köz nevetség tárgyává válni,ezért ez a téma csakis kízárólag a jelentkezőkre és rám tartozik,előre is köszönöm....

Email még egyszer:

"****elvislucaspresley[kukac]citromail***"

Üzenet VÉGE.....
...
Írta: Mihály Tamás, március 18, 2011
Kedves János olvasom a hozzászólásodat megadom az Emailemet de természetesen alternatívat.Amit ritkán használok.Kiemelem a szócikket hogy könnyebben elolvashasd.

"****elvislucaspresley[kukac]citromail***"

Erre a címre írjon aki műveli a Szellemvilági dolgokat.Annak részletesen Emailbe számolok be a teljes részletekről a témát ílletően,és hogy miért keresem az ilyen jellegű ügyeket.Mivel a téma túl magán szféra jellegű,ezért a továbbiakat megbeszélhetjük emailben,írjatok a megadott címre adjátok meg ti is alternatív emailcímeteket és ott megbeszéljük ezt az egészet.Mert a közlendő témám nem tartozik a fórumhoz és túlságosan is magán jellegű ezért.Előre is köszönöm.....smilies/shocked.gif
...
Írta: marian goldfarb, március 18, 2011
s szia PETER!eloszor is koszonom a leveleidet!en megrendeltem a konyvet marc 9 .de a lanyom nevere.mert FLORIDABA elek de sajnos valamiert nem jott ossze.szeretnem ha valaszolnal miert nem kaphatom meg a konyveket!udvozlettel .MARIANN
...
Írta: T. Judit, március 17, 2011
Janos örömmel olvasom, hogy segíteni tudsz, akár több ember által is. 2011.03.18-án 10 órakor jó lenne érezni, hogy tapasztalatokat szerezhessek. Köszönöm! Judit
...
Írta: Janos, március 17, 2011
Hazirendet nem ismerven e-mail címet nem írom,
keresoben "J.Csernus" - és jelzesként:
pár felvetéshez lehetne kiegészítés.
Mint Országkarma, bálnavadászat, igaz álomképek, egyebek.
Minden szép reményt mindenkinek.
...
Írta: Janos, március 17, 2011
Beszéljünk. Sajnos vannak dolgok, amiket Ők csinálnak, csináltak. Szakterület, nincsenek igazán művelők, nem is lehet, - érteni kell őket. Vannak dimenziókat látók, lényeket hallók, és érzők, meg tudók. Kapuk vannak, olyasmi, mint filmekbe. Segithet szellemem, ha ... de többen is beszélgethetünk .... meg tudom oldani.

Írta: Mihály Tamás, március 17, 2011

Ha valakinek itt szakterülete a Szellem Világ az kérem írjon válasz kommentet,és én annak megadom az eggyik Emailcímemet!
...
Írta: Szné, március 17, 2011
Kedves Péter!
Nagyon szeretem olvasni az e-mail-jeidet. Tíz éve elmúlt, hogy elkezdtem a spirituális úton való tanulást. Jelenleg is tanulok, és tanítok is. 2011. 03.09-én éltem át egy autó balesetet. Hajamszála sem görbült, vigyáztak rám! Végig éreztem, hogy LÉLEK vagyok és a Szellemem irányít.
Figyelmeztetés volt, hogy változtatnom kell.
...
Írta: Léna, március 17, 2011
Kedves Péter!

Köszönöm az írásaidat, azt az energiát amit kifejtesz azért, hogy rávezess bennünket az önmagunkhoz vezető helyes útra, hogy önmagunk tudatos ismeretén keresztül legyen még időnk változtatni önnön valókon.
Hogy ki az aki látó, és halló - fogékony az üzeneteidre az kiviláglik, kisötétlik a kommentekből. Több a fény, remélem ezt Te is látod és nem veszi kedved a fel-fel bukkanó sötétség.
Kedves Anikó, Te aki átéltél egy autóbalesetet, és nem tudod mi vár rád, tanácsot, segítséget kérsz, ha elfogadod az enyémet: én majd húsz éve éltem át hasonlót egy gyorsvonattal,(karcolás nélkül) átéltem azt a szavakkal szinte leíhatatlan élményt amiről Te is írsz, az én életemben is átrendeződött sokminden. Péternek, sok mindenki másnak, a sok-sok tanulásnak, az átélt tapasztalatoknakkudarcoknak ,szenvedéseknek is köszönhetően most le merem írni, ezekben a napokban, hetekben jön /jött el az idő, hogy van elég önbizialmam elhinni, felvállalni a számomra kijelölt utat.
Tehát instant módon "megvilágosodni", tapasztalatokat megspórolni csak tudatosan megélt élettel,belső odafigyeléssel lehet.Az az érzésem nem a jó utat járod!
...
Írta: Mihály Tamás, március 17, 2011
Ha valakinek itt szakterülete a Szellem Világ az kérem írjon válasz kommentet,és én annak megadom az eggyik Emailcímemet!

