Print PDF

Most a legkisebb lépésed is órási jelentőségű a felemelkedési folyamatban
Egyáltalán ne gondold azt, hogy az emberiség felemelkedési folyamatában nem sok vizet zavar az, hogy veled mi történik. Ne gondold, hogy te csak egy apró porszem vagy az Univerzumban és nem számít, hogy mit történik veled, hogy egyáltalán részt veszel e a felkészülésben. Ennek épp az ellenkezője igaz.
Ahová most tartunk ott minden egyes létező szabad akarata és a legkisebb mozzanata is hatalmas jelentőséggel bír. Ami ezután következik az emberiség számára, abban minden egyes mozzanatnak hatalmas szerepe van. Az emberiség hamarosan belép a tudatos teremtés időszakában, ami azt jelenti, hogy mindannyian szabadon dönthetünk, hogy milyen tapasztalatokkal gazdagítjuk az Univerzumot és ez a tapasztalat részévé válik a létezés teljes történetének.

Ahhoz azonban, hogy ez a folyamat elkezdődhessen fontos, hogy tudatos lépéseket tegyél önmagad érdekében. Fel kell készülnöd az előtted álló időszakra és most a legkisebb lépés is hatalmas jelentőségű önmagadhoz és a létezés egészéhez mérten is.

A tudatos felkészülés négy lépése

Egy olyan négy lépésből álló felkészülési folyamatot szeretnék bemutatni neked, amiből akár csak az elsőt is megléped és elkezdesz dolgozni magadon máris hatalmas segítséget nyújtasz önmagadnak, a családodnak, mindazoknak, akiket személyesen ismersz, és persze az egész emberiségnek emberiség.

Olyan vagy, mint egy halászháló egyik csomópontja. Ha elkezdesz tudatosan emelkedni, akkor magaddal emeled a melletted lévő csomópontokat is. Gondold el milyen hatása van annak, ha az emberiség nagy halászhálója egyre több ponton kezd emelkedni és magával húz mindenkit, akit csak lehet. Ennek most Te is tudatos részese lehetsz.

1. lépés: Megtisztulás, a terhektől való megszabadulás

Számtalan terhet cipelsz magaddal, akkor is ha nem tudsz róla. Ezek többsége az emberi kapcsolataidat terheli. Ígéretek, amikhez tartani akarod magad. Elkötelezettség mások mellett, ami miatt folyamatosan vársz, pedig már menned kellene. Ezeknek a terheknek az elengedése pusztán tudatos döntés kérdése: "Elengedem, nincs már rá szükségem!"

Rengeteg nehéz és régi energia terheli az aurádat, ami megnehezíti a felemelkedésedet, ezekről az energiákról azt hiszed, hogy a tieid és szükséged van rájuk, pedig ez egyáltalán nem így van. Ezek a régi energiák, feszültséget, szorongást, félelmet és aggodalmat okoznak benned és eltávolítanak attól a csodálatos élettől, ami már számodra is egy nyitott lehetőség. Ezek elengedése is a te szabad akarati döntésed, egyáltalán nincs rájuk szükséged.



2. lépés: A rezgésed tudatos megemelése

Nagyon fontos, hogy minden nap tégy valamit annak érdekében, hogy emelkedjen a rezgésed. Ez a valami lehet tudatosan átalakított táplálkozás, légzőgyakorlat, jógagyakorlat és meditáció. A legjobb, ha ezek közül mindhármat végzed napi rendszerességgel. Fontos, hogy az első lépéssel együtt tudatosan felemeld magad. A rezgésed megemelkedése szinte automatikusan megtörténik a Föld rezgésének emelkedésével, ha tudattalanul nem állsz az útjába ennek a folyamatnak. Ki kell nyitnod magad a beáramló új energiák számára.


3. lépés: A segítőiddel való tudatos kapcsolatfelvétel

Az előző üzenetben erről nagyon sokat írtam, de érdemes újra és újra átismételni. A szellemi segítőid, az őrangyalaid nem a képzelet, vagy a mesevilág szüleményei, hanem nagyon is tudatos fénylények, akik csak arra várnak, hogy találkozz velük. Többet tudnak rólad, mint gondolnád. Még nálad is többet és azért vannak melletted, hogy téged szolgáljanak. A felemelkedési folyamatban nagyon nagy szükséged van a velük való tudatos kapcsolattartásra. A rezgésed megemelkedésével ez a folyamat egyre könnyebbé és könnyebbé válik számodra.



