Minden veszteséged egy új eröt épít benned!
Minden veszteséged egy új erőt épít benned!

2011 az elengedés és a megújulás éve volt számunkra, ami sokkal fájdalmasabb volt, mint azt korábban gondoltuk volna. Sokan a szeretteiket, a munkájukat, az anyagi biztonságukat vesztették el. Persze más dolog beszélni erről és megint más átélni mindezt. Azért, hogy lásd nem csak beszélek róla engedd meg nekem,  hogy egy őszinte történettel kezdjem ezt az üzenetet.


Karácsony előtt három nappal elloptak az autónkat, ami persze nem összemérhető egy szeretett személy elvesztésével, de mégiscsak egy váratlan veszteség, ami sokkolóan hatott ránk. Úgy döntöttem azonban, hogy nem merülök bele az önsajnálatba, hanem ezt a helyzetet is felhasználom arra, hogy tanuljak belőle, hogy a tanulságokat veled is megoszthassam.

Te mire építed az önbizalmad?

Rájöttem, hogy akármennyire sokat foglalkoztam az elmúlt években a saját spirituális fejlődésemmel sok tekintetben mégis olyan dolgoktól függ a magabiztosságom, az önbizalmam amiket birtoklok. Ezek lényegében anyagi eszközök, amikkel körül vettem magam és amikbe kivetítettem önmagam.

Mindent összevetve azonban mindazok a dolgok, amik körülvesznek az életem körülményei és mint ilyenek változékony és meglehetősen illékony természetűek. Ahogy jönnek úgy el is mennek, éppen ezért nagy hiba rajuk építeni azt, aki vagyok. Nem helyezhetem többe beléjük a bizalmamat.


Mi az, ami téged elbizonytalanít?

A tavalyi év végen feltett kérdéseimre adott válaszaitokból számomra egyértelműen az derült ki számomra, hogy a 90%-tok,  tele van kétségekkel, félelmekkel, amik a magabiztosság és az önbizalom hiány egyértelmű velejárói. A legtöbben az anyagi biztonságuk,  a munkájuk, vagy a szeretteik miatt aggódnak, ami teljesen rendben van, hiszen ezek adnak biztonságot a legtöbbünk számára.

Az anyagi helyzeted,  a munkád, de meg a szeretteid is csupán az életed körülményei, akármilyen csúnyán hangzik is mindez és ezek a körülmények bármelyik pillanatban megváltozhatnak, anélkül, hogy a legcsekélyebb hatásod lenne erre a változásra.


Ha az önmagad erejére építesz egy változás nem képes kirántani a lábad alól a talajt

Ha az életed bármely körülményének megváltozása kirántja a lábad alól a talajt ez azt jelenti, hogy nem önmagad erejére építed az önbizalmad, hanem kivetíted azt a környezetedre. A 2011-es év legfontosabb üzenete az volt számodra, hogy megmutassa a veszteségeid által, hogy nem a megfelelő helyre tetted az önbizalmad. Minden veszteség, ami az előző évben ért téged utat nyitott a tudatod szamara a felemelkedés kapuja fele, ami a 2012-es év meghatározó energiája.


Mit kell tenned ahhoz, hogy újra szilárd talajt érezz a lábad alatt?
Ahhoz, hogy újra "szilárd talajt" érezhess a lábad alatt új tudatosságra van szükség, amiben az életed körülményei, az életed gyorsan változó színháza helyett önmagadra, a saját belső erődre építed fel az új "stabilitást".

A régi híd leégett ezért nincs visszaút oda, ahonnan elindultál. Egy olyan köztes állapotban vagy a jelen pillanatban, ahonnan az egyetlen kiút az új tudatosságod megismerése és felébresztése, melynek első lépése az önmagaddal való bensőséges kapcsolat megteremtése.


Készen állsz rá, hogy egy új tudatosságból meríts új erőt?

kialltvany-3D.gifKiáltvány az ébredő emberiséghez!

Forradalmi üzenet arról, hogy miért történik veled annyi gyors és érthetetlen változás, ami képes a feje tetejére állítani az életed és kirántani a lábad alól a talajt.