...
Írta: Mihály Tamás, március 17, 2011
Kedves "Kreszta Tünde"olvasom hogy te már 10 éve foglalkozól spirituállis olvasmányokkal.Szeretném megkérdezni mennyire vagy jártas ezekben,és értessz e valamit a szellemekhez,nekem ez nagyon életbe vágóan fontos lenne?Szeretném ha írnál nekem ezügyben.Mert nekem ez nagyon fontos lenne.Foglalkozol szellemekkel,és ha igen,mennyire jól értessz ezekhez?Várom türelmetlenűl a válaszod előre is köszönöm.....
...
Írta: Simonné Anikó, március 17, 2011
Kedves Ildikó!
Rendszeres olvasója vagyok az oldalnak és a Te leveledet is elolvastam. Ismeretlenül is szeretet
tel ajánlom a PALEOLIT TÁPLÁLKOZÁS-t Szendi Gábor
tól. A Googl-ba ha beírod, sok információt kapsz róla és lehet, hogy minden problémádtól megszaba-
dulsz. Persze ne feledd, hogy amit erre az életre felvállaltál, az fog megtörténni Veled, hogy hogyan az rajtad is múlik.
Anikó
...
Írta: Kreszta Tünde, március 16, 2011
Kedves Péter!
Én is szívesen olvasom az írásaidat.Köszönöm szépen. A könyveid megvásárlása még várat magára.10 éve foglalkozom a spirituális olvasmányokkal, jelenleg az a célom, hogy hozzád hasonlóan és is taníthassak.További sok sikert és írást,. Várom leveleidet. További szép estét. Tünde
...
Írta: Kreszta Tünde, március 16, 2011
Kedves Péter!
Én is szívesen olvasom az írásaidat.Köszönöm szépen. A könyveid megvásárlása még várat magára.10 éve foglalkozom a spirituális olvasmányokkal, jelenleg az a célom, hogy hozzád hasonlóan és is taníthassak.További sok sikert és írást,. Várom leveleidet. További szép estét. Tünde
...
Írta: Mihály Tamás, március 16, 2011
Hát tényleg sokkoló ami Japánban tőrténik.
Sorry Japan....smilies/shocked.gif smilies/sad.gif.
...
Írta: Mihály Tamás, március 16, 2011
De már mondtam kérem ne ajálgassanak itten nekem,mert nincs pénzem,hányszór kel még leírnom....
smilies/angry.gif.Elnézést....smilies/cool.gif.
...
Írta: Mihály Tamás, március 16, 2011
Hát tényleg bórzalom ami itt tőrténik.Szegény Japán.
Nem Fair.
...
Írta: Anna, március 16, 2011
A helyes írás nem megy neked, a nyírás igen. Jó pásztor vagy Péter, a birkák még bégetnek is neked, nyírd csak meg őket, megérdemlik! A.
...
Írta: Csatlós Írén Sziszi, március 16, 2011
smilies/smiley.gifKedves Péter!
Nagyon szépen köszönöm a leveleid.Ismét tanultam,mint mindig.Sajnos soha nem tudtam eddig meg venni a könyved.mert 39.-928.-ft a nyugdíjam.Utolsó 10 évem rokkantságom miatt.Ez az indok.békességben, élek,pedig nem tudom egyek vagy melegedjek..SZÁMÍTÓGÉPET IS ÉS AZ ELŐFIZETÉST IS KAPTAM.Tudom,hogy minden át meneti és tanításokat ha el fogadjuk,megteremtjük a mindennapit.Azt tudom,hogy a szeretet mindig segít..kívánom,hogy továbbra is maradj mindig ilyen. Szeretet vezéreljen és a hited,hogy lelked békességen tudjon továbbra is tanitani.....Sok sikert Sziszi mama...
...
Írta: Katalin, március 16, 2011
Kedves Péter!
Örömmel olvasom mindig kedves soraidat!Olvastam, hogy most olyan a bolygók állása ami kb 80 éve volt legutoljára. Ez a bolygó állás, harcokat jelent, / pl:Araboknál, de még sok helyen a világban, de a családi életekben is!!! Nagyon érdekes, hogy már annyi figyelmeztetés történt, történik, de az emberek még mindig kételkednek.Ha visszatekintünk kb 13-14 sz-ba, már ott is figyelték a csillagok állását, de Nagy Sándor hóditását is a csillagok állása irányitotta! Mi változott?Az emberek. Annyi szemét van a FÖLDÖN, több mázsa csikk, müanyag stb. Hiába vigyázok én,MI, ha az ŐSERDŐT egyesek irtják, vagy az ÓCEÁNBA ömlik az olaj!!!Kedves Péter! Hogyan kell mentálisan felkészülni ezekre a dolgokra? Kihez lehet fordulni segitségért? Kik azok az emberek, akik segiteni tudnak ebben? Köszönöm szépen. Katalin
...
Írta: Tankó Erzsébet , március 16, 2011
Szia Péter!