4. lépés: A tudatos teremtés képességének felébresztése

Sokkal több van benned, mint azt legmerészebb álmaidban gondoltad volna. Sokkal több mindent vagy képes megteremteni magad számára, mint azt jelenleg gondolod. Olyan dolgok várnak rád, amikre legmerészebb álmaidban sem gondoltál volna soha, de a lelked mélyén nagyon vágysz rá, hogy valóra válthasd őket. A segítőiddel való kapcsolatteremtés egyik legfontosabb eredménye, hogy hihetetlenül felgyorsulnak körülötted az események. Megnő a kreativitásod és kitágul a látótered.

Egyetlen inspiráció, amit a segítőidtől kapsz többet lendíthet az életeden, mint 1.000 könyv amit elolvastál, vagy tanfolyam, amit elvégeztél. A tudatos teremtés a saját fantasztikus egyéniség egy olyan kiterjedése, aminek létezéséről most még csak halvány elképzeléseid vannak. Amikről eddig hallottál, vagy olvastál, az még csak a jéghegy csúcsa. Itt az idő, hogy feltáruljon előtted az életedben rejlő végtelen lehetőségek sorozata.

Hozzászólások (42)Add Comment
...
Írta: Bea, május 18, 2011
Örülök Évi, hogy előadásnak köszönhetően sikerült magad érzelmileg, lelkileg rendbe tenni magad. Nem kevésbé kisebb feladat, hogy ezt hétköznapok során meg tudd őrizni. Ugyanígy csoportosan könnyű megemelni rezgésszintet, de ezt folyamatosan fejleszteni, és stabilizálni, egyedül mindig nehezebb. Lesznek kérdések, melyek választ igényelnek. Lesz-e kitől azt megkapnod? Nekem változatlanul egyre egyoldalúbbnak látszódik kapcsolat.
Személy szerint köszönöm feltételezésed, de rendben vagyok, dolgozom magamon. Van lelki vezetőm, kihez fordulhatok. Szó sincs arról, hogy pszichiáterre költeném pénzem. Erre csak abban az esetben kerülne sor, ha pszichiáterre hárítanám saját felelősségem. Én viszont vállalom önmagam, vállalom feladatom, vállalom felelősségem, s oka vagyok létemnek.smilies/cheesy.gif
...
Írta: Évi, május 17, 2011
Már bocsánat, hogy közbeszólok, én részt vettem szombaton az előadáson. Nekem is voltak fenntartásaim, hiszen nem kevés pénz, és valóban sok a reklám...DE Péter annyira gyönyörűen összefoglalta, és kiemelte az említésre érdemes dolgokat a (sajnos) mai világ ezoterikus zűrzavarából. Nagyon bájos volt, ahogy állandó visszaigazolást kért és várt, nagyon akarta, hogy jó legyen, mindenki értse, miről beszél. Letisztult, jó eszközöket adott a kezünkbe, a rezgésszint megemeléséért, a meditációs anyag is nagyon színvonalas volt. Engem (és ahogy láttam,a többi 89 embert is) maximálisan helyre tett érzelmileg, és lelkileg...én inkább erre fizetem ki ezt a pénzt, bizonyos időszakonként, mint 2 hetente adjam a pszichiáternek.
...
Írta: Zsu, május 08, 2011
Kedves Péter!
Nekem is tetszik amiket írsz, szeretem olvasni, de sajnos elrontják a beletűzdelt reklámok, anyagias hívogatások, vagy még kereshetném rá a szavakat!
Én is egyetértek az előttem szóló Beával, hogy ha segítő-vezetőként szeretnéd Magad megnevezni, akkor elveszted a hitelességedet azzal, hogy további lehetőségeket már pénzért kínálod! Igen, tudom, hogy mindenki pénzből él!
„Mint rossz álomból, ébredt föl belőle az ország, és pillanatok alatt visszaaludta magát egy másik gyötrelmes lázálomba: a pénzizmusba.” Írja ezt Müller Péter a Benső mosoly első kötetében a marxizmus eltűnésére hivatkozással.
Igen a pénzizmus egy lázálom, sokaknál, de úgy gondolom, hogy ahol a felemelkedésre buzdítasz és egy „másik világ” egy szebb jövő ecsetelésére vállalkoztál, ott ne azoktól kérd a pénzt akik esetlegesen mögéd állnának!
...