Ez nem csak egy érdekes olvasmány, hanem cselekvési akcióterv is az első lépésekre

Mik a legfontosabb lépések, amiket annak érdekében tehetsz, hogy megtaláld az életedben az új földet,  ahol az új emberi tudatosságoddal lehorgonyozhatod magad.

Közel 17.000-en regisztráltak a kiáltványra, és több mint 10.000-en már le is töltötték!
Te elolvastad már?
Kattints ide, töltsd le és olvasd el még ma>>>

Ha nem megy a letöltés, akkor olvasd az online változatot!

Kattints ide és olvasd az online változatot>>>

Mindenképpen olvasd el péntekig, mert jövök a következő lépéssel!

Hozzászólások (95)Add Comment
...
Írta: illés, február 06, 2012
Valamikor Próféták voltak,kiket az emberek csodáltak és hittek bennük,az üres rébusz gondolatokat nem könnyű emészteni,a naivitást kihasználva sok sikert a győzelemhez:"""
...
Írta: Révész István, február 05, 2012
Hozzászólnék.
Olvasom ám itt nagyban a hozzászólásokat, (a régieket és az újakat is) és látom ám az értelmezésekből, hogy fejlődik, finomodik minden…
No, azért egyet s mást azért pontosítani kellene, vagy tán kiegészíteni, érthetőbbé tenni, s kijavítani…
Itt van pl. ez a kiáltvány. (Amit nem kaptam meg Pétertől, de azért én utánaböngésztem az interneten, s rátaláltam,elolvastam.)
Hát Péter, az a helyzet, hogy első olvasatra, úgy tűnhet, elveszik az erdőben a gyerek. (Pontosabban az olvasó az értelmezésekben…)
Miért.
A Magyar kiáltvány Petőfi példáját idézve, abban a 10 egynéhány pontjában, szaftosan tömören foglalta össze a kiáltvány pontjait, azaz inkább az „igénypontjait”.
Nos, ha valaki az igénypontok aprólékos és részletes elemzését akarta, Petőfi, (azaz a nyomda) azt is megtette, hogy igen aprólékosan is lecikkezte kielemezte.
A te kiáltványod igénypontjai, a teljes szövegben valahol elveszni látszanak, és csak a már fejlett spiritualitással, és tán egy kissé már dimenzióváltásra érettebb egyének tudták,azaz tudják kihámozni belőle a fő mondanivalót, vagy inkább ha úgy tetszik gerincet.
Ezzel nem bántani akartalak, csak egy egyszerű ember szemével vizsgáltam a kiáltványt, és annak értékelését…
Bár, mondjuk rá, hogy az iskolázott egyének között is vannak értetlenkedő, és spirituálisan „fejletlen” de tán csekélyebb intelligencia hányadossal rendelkező véleményt alkotók is, akik még nem nőttek fel a tudásuk magaslatához a belső dimenziójukban és spiritualitásukban.
Jó példa erre dr. Pethőné Szalkai Ilona megnyilatkozása, a doktorátusához viszonyítva.
Ezek szerint, nyilván még a doktorok, azaz a magasabb ismeret-tudásszinttel rendelkezők sem igen értették, azaz érthették a kiáltványodat.
Baucsek Miklós levele hasonlóképp néz ki, azzal az eltéréssel, hogy Voltairére mer hivatkozni, holott a témát félreértette, és nem is a tárgyhoz kapcsolódik. Ica, viszont helytállóan igazította ki, amely ugyan az írás minőségét is méltatja, de már spirituális fény lény fejlettebb tudati szintjére, (és természetesen kulturáltabb vélemény nyilvánítási formára) enged következtetni.
Én azt mondom, a kiáltvány egy igen értékes, tartalommal és tanítással-útmutatással bővelkedő mozgalmasító irat, azonban ismétlem, talán szaftosabban és sarkítottabban kellett volna,legalább a fő mondanivaló címeket egy csokorba főcímekként rangsorolni, mint valami tartalomjegyzéket, mindjárt a bevezetésben kiemelni.