Én már tavaly döntöttem, elengedtem ami már nem szolgál, mégis egy helyben topogok. Elváltam a férjemtől, de ugyanúgy itt maradtam a lakásba, mivel egyenlőre nem tudok hová költözni. Mindennap egy örökkévalóságnak tűnik, nem jó a hangulat itthon.
Nagyon sajnálom a Földrengés áldozatait, de én tömeg karmára gondolok. Lehet hogy nem jól látom, de sok túlélő maradt. Akinek távoznia kellett az nem tehetett semmit ellene.
További jó munkát és köszönöm!
...
Írta: Takács Katalin, március 16, 2011
Kedves Péter!

Érdekes volt az írásod, kezdem érteni, hogy tényleg változásra van szükségem. Például eddig nagyon sok negatív módon közelítettem meg a problémáimat és hajlamos voltam arra is, hogy másokat hibáztassam a félresikerült történtekért. Rájöttem, nem mások hibájából alakult ki a balszerencsés életem, hanem a negatív gondolkodásomnak köszönhetem. Tavaly ősszel váltottunk szolgáltatást a tv parabolánál és a központi számítógép "rendetlenkedett", ez a hiba miatt 1 hónapot vártunk a másik szolgáltatótól parabolára. Mire végre megkaptunk, illetve újra tudtunk nézni a tv-t, a híradóról gyakran meg is feledkeztem, megérte. Azóta nem néztem a híradót, a hírekkel kapcsolatos újságot, netet a minimálisra csökkentettem. Egy idő után azon kaptam magam, tényleg sokkal nyugodtabb lettem az elmúlt évekhez képest. A negatív gondolkodás, illetve a negatív hozzáállás igen sokban befolyásolhatja életünket.
Köszönöm a névelemzésről írásodat (én és a férjem), megismertem magamat és a férjemet, tényleg igaz, amit írtál, meg is döbbentünk.
Már tudom melyik területen vannak hiányosságaim, igyekszem javítani, pontosabban megtanulom alkalmazni 2011-ben.
A tudásod megfizethetetlen, még egyszer köszönöm!

Szép napot!
...
Írta: Rné Teri, március 16, 2011
Kedves Péter !