Írta: Bea, május 07, 2011
Péter legutóbbi leveleddel kapcsolatban bizony kérdések indultak el. Lehet ez nem csupán bennem merült fel. Engedjük el a régit, s építsünk az újra építve. Okés. Nincs ezzel semmi gond, értem, s élem. Ugyanakkor míg nem kezdődik el a minőségi javulás, addig jelentkeznek korlátok. Olvasóid anyagi lehetősége nem biztos, hogy szinkronba került még. Felvetted a vezető szerepét, s magát a felemelkedést viszont anyagi bevételnek választottad eszközéül. Jól van ez így? A vezető szerep kicsit mást kellene, hogy jelentsen. Még itt blogodon sincs aktív kapcsolatod olvasóiddal; ami nem pénz kérdése, de normális esetben ennek nem így kellene működni. Jó dolgokat írsz, ugyanakkor ami átjön, az a pénz. Alá lehet rendelni egy szükséges építő folyamatot, a leépítés időszakában? Erről mit mondanak segítőid?
...
Írta: Judit, május 03, 2011
Drága barátom, az amit a legutóbbi leveledben írtál a szeretetről az totális tévedés...
A szeretet a dualitásban is megjelenik, de a világegyetemnek ez az alapja és az összetartó ereje. Ez a felsőbb világokban sokkal intenzívebben, kifinomultabban nagyobb mélységekben jelenik meg, a dualitásban a szeretetet áramlását a félelem akadályozza. A felsőbb világok lényei sugárzóak az erőtől, és a szeretettől. Akinek volt már fizikailag is tapasztalata felemelkedett létezőkkel (igen, nekem volt) annak pontos képe van arról a szeretetmegnyilvánulásról, ami a felsőbb világokban alap. A felemelkedést nem tudod csak elmével analizálni, elméleteket gyártva leírni drága! Az a véleményem, hogy a felemelkedésben az legyen vezető, másokat tanító, akinek nagyon tiszta csatornája van ezekre a világokra!
...
Írta: Mónika, április 30, 2011
Kedves Nagy Ferencné!
Szeretettel üdvözöllek, és megértelek, ha nem sikerülnek a te dolgaid, terveid! De mit gondolsz miért van másoknak szükségük rád? Mert nekik sem gördülékeny az életük, és a te segítségedet kérik! Amit másnak adsz, azt te is megérdemled! Vágyj, menj, merj, kérj, higgy és figyelj, s amit érzel, azt kérdezd! A segítség rád is vár, csak hallgass a belső hangodra, gondolataidra, érzéseidre, megérzéseidre! Ha éppen nincs semmi ilyesmi, tegyél fel magadban kérdéseket a dolgodat, a problémádat, a terveidet illetően, és várj nyugodtan, türelmesen, de főképp figyelmesen! A válasz, a jel, a testi jelzés bármikor megjöhet, csak te vedd észre, ismerd fel, nyitottan fogadd el, és merd alkalmazni! Előbb kis dolgokban próbáld ki ezt a kérdezz-felelek módszert, aztán nagyobbakban és fokról-fokra mindenben alkalmazhatod! A segítőid, szellemi vezetők, mesterek súghatnak az érzéseid, gondolataid, megérzéseid által, hogy jókor jóhelyen légy, még ha nem is a te terved szerint is! Mindennek megvan a maga helye és ideje! Te csak képzeld el és fogalmazd meg pontosan a vágyaidat,lehetőleg múltidőben, a ,,nem" szót nem használva, ha lehet ezeket írd is le, naponta olvasd el, és hallgass a megérzéseidre! Ami és amikor be kell teljesedjen, az be is fog, csak légy nyugodt, higgadt és türelmes! A jeleket, az eseményeket és a testi jelzéseidet se hagyd figyelmen kívül, hogy mikor mi okozna örömöt, és csak azt csináld! Így a lelked is vezet, és az általa elvállalt terv felé irányít téged!
Sok sikert kívánok az általam is használt, mástól tanult, jól működő módszerhez, aminek a neve: vizualizáció, de a tudatos teremtés is ilyen a tapasztalataim szerint! De mindig csak jót, szépet, szeretetteljest vágyj és kívánj!
...
Írta: Bea, április 26, 2011
Kedves Nagy Ferencné!