Hidd el Péter, én csak jót akarok, bármennyire is sértő, vagy fájó ez az igen elemző véleményem, állásfoglalásom.
Az irodalomban is érvényes (még a kiáltványok profiljánál is) a marketing, a címzés, a betűnagyság és alak/stílus, de még az esztétika is.
(És még sok más egyéb is kellék…)
A kiáltványodban olyan területeket feszegetsz, amit a spiritualitással, és a tudaton túli, sőt az isteni hittel sem rendelkező emberek nem, vagy nemigen értenek meg.
(A HIT PEDIG A REMÉNYLETT DOLGOK VALÓSÁGA, ÉS A NEM LÁTOTT DOLGOKBAN VALÓMEGGYŐZŐDÉS.) Hinni viszont bármiben lehet.
Még Istenben is. A pénzben is lehet hinni…
Vagy tán csak, és kizárólag csak önmagunkban is lehet hinni, kihagyva a mindenhatót is,ki a mindenség felett, az élők és holtak között is minden felett áll és írányít, mozgásban életben tart mindent…
Én azt mondom, ne keverd össze az önbizalmat, és az ego értelmeztetését az önmagunk tudatos teremtésének fejlesztésében, az Isteni, vagy ha úgy tetszik a mindenhatóhoz megkísérelt felfejlesztésében.
A fénylényeket a hit (és egyben a vallások zöme is) lényegében az angyalok, és a szentek hatalmas közösségeként jegyzi. Illetlen szerintem ezeket az egyszerűen ér értelmezhetően már évezredek óta elnevezett lényeket átkeresztelni miként manapság a spiritualisták sok helyt teszik, fénylényeknek.
Jóllehet, a kiáltványod tartalmából és elemzéséből a segítőink szerepe mindennél világosabb.
Különösen kiemelném Norbinak a hozzászólását, ugyanis amit leírt tapasztalatot,talán még a „hülye” is megérti, oly egyszerű és világos a rossz érzés, a negatív energia és annak rezgésének blokkolása, mely a gyarló emberi érzést, és a tudatos teremtéssel történő rendbetételt, kijavítást érzékeltette.
Ennek már egy kicsit „gyomrosabb”, azaz nehezebben emészthető, azaz értelmezhető, de igen találó fejlettebb példája a Norbi hozzászólására megírt, Burian Suzana levele is.
Ma,amikor a fejlett atomkorban élünk, nem veszik be az emberek a kiáltványodat egykönnyen, hiába is érzékelteted a tudatmezőket.
Az embereknek több kell.
Ha úgy tetszik biztosabb, és sarkalatosabb támpont, hogy elhiggyék, amit közölnek velük.
Az általad találóan megjelölt jobb és bal agyfélteke különféle működését,és az ezeknek együttes egymásra hangolódását is csak akkor értik meg, sőt hiszik el, ha konkrét példát láthatnak, sőt maguk is megtapasztalhatják önmagukon.
...
Írta: Révész István, február 05, 2012
Folytatom...
Ezt a hívői körökben inkább hitetlenséggel magyarázzák, pedig nem teljesen helytálló ez a vélekedés,mert elfelejtik azt, hogy ma már igen nagy a tudás, az ismeret…
A tudás, pedig nagy hatalom, te magad is tudod…
A kettő együtt, pedig értéket, pénzt, hatalmat is jelent…
TUDÁS=HATALOM=PÉNZ
Ma már pénz központú a világ, amely elmúlni, leomlani, szétmenni látszik.
Jól fogtad meg a tudat fejlesztésével mind az energiaszint, mind a frekvencia emelkedik, amely viszont a fejlettebb dimenziókhoz való képességet,mint valami emelkedési spirált a DNS és RNS biológiai spirált modellezi.
Nos, hogy ki hol van ennek a spirálnak mely részén a fejlettségében, az már egy másik lapra tartozik.
Ez a fényspirál részecskefizikája a biológiában mindenütt, és mindenkor máris megtapasztalható. Csak figyelni kell a jelenségeket a tudatosságunkban.