Szeretném megköszönni a sok-sok levelet, melyet küldesz nap mint nap. Örömmel olvasom ezeket, mert megerősítenek az általam kialakított és megtapasztalt dolgaimban. Úgy érzem, és most már tudom, hogy elindultam azon az úton, melyet ezidáig kerestem, ehhez azonban egy megrázó eseménynek kellett bekövetkeznie a családban, melyet megélni és túlélni nem volt egyszerű. A helyes táplálkozás, a relaxáció, a meditáció, a SZERETET, mind-mind nagyon fontos a spirituális fejlődés szempontjából, de ehhez feltétlen józan önismeretre van szükség.A rezgésszám emeléséhez azonban nekünk is tennünk kell, nem is keveset. Én folyamatosan képzem magam /számmisztika-tarot-álomfejtés-grafológia-hipnózis stb./, mert úgy érzem, hogy erre mind szükségem van. A 11-es szám /22-33/ különleges szám, ezzel is magyarázható ennek a hatalmas erősségű földrengésnek a megtörténte, mert ugye véletlenek nincsenek !! Ez is egy figyelmeztetés az emberiség felé.
Kedves Péter köszönök mindent és várom az újabb és újabb információkat. Teri
...
Írta: Ildikó, március 16, 2011
T.Péter! Sajnos a könyvedet énsem tudom megvenni .
A én 4gyermeket szültem,az elsőt a kislányomat 3hónapos korában el veszítettem,pont anyukám születésnapján halt meg 4hó 16-án .Azután lett 3 fiam 1986 03 17 Jósti, 1987 06 17 Krisztián ,1990 03 10 Viktor Ő a nevem napján született.Nagymamám 1993 05 17én halt meg hétfön reggel.Másnap reggelre álmodtam vele és azt mondta hogy most már nyugodjak meg mert amikor ment a fényen át az én kicsi EMESÉM várta és ott van az angyaloknál.Apukám 1993 08 03án halt meg a nővérem középső fia születés napján.Apukám azóta megszokott jelenni érzem a jelenlétét és amikor már nagyon nagy bajban vagyok akkor segít.Szeretném tudni hogy ezek az összefüggések mit jelentenek.Sajnos én a számokkal nagyon hadilábon állok nem igazán tudok ki ígazodni bennük.Hiszek a rejkarnácíóban és már sokat olvastam róla.Amit legelöször írtál rólam az úgyvan.tavaj 1hó-óta szeretnék meghalni de az öngyílkossághoz túl gyenge vagyok még és tudom hogy akkor a szeretteimmel odafönt nem találkozhatom.A betegségek meg csak szaporodnak rajtam.Itthonról szeretnék elmenekülni de sajnos nincs hová.A férjem 1956 03 11született és 7éve alkoholista és mi a család tartjuk el már nagyon belefáradtam ,és azóta a depresszióm is csak rosszabbodik.Kérlek ha lehet akkor ezekkel az összefügéssekkel kapcsolatban válaszolj! Nagyon szeretem az embereket ,és ami január 27én volt itthon földrengés az pedig a nővérem születésnapján történt. Tisztelettel Ildikó smilies/sad.gif
...
Írta: Budai József, március 16, 2011
Kedves Péter!
A számmisztika kapcsán amiket írsz, a megérzéseidről, azok nagy általánosságok, de igazak. Sajnos a nyugdíjamból én sem tudom a könyveidet megvásárolni. Azt gondolom, hogy kicsit több meditációval, és elemző gondolkozással az ember sok dologra rájön. Valamennyien tudjuk, hogy eddig is voltak figyelmeztető jelek, és figyelmeztetések, amelyeket figyelmen kívül hagy az emberiség azon része, aki valóban tehetne valamit. A Földünk belsejéből kinyert óriási mennyiségű kőolaj, és földgáz tömegek olyan nyomás kiegyensúlyozatlanságot hoznak létre, amit a Föld belseje ellensúlyozni akar és fog is. Ezáltal az elmúlt évek és a mai Japán katasztrófához hasonló események egyre gyakrabban , és még intenzívebben fognak jelentkezni. A Föld csupán védekezik a mi gyilkos beavatkozásaink ellen. Ne csodálkozzunk, inkább tennünk kellene valamit!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Még nem késő!!!!!!!!!!!!!!!!!!????????????
...
Írta: Gaál Gizi, március 16, 2011
A híreken azon kívül, hogy megrendültem a károk hallatán az első gondolatom az elbizakodottság volt és nem tudom miért ezt a nemzetre értettem.
...
Írta: Orsi, március 16, 2011
Csak szerintem pofátlanság és erkölcstelenség mások kárából (japáni földrengés) pénzt csinálni?
Szánalmas és ugyanakkor undorító.
"Üdvözlet"
...
Írta: Csacsi, március 16, 2011
Igazad van Péter, addig kell az üzletet csinálni, mig van vevő!
...
Írta: Kalóz Zsóka, a "Lace Lady", március 16, 2011
Kedves Péter!
Megrendültem az általad írottakon, ami a részemről inkább belső megrendülés. Az elmúlt hetekben spirituális értelemben nem veszélytelen, se bebizonyosodott nagy szolgálatot kellett tegyek a magyar politikai vertikum égiszén. Köszönöm az önigazolást, amit soraiddal kaptam. A gyerekeimnek azonnal ezt mondtam, mihelyt a hírről értesültem.
Köszönöm szíves útmutatásod, Én rengeteget tanultam, mert rengeteg előolvasottságom ismeretét összefüggésekben Te rakod össze. Mindketten tudjuk, ez nem "véletlen".
Hordozzon mindnyájunkat tenyerén az Isten!
Kalóz Zsóka, a "Lace Lady"
néhai Németh Gábor Külügyi II. titkár Közméltóság özvegye
...
Írta: DEZSŐ FERENC, március 16, 2011
KEDVES PÉTER.ÉN A LEIRÁSAIDBAN TELJESEN HISZEK.NAGYON SAJNÁLOM HOGY A KŐNYVEIDET NEMTUDOM MEGVÁSÁROLNI MIVEL NAGYON KEVÉS A NYUGDIJAM 100%-OSROKANT VAGYOK ELTUDNÁM KÉPZELNI HOGY OLVASGASAM A KŐNYVEIDET DE EZ NÉKEM ELÉRHETETLEN.MARADOK TISZTELETEL.DEZSŐ FERENC.
...
Írta: Jacsö Éva, március 16, 2011
Kedves Péter! Köszönöm, hogy küldöd az információkat, bár én sem tudom a könyveket megvenni, de minden lehetőséget megragadok, hogy bővítsem spirituális ismereteimet. Akik az ingyen munkát kifogásolják gondolkodjanak el. Aki áldott, az az emberiségért haljon éhen? Ez az információ szerzés nagyon is ingyenes kedves Susi és társai. Nem ijesztés képen, de földünk lerázza magáról azokat akik nem óvják, szeretik, hanem kihasználják Földanyánk áldásait. Most be kell fejeznem, de hamarosan folytatom.
...
Írta: Krisztina, március 16, 2011
Kedves Péter!