Kissé lejjebb pont ezért írtam véleményem.
Vannak általánosságok, melyek jellemzők.
Igen, szeretünk segíteni másoknak. Felemelő érzés segíteni, de a segítséget el is kell tudni fogadni. Nem lehet mindig csak segíteni, nem lehet mindig más problémáját vállunkra venni. Magunknak is van elég belőle. Olyan könnyű belemászni más ember sorsába, belebonyolódni akár személyes karmájába, tanulási feladatába, stb... Sokszor ez pont a saját feladat elleni menekülés is, mármint hogy másokéra figyelünk. Örök az igazság: akkor tudunk másnak hathatós segítséget adni, ha már önmagunkon megtanultunk segíteni.
A célok eléréséért bizony tenni és cselekedni is kell, bízni önmagunkban, bízni segítőinkben, s gyakorta észre lehet venni a nehézségekben a probléma magoldást jelentő kulcsát is.

Kívánom, hogy sikerüljön megtalálni Önnek is!
...
Írta: Fehérváriné Erzsike, április 25, 2011
Én is írok verseket amikből másolok de a
masodikdimenzio.gmail***----gportl*** lehet olvasni.
Ébredés

Művészi hajlamom írásra késztet,
ébredésre bírjam az emberiséget.
Még sokak szívében gyűlölet lakozik,
birtoklási vágya felfelé szökik.

Féltékenység irigység pénzkörül forog,
az eleme használatát meg kell fordítanod.
Tragédia, csalódás sorra érnek téged,
félelem nélkül dolgozd fel őket.

Hazugság, önzés múltbeli dolog,
elengedni fáj s te ezt nem akarod.
Keresni valamit egy életen át,
ami benned van s virágzásra vár.

Engedjünk el minden rosszat és gonoszat,
Megváltónk megbocsát minden fájdalmunkat.
Tanuljunk, még élünk s adjuk azt tovább,
jövő nemzedékünk hívó szózatát.

Mindenhatónak szabad utat engedj,
szeretet és jóság járja át a lelked.
Várd a változást s éld meg azokat,
kivirul a szíved arcod mosolyt ad.

Változz és változtass ez örök körforgás,
univerzum adta lét és elnyomás.
Mert ha ezt kapod, fogadd el, ahogy van,
életmód váltással gyógyítsd magadat.

Egyre többen vagyunk kik már ébredezünk,
gyökerünkbe kapaszkodva egyre följebb leszünk.
Mivel földünk a szívcsakra felé tart,
szeretettel vezérelve utunk arra tart.

A cél egyre közelebb ezért te is gyere!
Tartsd nyitva szívedet s tisztán tudatodat,
bántalom nélkül éljünk együtt oda.
Kitárja az élet előttünk kapuját,
tudd, észrevenni a mindennapi csodát.

Hajdúdorog, 2009. november



Szeretettel

Szeretet nem csak érzés, hanem erő ez vezéreljen,
Mert túlélni így lehet a végítéletet.
Teremteni jöttünk s nem birtokolni,
Menteni a földet s nem vesztésre vinni.
Születünk, és halunk mindig tanulunk,
Megvilágosodás felé így halad utunk.
Teremtőnktől kaptunk szabad akaratot,
Belső hangra hallgatva fénnyé változhatunk.
Ki hatalmat kapott el ne pazarolja,
Tanítson mindenkit a szívéhez szólva.
Amitől félünk, át kell, hogy éljük,
Tiszta kihívás ez a földi létünk.
Harcolni másokért, de magadért főleg,
Hogy rá érezz számodra mit mért ki az élet,
Készenlétbe légy, hogy megtörténjen.
Adjunk hát szeretetből minden jót és szépet,
Örömet okozva, aki kap belőle.

2009. november 21.

...
Írta: Nagy Ferené, április 25, 2011
Hogy van az, hogy energiát tudok adni, másokat szeretni, segíteni azokon, akik rászorulnak, akiknek jól esik a biztatás, csak nekem mostanában nem sikerül semmi!Terveim csődöt mondanak, már nem merek semmibe sem kezdeni, mert úgy sem sikerül. Mit tegyek???? Jó helyen, de rosszkor születtem volna?
...
Írta: Godo Ernöné, április 24, 2011
Kedves Péter!
Hálás szivvel köszönöm az ajándékaidat.
Csodálatos ember vagy.
Nagyon szzép "Húsvéti Ünnepeket"
Erzsi
...
Írta: Némethné Kása Júlia, április 24, 2011
Szia Péter nem tudtam megnézni,azt a 60-perces előadásnak az anyagát amit ajándékba küldtél nekem.Rajtam kívülálló okok miatt nem voltam gépközelben,és így lemaradtam róla,ezért letölteni sem tudtam.Megtennéd hogy.elküldöd még egyszer nekem!!!Üdvözlettel:Némethné Kása Júlia.
...
Írta: Gyongyi, április 24, 2011
Kedves Peter!