Minden írásodat jónak találom, de amit most a földrengés kapcsán írsz, azt a többinél is igazabbnak, valóságosabbnak érzem. És a jótanácsodat, hogy hogyan tanulhatunk ebből személyes életünkben, mindenkinek komolyan meg kellene fontolnia, a TV-je erősen kritikus használatától kezdve addig, hogy milyen ételekkel táplálja magát és a családját.
Köszönet a jó gondolatokért!
...
Írta: fekete margit, március 16, 2011
nem tudok mást mondani mint katasztrofa sajnálom szegény embekeket !igen nekem is katasztrofa az életem apárom mér januárban elköltözött a barátnömnek mondott növel ,de ma végleg elis pakolt ez van megprobálok erös lenni és felejteni bocs hogy a gonndjaimmal feléd fordulok de nem tudom feldolgozni hogy 10-éven keresztül hazudtak Margit
...
Írta: T. Judit, március 16, 2011
Kedves Péter!
A leveledből számomra az az üzenet, hogy most engedjük el, ami nyomaszt és a fájdalom is része ennek. Figyeljünk a környezetünkre. Március 29-én várható, egy újabb figyelem felkeltő esemény?
Jól értettem, hogy erre helyezzük most a hangsúlyt?
Köszönettel várom válaszod Judit
...
Írta: Terike, március 16, 2011
Kedves Péter!
Minden írásodat elovasom amit e-mailba küldesz.Én pl nem megyek vissza az időben nagyon.De tavaly 2010.08-hó 10 napján,délelőtt 10-óra felé,költöztem első kézböl eggy új építésű lakásba 11-es számú laksába..Mi az összefügggés e számok között?Érdekesnek tartom az 1-10-11-13-30. számokatTényleg,nem kéne pénzért árulni a könyvedet híredetÉn sem tudom megvenni sajnos kicsi a nyugdillyam,ahogyan fent is írják többen.Tudásbol nem jó pént csinálni,mert akinek adod nem haszál,utánna már elsem olvssák akinek küldöd!Jó szívesen várom továbra is ha küldöd az e-mailt,legalább nyugdillyassan van mit olvsani.További jó munkát kívánok!
...
Írta: Schilling Péter, március 16, 2011
Sziasztok,

A Föld nem fog elpusztulni, ezt mindannyiunknak tudatosítanunk kell, a feladat, hogy fel tudjuk emelni magunkar egy magasabb dimenzióba, de ehhez a régit el kell engedni. Minden ami történik erről szól és akkor még nem beszéltem az arab világban történtekről.

Nézz körül forrong a világ, a régi válaszok már nem működnek, az újak pedig még nincsenek készen.
Két világ közt vagyunk és az egyetlen esélyünk, hogy kinyissuk a szemünk és elinduljunk a fény felé