Kellemes Husveti Unnepet kivanok neked es az egesz csaladodnak!koszonom az emaileket amit kuldtel.Udv Gyongyi.
...
Írta: Judit, április 23, 2011
Kedves Péter!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok Neked és családodnak!!!
Judit
...
Írta: Margit, április 23, 2011
Kedves Péter. Köszönöm leveleidet. Kellemes Húsvéti ünnepeket kívánok. Üdvözlettel Margit
...
Írta: Mónika, április 23, 2011
Kedves Péter és mindenki!
Amit most olvastam, mint a segítőidtől érkezett jó tanácsokat, útmutatókat, nagyon köszönöm! A héten hétfőn, most szombat hajnal van, írtam azt a verselő tanításomat, amit az én segítőim küldtek nekem, és tegnap jelent meg a poet*** honlapon a Somogyi Mónika Tünde nevem alatt, amit az este, későn, vettem észre. Azóta pedig böngészem a Péter leveleit, meg írtam hozzászólást a tegnapi dátumú leveléhez. Sokat tanult tőle, Pétertől, a tudatom, az elmém, bár ezeket ösztönösen már ki is nyilvánítottam tegnap is, és számtalanszor, ismerősnek, rokonnak, idegennek. Most pedig gondoltam, hogy írok címkéket a frissen megjelent írásomhoz, és rájöttem, hogy a benne foglaltakról írt Péter a legutóbbi, a 23.-ai levelében! Ettől a felismeréstől indíttatva, az a megérzésem, vágyam született, hogy másoljam át ide a verselő tanításomat, remélem sok olvasó örömére. Ha valaki pedig szeretné a többi írásomat is megtekinteni, akkor a poet***, és a monika.ecotrend*** honlap címeken teheti meg, s az olvasó, saját magához hasonló gondolkodást és érzéseket találhat!

Sokfajta ember...


Sokfajta ember sokfajta nézet,
De vajon melyiket válasszam én e percben?
Melyik legyek én, kiét valljam?
Kihez hasonlítsak, kivé váljak?

Sokan ezt a kérdéssorozatot teszik fel maguknak,
De vajon a válaszokat kívül kéne keressék, és nem magukban?
Kívülről kéne várni a segítséget, kérdéseikre az útmutatót?
Vagy belül kéne keresgélni a belső hanghoz terelve a szót?

A belsőnkhöz, a lelkünkhöz, a tudatalattinkhoz kéne szólni,
Neki vagy nekik elmesélni, feltárni a kételyeink, dilemmáink,
Ha még ráadásul, szeretnénk egy élő személyhez is beszélni,
Akkor tárulkozzunk ki a nagy Teremtőnk előtt, és kérjük az Ő segítségét is!

A feltárás után osszunk-szorozzunk, elemezzünk és mérlegeljünk,
Magunkban. magunkkal, s Istennel beszélgessünk, vizsgálódjunk,
Nyissuk ki az elrejtett gondolataink zárját is bátorsággal,
Mert az ilyen megbeszélés őszinteséget és ösztönösséget ad!

Merjük be és elismerni a jó és rossz tetteinket,
De a gondolataink és az érzéseink mozgatórugóit is ismerjük magunknak be,
Ne féljünk, nincs mit veszteni, ebből csak nyerni lehet,
A szembesülés, tisztázás, megértés és feldolgozás csak jó eredmény lehet!

A legnagyobb ellenségünk sokszor mi magunk,
Mert nem merjük meglátni és elfogadni mi bennünk új,
Az eszünk, az elménk, a tudásunk fél a mástól, az újtól,
Ezért inkább elfojtja, elnyomja, elmenekül tőle, okozva sok bánatot!

Az önmagunk megismerése, és helyes kezelése felszabadít,
A mások megismerése és megértése a mi jellemünk után gyógyít,
A hibáink, a hibájuk megbocsájtása új utakat nyit meg a szellemi fejlődéshez,
A nyitottsággal, nyíltsággal, szeretettel való gondolkodás és viselkedés szebb világot hoz el!