Péter
...
Írta: kis954, március 16, 2011
Kedves Péter!
Hónapok óta olvasom az üzeneteidet, sőt már megvettem a személyre szóló elemzést is.
Most a televizióban találkoztam Prf. Brain Cox fiatal tudóssal, aki az Universum titkait kutatja és tegnap este arról beszélt, hogy minden csillag meghal. Hamár a Föld is egy csillag akkor lehet, hogy haldoklik, mert mi emberek még sietettük is ezt a folyamatot.
Itt van sorra a nagy földrengések, szőkőárak, az időjárásváltozás, amit figyelmen kivül hagytunk, továbbra is csak az az érdekes, hogyan lehetne még több pénzre szert tenni.
A 2001. szeptember 11-i katasztrofa is 11-én volt. Ez is jelenthet valamit.
...
Írta: Bali Jánosné, március 16, 2011
Kedves Péter
Borzasztó ami Japánban történt. Szavakkal nem is lehet kifejezni.Hiszen még nincs vége és előreláthatóan nem is lesz. Ez a legnagyobb tragédia ami a földünket érte.
Én Újpesten 1956-ba vagy 1957-ben volt földrengés a kora reggeli órákban. Egyedül voltam otthon. Azóta sem tudom elfelejteni a földből jövő morajlást stb. 1994-ben a Northridgi földrengést éltem át hajnalban. Napokig érezhető kisebb rezgések is voltak. Azóta még 3 kisebb 4-es, 5-ös rezgést is megértem ahányszor kint voltam Los Angelesben. Viszonyítani nem tudom, de nem is lehet, csak azt tudom hogy ilyent senkinek nem kívánok.Az ember tehetetlenek érzi magát az ilyen erőkkel szemben. Isten legyen velük.
...
Írta: Dudásné Magdi, március 16, 2011
Kedves Péter!
Köszönöm, hogy felnyitottad "szemeimet"!
...
Írta: Németh Márta, március 16, 2011
Szia Péter! Az én életemben is jön a nagy változás, vagyis inkább még folyamatban van? Nem tudom. Megrendelni én sem tudom a könyvet, mivel egyedülálló vagyok. Sokszor úgy érzem inkább a halál, mint ez az élet. Kérlek segíts Nekem is megfejtenem mi az a nagy változás az életemben, és merre járok rajt. Üdv. Márta
...
Írta: Andika, március 16, 2011
03-11-i, péntek reggeli ébredésemkor olyan álmomra emlékeztem, hogy az a tíz emeletes panelház, amiben megvan még a lakásunk, ahol gyerek/fiatalkoromig laktam, egy, az algyői kémények (Ésmilies/wink.gif felől érkező kisebb tornádó hatására erősen rogyadozik, a lépcsőházban a lépcső is erősen elcsúszva - töredezve, és annyi időre engedtek fel csak a lakásba, hogy a legfontosabb dolgainkat lehozzuk... Két nappal később hallottam csak a földrengésről, 2011-03-11 számmisztikai elemzését, a nap üzenetét pedig most olvasom.
Felvetődik a kérdés számomra: az álombeli képnek vajon konkrét üzenete van (el kell adnunk azt a lakást), vagy a nap üzenetére kell inkább figyelni, (csak a legfontosabb dolgokat..), a képi kivetülés lényegtelen? (Saját meglátásom szerint nem vagyok egy gyűjtögető, tárgyakhoz, "megszokott kerékvágáshoz" ragaszkodó ember + 03-11-én születtem...smilies/smiley.gif)
Várom véleményeteket. Üdv.
...
Írta: fazakas eva, március 16, 2011
Hat en nem is tudom mit mondjak ,hogy koszonom hogy meg mindig foglalkozol velem ,mivel en nem vasarolom meg a konyveidet ,de szeretem elolvasni amit kuldessz nekem ,halas vagyok.es ha lehetne,nem tudom a toronnyal kapcsolatban dilemmaba vagyok mert olyan fordulatot vett az eletem, amiben atertekelodik minden ,es nem tudom hova tenni ,ugy erzem a toronyba rekedtem de ki szeretnek jonni ,de nem tudom hogyan,es ez a marciusi valtozas ez tenyleg valtozast hozott nem tudom hogy kezdjek neki.koszonom.
...
Írta: Annonym Zsuzsa, március 16, 2011
Kedves Peti!
Japanban törtentek, mely hatassal erintettek.A kepek, videok hatborzongatok, az egesz belsö enem reszketett.
Tegnap vegig sirtam a hiradot. Borzalom.
Halat adok Istennek, hogy a csaladom es magam elünk, annyi terhet kapunk a sorstol, amit kepesek vagyunk elviselni. Sokszor ereztem nem birom tovabb, de mindig törtent valami. Nincsenek veletlenek.
Barcsak segithetnek, barcsak a Földön megszünne minden betegseg, barcsak minden ember boldog lehetne.
Köszönöm Neked Peti ezt az E-Mailt többszörösen! TE tudod miert.
Te egy különleges ember vagy !
...
Írta: Beata, március 16, 2011
Kedves Peter...en sajnos 2011.02.13 este 10 ora korul kificamitottam es kitortem a bokam... kulboka 4 helyen szarkapocs csont 3 helyen torott el...14 reggel 10 orakor mutottek...2 oras mutetem volt...kerlek szepen tudnal nekem valamilyen utmutatast adni, hogy mi volt az amire ezzel figyelmezetetest kaptam? Elore is koszonom.
...
Írta: kornel szij, március 16, 2011
Schilling Peter segit az olyan lelkileg elnyomott embereknek akik nem latjak at a salyat eletüket,ez egy( betegseg ) ami akkor alakul ki amikor valtozasra van szükseged csak meg nem leptel annak erdekebe hogy valtoztass,smilies/smiley.gif
...
Írta: szabo eva, március 16, 2011
Ez a nap nekem mashonnan ismert(marc. 11.)
Ugyanis akkor szultem meg elso fiamat 27 evvel ezelott.Koszonom a levelet Evi
...
Írta: aniko, március 16, 2011
Kedves Péter és mindenki ki olvassa hozaszolásomat!
A Japánban torténo folyamatok csupánn arra példa, hogy sajnos ez emberiség csak saját magával van elfoglalva és azt a rengeteg ajándékot ami korulvesz bennunket nem becsuljuk meg és csak tonkre tesszuk! Ildomos lenne már tudatosíttani, hogy csak "látogatók" vagyunk a Foldon és ha tonkre tesszuk a gyermekeink jovojét pusztítjuk el!
az tény , hogy nem véletlenul torténnek a dolgok korulottunk, tavaly január 17-én túléltem egy autobalesetet, ami felnyitotta szemem és még ma is gondolkodásra bír, hiszen karcolás nélkul száltam ki az autobol úgy, hogy az autot toltálkárba tették és 2 diófa mellett repultem el kb 10 cm-re. azt az élményt amit akkor áttélltem nem tudom leírni szavakkal és lehet furcsán hangzik, de életemben akkora nyugalmat és biztonságot még soha nem éreztem! még nem tudom, hogy pontosan mi az amiért ez tortént velem, de azt tudatosult bennem, hogy változtatnom kell az életemen és azota csak ugy potyognak a torténések korulottem, foleg mikor elbizonytalanodom, hogy jo fele lépegetek az uton amit probálok ujbol felépíteni. ha tudnál segítenni pár tanáccsal vagy elemzéssel azt megkoszonném, mert utobbi idoben ugy érzem a hullámok nagyon átcsapnak a fejem feledt. KOSZONETTEL
aniko
...
Írta: Németh Lászlóné Gyöngyi, március 16, 2011
Szia Péter!
Folyamatosan olvasom írásaidat de most szólok hozzá először egy kérdésem lenne a számokkal kapcsolatban.
Egy hónapja hogy bárhova nézek egyforma számokat látok napjában többször.Lehet az idő, rendszám, újság vagy bármi (11,22,33,44,)szeretném megkérdezni hogy jelent-e valami változás ez az életemben.
1965.02.09-én születtem
...
Írta: Schilling Péter, március 16, 2011
Sziasztok,

Azt ne felejtsétek ezt az előadásokon is mindig elmondom, hogy a számmisztika, vagy az asztroógia
nem arra való, hogy előre láss mindent.