Mindezért is érdemes belülről megkapni a válaszokat,
De előbb merjük és tudjuk feltenni a pontos, konkrét kérdéseket minden nap,
A belsőnkből jövő válaszokat, ha előbb kísérletezés után elfogadtuk,
Akkor már nincs szükség kifele nézni, de belülről, ha kell, adhatunk!

Köszönöm a figyelmeteket!
...
Írta: Dezsi Margareta, április 23, 2011
Draga Peter!!!!!!!! Szeretnek koszonotet mondani az ertekes tanitasokert es egyben Kivanok Istentol megaldott Bekes Husveti Unnepeket az egesz csaladod reszere.Tisztelettel Dezsi maria
...
Írta: dr. Szabó, április 22, 2011
Kedves Péter! Áldott Húsvéti Ünnepeket kívánok szeretettel! Isten áldása kísérje minden léptedet!Hálával és köszönettel adózom minden szavadért.Nagy segítséget és bátorítást jelent ezekben a "nehéznek látszó" időkben.Már megettem a kenyerem javát és igyekszem kihasználni a még rendelkezésemre álló időt az "emelkedésre".Üdvözlettel: Cecilia
...
Írta: Inke, április 22, 2011
Kedves Péter.Nagyon köszönöm a leveledet,érdeklődéssel olvasom főleg az utobbiakat.Szeretem ezt a témát,régóta olvasok róla.Már a James Redfild könyvekben találkoztam vele sok évvel ez elött.Mindig nyitott vagyok az új információk iránt,köszönömsmilies/smiley.gifKezdem úgy érezni,hogy a földi javaknak semmi jelentősége,hiszen semmit nem viszünk magukkal.És ez megnyugtat.Kívánok Neked és mindenkinek meghitt,békés húsvéti Ünnepeket!
...
Írta: Ibolya, április 22, 2011
Két embernek is szeretnék üzenni. Először Aninak. Húsvétkor nem azt ünnepeljük,hogy megölték Jézust, hanem azt,hogy FELTÁMADT!!!De ezt illene tudni. Kedves Erika! Én is hasonló cipőben járok. Szegedi vagyok és én is elhatároztam,hogy Pesten fogok élni és dolgozni.Itt nem boldogulok sajnos.Lehet,hogy ott sem lesz könnyebb, de egy próbát megér. Engem is sok minden és mindenki ideköt, de ez soha ne tartson vissza. Ha érzed, vagy tudod,hogy menned kell, ne tartson vissza semmi. Csak csináld!smilies/cheesy.gif
...
Írta: Csáki József Csaba, április 22, 2011
A Srimad Bhagavatam I.éneke szól a teremtésről,a 22 inkarnációról akik ezután fognak eljönni egy pár év és kezdődik a Kumára teremtéssel.........
...
Írta: csurpek zsuzsanna, április 22, 2011
" Úr Isten, de szeretlek " Kedves Péter! Ne haragudj, hogy ilyen személyes voltam,de ez volt az első gondolatom, ami eszembe jutott, mikor olvastalak.Valahogy, mindíg akkor és olyat kapok Tőled,ami erőt és hitet ad. Ez legutóbbi meg teljesen" telibe " kapott. nagyon köszönöm.Remélem egyszer,jó ídőben és jó helyen...! smilies/kiss.gif
...
Írta: Geréb Antal, április 22, 2011
Kedves Péter köszönöm az emailt kellemes boldog és áldott,húsvéti ünnepeket kívánok neked,és további sikeres munkát az életben.üdv:Antal
...
Írta: Varga Éva, április 22, 2011
Kedves Péter!
Köszönöm az"ajándékot"!
Áldott húsvéti ünnepeket kívánok:Éva
...
Írta: Tünde, április 22, 2011
Kedves Péter!

Nagyon Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok Neked!

ui:Köszönöm a rengeteg érdekes levelet!
Üdvözlettel:Tünde
...
Írta: Barin Beatrix, április 22, 2011
Bekes, Gazdag es Kellemes Husveti Unnepeket kivanok!
B.B.
...
Írta: Butterer Kiss Márta, április 22, 2011
Kedves Péter!
Nagyon szépen köszönöm ezt a húsvéti ajándékot mivel már előbb is elkezdtem a nagytakaritást.Ez hosszadalmas és nem könnyü dolog de csak segithet.Tudom.
Eddig is úgy éreztem hogy tetteinktől és gondolatainktól rengeteg embert tudunk megmozgatni és kitartóan kérem a Fenségest hogy annyi erőt és egészséget adjon hogy minnél jobb és hatékony ember legyek!

Kellemes húsvéti ünnepeket kivánok neked és családod számára!Baráti üdvözlettel: mÁRTa
...
Írta: gaboca, április 22, 2011
Sziasztok!

Szerintem a húsvét legnagyobb üzenete, hogy vegyük le végre magunkat a keresztről!!!
Engedjük el a szenvedéseinket!!!
Igen ez az igazi üzenet: Vedd magad Te is le a keresztről!!!
Érezd, élvezd lélegezd be az élet minden pillanatát. Ne csak túl éld a napokat, hanem éld és élvezd az életet.

Jézus már több min 2000 éve lejött a keresztről azért, hogy megmutassa nincs halál csak újjászületés van.
Szüless Te is újjá ezen a szép húsvéton!!!

(Jézus hiába jött le a keresztről az emberek és a vallás mégis fent hagyta Őt a kereszten...és ezzel az egész emberiség a szenvedés mellett voksolt...értsétek meg Jézus lejött a keresztről és ezzel nem a szenvedést választotta.)

Örömökben, Újjászületésben Gazdag Húsvétot Kívánok Mindenkinek!!!
...
Írta: Balogh Ildikó, április 22, 2011
Sziasztok!
Ildi vagyok ez a leg különösebb húsvétom eddig.
Mert meg jelent egy angyal nekem.
Nehéz lenne szavakkal leírni mit is éreztem, de az idő meg állt és úgy éreztem, hogy ott ül mellettem.
Jó érzés volt de komolyansmilies/smiley.gif
Amúgy az események is felgyorsultak körülöttem.
Végre lesz lehetőségem új barátokat és pénzt szerezni.
Többek közt Schilling Péter neked is köszönettel tartozok.
Mert rájöttem arra, hogy mennyivel előbbre vagyok ha foglalkozok magammal.
Ez komoly..
Nem gondoltam volna, hogy ezen már sokan túl mentek de biztos, hogy így volt.
És most kezdtem el ismerkedni a 9 személyiség típussal is.
Ami nagyon érdekes.
És most kezdem érezni, hogy újra élek.
Várom a választ. smilies/tongue.gif
...
Írta: Marika,április 22. 2011., április 22, 2011


Kedves Péter! Amit küldtél linket nem tudtam letölteni, még segitséggel sem sikerült.Kellemes ünnepeket kivánok neked és kedves családodnak.Sok szeretettel. Harasztia Lászlóné / Bán Mária
...
Írta: Pásztor Kati, április 22, 2011
Kedves Péter!
Ezek nagyon fontos lépések, amiket most írtál, nem könnyű megcsinálni, de érdemes, mert egy teljesen új dimenzió nyílik meg általuk. Végtére mindenki ide jut, aki a lelki fejlődésével foglalkozik, mindegy, hogy melyik úton indult is el. Azt hiszem, az összes lelki tanításnak ez a lényege. Ez a Húsvét remek alkalmat kínál a továbblépésre. Neked és minden fórumozónak békés, gyönyörű ünnepet kívánok szeretettel! Kati
...
Írta: Bea, április 22, 2011
Igen a lépések meghatározóak és szükségesek.
Egy hosszadalmas tisztulási folyamat elindításában segíthet. Egy napban ezt megérteni teljesen, begyakorolni és működésbe hozni viszont lehetetlen. Elég egy szellemi, vagy épp lelki, vagy energetikai blokk adott szinten ami a következő lépcsőfok elérését akadályozza. Ezzel is számolni kell. Ugyanúgy a megemelt energia és rezgésszintet stabilizálni, majd újra emelni is egy tanulási folyamat eredménye, mert kezdetben a libikóka törvényszerűen jelentkezik. Minél tisztultabb a múlt, a régi időszak kötődései, annál jobban képessé válunk az állandósult szintet tovább emelni. Ehhez viszont kell vezető is, mert adódni fognak kérdések; épp ezért a spirituális csoportok alakulása is törvényszerű. Így segíthet a folyamatosságban.
...
Írta: Kata, április 22, 2011
Köszönöm Péter !Talán elindultam felfele .Van munkám, remélem egészségem is lesz , hogy haladni tudjak ezen az úton tovább.Üdvözlettel Kata.
...
Írta: Kata, április 22, 2011
Köszönöm Péter !Talán elindultam felfele .Van munkám, remélem egészségem is lesz , hogy haladni tudjak ezen az úton tovább.Üdvözlettel Kata.
...
Írta: Táczi-szabó lajosné, április 22, 2011
..Kedves Péter!