Lehetőségeket mutatnak, energiákat, amik bizonyos események bekövetkezését jelezhetik, de ez számtalan formában történhet.

Még a MANTRA főiskolás évekből jut eszembe egyik kedvenc tanárom Földes Lacinak a mondása:
"A tapasztalás szempontjából, mindegy, hogy meditálsz a halálról, vagy ténylegesen meghalsz"

Ilyen oldalról nézve a 2011-es év enerigája is nagyon sokféleképpen megjelenhet, attól függően, hogy az adott helyen és időben milyen minőség szükséges a változáshoz.

Nem feltétlenül kell ilyen eseményeknek bekövetkezni és ez nem jelenti azt, hogy minden hónap 11. és 29. napján valami tragédia fog történni, de az tény, hogy nagyon erősen mozog az energia, a régi energia eltávozik és helyet teremt az újnak, az új tudatosságnak ez pedig drasztikus változásokkal jár.

Péter
...
Írta: Edina, március 16, 2011
Kedves Susi!
Ajánlatos kritika előtt tanulmányozni olyan írásokat, könyveket, melyek az adott témáról szólnak!
Valószínű a kritikád tudásod gyarapodásával sikerül véleménnyé változtatni, mely rád férne!
Edina
...
Írta: mária, március 16, 2011
Kedves Péter! A szerelmem 2011. 02.25-én 08 30-kor autóbalesetben kómába esett . Pontosabban kerékcserélés közben hármójukat elgázolták ,egyedül ő sérült életveszélyesen . 02.26.-án 00.23-án kimondták ,hogy agyhalott és az anyukája fölajánlotta donornak . az ő születési képlete 1977.10.09. Nagyon szépen kérlek segíts nekem az összefüggések meglátásában és a fejlődésem érdekeben a tanulni való megláttatásában ! Köszönöm előre is tisztelettel: Mária
...
Írta: Takács Károly, március 16, 2011
Kapcsolódás: 2001.09.11
...
Írta: Susi, március 16, 2011
Kedves Péter!
Olvashatom bárhonnan is az írásaidat csak az ámítás és ködösítés ami megy. Naná hogy Te meggazdagodsz a sok hiszékeny emberből! Egyet tudnod kell!! Akinek áldása van az SOHA nem kérhet pénzt érte ha használja mert akkor nem hat ! Azok akik pénzzé teszik az áldásukat csak ártanak. Te sem teszel mást csak elhúzod a mézesmadzagot,megveteted az emberekkel a nagy semmit mert a könyveidben is csak ködösítesz de konkrétumokat nem írsz ott sem.
...
Írta: TÓT KÁSA PIROSKA, március 16, 2011
Péter, számmisztika ide, számmisztika oda, ha nem tettük meg időben, akkor akár kicsit késve is, de változtatnunk kell az életünkön (elsösorban) a saját boldogságunk érdekében. Az tetszik, hogy irásaidban igy idegenként is felhivod erre a figyelmem, mert a mindennapos hajtásban ez mindig elmarad az idő meg múlik. Még mindig nem tudom higgyek-e a számisztikában, Helyes döntésekhez a józan ész is elegendő. Tetszik amit csinálsz, valamilyen formában mindenkire hatással van amit olvas tőled. Csak igy tovább még van rá igény! Piroska Vajdaság
...
Írta: Boér Mária Ilona, március 16, 2011
Kedves Péter? Hogyan magyarázod azt, hogy én egy évben, egy hónapban és ugyanazon a napon születtem, mint a híres tenorista, PLACIDO DOMINGO, csakhogy ő valahol Spanyolországban született, én pedig Budapesten. Pólyáskoromban akaratomon kívül Erdélybe kerültem, ahonnan nem térhetek vissza a szülőhazámba, - még most sem, amikor megkaphatnám a könnyített honosítást, ugyanis 70 éves vagyok és egészségügyi ellátás nélkül nem tartózkodhatom huzamos ideig külföldön.
TALÁN SZÁMÍT AZ IS, HOGY HOL SZÜLETTÜNK.
A HOROSZKÓPBAN EZ IS BENNE VAN.
Marika
...
Írta: Eva, március 16, 2011
Koszonom szepen!Halas vagyok,hogy olvashatom az irasaidat!
...
Írta: Edi, március 16, 2011
JUDIT FLORIDÁBÓL!
Én számmisztika nélkül is csak annyit szeretnék írni Nektek, hogy NE gyertek haza! Nagyon megbánjátok!!
Bár nem ismerem a háttereteket, de anno 8 éve mi is elkövettük azt a hibát, hogy ott felszámoltunk mindent.. Nagy érvágás volt. Most azon agyalhatok, hogy hogyan mehetnék vissza! Ne tegyétek, maradjatok!
Minden jót kívánok! Üdv. Edi
...
Írta: Egri Dalma Irén, március 16, 2011
Bocsánat!

Véletlenül elütöttem a [kukac]-ot!

Remélem nem jelent problémát.
Kaptam már email címet úgy, hogy meg kellett fejtenem és nem tudtam be más dolgoknak.
Egyszerüen csak gondolkozni kell és helyre tenni a dolgokat.

Dalma
...
Írta: Egri Dalma Irén, március 16, 2011
Kedves Dienes Andrea!

Tudni szeretnéd hova került Édesapád lelke.
Tudok neked segíteni de ahoz találkoznunk kell.
Egyedül csak Te tudod követni a lélek távozását.
Erről bővebben levélben, címem: dalma.egri,vgmail***.

Üdvözlettel: Dalma
...
Írta: Bardon Lászlóné Erzsébet, március 16, 2011
kedves Péter!Szeretem olvasni ahogy írsz de ha nem tudsz segíteni,nekem ne hókusz-pokúzzáll.Eddig is úgy csináltam ahogy jónak éreztem,mivel nekem kell mindazzal élnem.Te belém akarod sulykolni hogy így van jól ahogy van!Igaz az X-em is így gondolkodhat.Az időmúlásával igaza is lesz,nem azért mert az én érzelmem változik,hanem más tényezők döntenek helyettem.Vállald te is amit itt irsz,ne hárítsd át az olvasóidra!Egyébként nagyra tartalak mert jól tudod beadni a dolgokat de én nem hiszem.Eddig meg voltam a számok nélkül ezután is meg leszek. Sok sikert! Erzsi
...
Írta: Marika, március 16, 2011
Ha mar a szenny informaciorol írsz a te oldalad minek minősül? Ifjakat mindenféle ostobaságot és a végen sosem felejtés el a megrendelésre figyelmeztető linketsmilies/shocked.gifsmilies/shocked.gifsmilies/shocked.gif
...
Írta: pap gabi, március 16, 2011
Kedves Peter,
Ugy erzem nekem sikerult a valtozas, kivaloan erzem magam a boromben. Igyekszem lerazni magamrol azt, amit ugy erzek, foloslegesen cipelek es mar szinte teljesen megvaltozott az eletem. Nem lettem milliomos, sem fiatalabb, de nagyon jol vagyok.
Viszont az eves naptaramat en sem tudom kinyitni, mint judit. Tudsz ez ugyben valamit segiteni?
Gabi
...
Írta: Szentgyorgyi Alexandru, március 16, 2011
Szia Peter ! Csak annyit,hogy ha a foldrengest egy nappal hamarabb megjosolod a netten akkor vilaghires lettel volna ! Milyen kevesen mulik !
Alexandru
...
Írta: JUDIT FLORIDABOL, március 16, 2011
Szia kedves Peti !

Nagyon nagy szeget utott a fejembe ez a level.Ugyanis marc. 29 ere vettuk meg a jegyet es vegleg haza akarunk menni !

HAT AKKOR MI VAR RANK ????
Az eves naptarom nem tudom megnyitni, kerlek szepen ha tudod kerlek sziveskedjel atkuldeni meg egyszer.
Turelmetlenul varom a valaszod es halasan koszonom

Judit
...
Írta: Forrai Márta, március 15, 2011
Kedves Péter
A következő nap mely pont ezt a számmisztikai számokat adja ki 2011 3 29. Ami a születésnapom is. Két kérdésem lenne, számomra milyen üzenetet hordozhat ez a nap? Természetesen értem hogy a fentiek rám is érvényesek. És másik szerinted ugyan ilyen erős figyelmeztetést kaphat újra az emberiség elkövetkezendő 29-én is? Előre köszönöm válaszod.Márta
...
Írta: Schilling Péter, március 15, 2011
Kedves Andrea,

2011, a megújulás és az elengedés éve.
Számodra ebből az elengedés most a legfontosabb.
Éld meg a veszteséget, ne akarj küzdeni, mert a gyásznak meg kell adnod a megfelelő időt. Ebben az évben mindannyiunknak mást jelent majd az elengedés és lehet, hogy neked is meg kell nézned az életedben később, hogy mi az a terület, ami már nem szolgálja a fejlődésedet.

Sok erőt kívánok neked ehhez

Péter
...
Írta: Andrea Dienes, március 15, 2011
smilies/smiley.gifSzia Péter,
Apukám ugynezen a napon halt meg.Tudnál mondani valamit,hogy hová került a lélek,és mit kell ebből tudatositanunk még magunknak.

Szólj hozzá Te is!
smaller | bigger

security code
Írd be a képen látható karaktereket


busy