Köszönöm ezt az emailt. Ez az a téma, ami engem is nagyon érdekel.Ez valójában a vonzás hatalma, vagyis a gondolatok teremtő ereje."Bárki lehetsz,bármit megtehetsz, és bármire szert tehetsz.A tanulással remélem nekem is sikerülni fog smilies/smiley.gifÜdvözlettel.Ilona
...
Írta: Kiss Ilona, április 22, 2011
Köszönöm Péter az emailt, érzem minden nap az ÁLDÁST és a segítőket. Ha nem így lenne nagy bajban lennék.
Kellemes Ünnepet Kívánok Neked és kedves családodnak.
Szeretettel:
Ilona
...
Írta: Ildikó, április 22, 2011
Én azt hiszem,(Ani megü
jegyzését le reagálva)
a nagy tévedés az, hogy ha azt hisszük, hogy hajunkná
l fogva ki tudjuk
rángatni magunkat
a slamasztikából.
Nagyobb szükségünk van
Jézusra, mint azt fel
tudnánk fogni.
Áldott Ünnepeket.
...
Írta: Erika, április 22, 2011
Kedves Péter!Ategnapi linkeket én nem tudtam letőlteni,nem tudom miért.....
Nagyon sok minden és mindenki ide köt Szegedhez,és ráadásul most hogy megemlitettem hogy elköltöznék pestre,egyre több munkám van,és igy már nem tudom hogy is csináljam,tudom érzem hogy mennem kellene,de most hogy hagyjam cserben a vendégeimet,és a gyerekeimet unokámat,anyukámat.
Talán megilyedtem hogy egyedül megyek ezen az uton,és egyedül leszek pesten,és mi lesz velem,pedig sok ismerősöm van ott is.
ez az amikor nem merjük megtenni az első lépést,pedig tudjuk hogy jobb lenne..
Sokmindent és mindenkit kellene itt elengednem,,
Sokat imádkozom hogy ezen tul tudjak lépni,és azt nézzem hogy Nekem ki a josmilies/smiley.gif
Bárki lehetek,bármit megtehetek,és bármire szert tehetek,mint ahogy Esther és Jerry Hicks irta.
Erika
...
Írta: Jacsö Éva, április 22, 2011
Tökéletesen egyet értek ezekkel a gondolatokkal. Rendkívül felemelő érzés egy-egy meditációban kapcsolatba kerülni segítőinkkel. Bevenném a tantervbe ennek tanítását, s ha mégse volna mindenkinél siker talán erre mondta Jézus, hogy látvá
n látnak, hallván hallanak, még sem értenek.
...
Írta: lovász imréné, április 22, 2011
Érzem minden hol.
...
Írta: lovász imréné, április 22, 2011
smilies/kiss.gifsmilies/grin.gifsmilies/wink.gifsmilies/cheesy.gifsmilies/cool.gifsmilies/cry.gif
...
Írta: Ani, április 22, 2011
nagyon érdekfeszító a mostani írás is, mint az eddigiek is smilies/smiley.gif)) én egy filmmel szeretnék még hozzájárulni
********youtube***/watch?v=R4vreQbBy7k
most amikor Húsvét ünnepe következik, elgondolkoztok-e azon, hogy mit ünneplünk? azt hogy megöltek egy embert? és azt tanítják, hogy majd Ő megvált minket minden bajunktól? bizony nem vált meg minket senki, MINDENKI ÖNMAGÁT tudja fejleszteni, hogy áttudja engedni önmagán a bejövő energiákat... ez bizony TANULÁSSAL és TUDATTÁGÍTÁSSAL és sok-sok IMÁVAL és MEDITÁCIÓVAL sikerülni fog mindenkinek, aki haladni akar smilies/smiley.gif))
...
Írta: Antal Erzsébet, április 21, 2011
Köszönöm ezt az emailt. Ez az a téma, ami engem nagyon érdekel.Ez valójában a vonzás hatalma, vagyis a gondolatok teremtő ereje."Bárki lehetsz,bármit megtehetsz, és bármire szert tehetsz".Üdvözlettel: Erzsébet

Szólj hozzá Te is!
smaller | bigger

security code
Írd be a képen látható karaktereket


busy