Írtál a metszetekről, ami találó volt, azonban konkrét példával is illett volna, azaz kellett volna illetni,mert az emberek tömegei, még ezt sem értik…
Miről van szó.
Ha két vonalat keresztezünk,metszet jön létre.
Ha két folyó találkozik és egybe folyik, lesz belőle egy erősebb, nagyobb folyó.
Ha két jármú útján keresztezi egymást,és épp egyszerre összetalálkoznak, akkor ütköznek. (Ezt karambolnak, vagy balesetnek is szokták mondani…) Az útkereszteződések tömegei,mind metszetek…
Ha két fénysugár, pláne valamely különböző szín metszi egymást,létrejön egy harmadik.
A metszetek tehát mindig valami új, valami energia, valami hatást eredményez.
A tudatban is, az életben is legyen az bármilyen racionális,vagy irracionális.
Nos, nekünk ebben a dimenzió rendszerben kell egy újabb és magasabb tudati szintre emelkedni mind a lélek, és spiritualitás,mind a valóságos életünkben, létünkben, legyen az akár a két kezünk munkavégzése vagy bármi más.
Ezt a „klasszikus fizika” szóval is jellemezhetnénk, ugyanakkor átmenetet is képezhet a kvantumfizika területére is, és a megmagyarázhatatlan káoszfizika területére is.
A klasszikus fizika mérhető, itt fix mérési adatok vannak. Edison, Watt, Newton, stb.világa ez.
A kvantumfizika, (vagy ha úgy tetszik,a részecskefizika) már alig alig mérhető, de még stabil fix mérési és adatszámítások kimutatásával áll meg minden.
Így ki tudjuk számolni a hidrogénatomok mólnyi atomtömegét stb. más elemekét, de már az atom súlyát nem tudnánk megmérni, mert nincs erre mérőkészülék…
Magyarán, a kvantumfizika már-már túlmutat a fundamentális határokon, s szinte megfoghatatlan, és zömében már csak a tapasztalatokra hagyatkozhatunk.
De ebben a fizikában már tetten érhetők a tudati dimenziók és hatások, jelenségek nyomai.
Ezért van, hogy ma már (és végig a középkorban is) a tudósok zöme,nem veti el az Istenképűséget és az Isten, és hatásainak létezését.
Ne felejtsük el, hatásnak nevezzük mindenkor az elébb említett „metszeteket” is.
Nos,van a fizikának egy új területe is,ami ma még igencsak kevésbé ismert.
Azaz a „Káoszfizika”.
Az agy jobb és bal féltekének működése, az agy ideg neuronjainak részecskefizikája, már azonban átnyúlik a káoszfizika szinte ma még ismeretlen világába.
Erre van konkrét tapasztalat, eredmény is, csak nem, vagy csak igen keveset beszélünk róla.
A testéből kilépett én, a lélek, a dimenziókon és a tudaton átlépve, ma már tudományosan bizonyított tézis és tétel. Ez már egy dr. Petőnének is figyelem felkeltő, ha komolyan veszi Schilling Péter sorait, még ha az akár fizetős, akár nem fizetős is mint oktatóanyagként.
Nos Péter, valahogy így talán még hatékonyabb lehetett volna ez az egyébként szuper tartalmú, és jó szándékkal,sőt ingyenesen közreadott kiáltvány.
Tudom, sokunknak nemigen tetszik ez a fajta hozzászólásom, de én mindig a jó szándék mellett a konstruktív kritikának, véleménynek vagyok a híve.
Ezt tettem most is.
Még ha kicsit terjedelmesebbnek tűnnek soraim, akkor is…
A „Minden veszteséged egy új erőt épít benned” c. témaindításod csak akkor helytálló, ha az elszenvedője a veszteségnek nem hagyja el magát, magyarán felül tud (és akar is) kerekedni problémáin, és a végsőkig megkísérel,megpróbál megoldást találni.
Ez azonban csak akkor lehetséges, ha képesek vagyunk megüresíteni magunkat, és kikapcsolni a minduntalan felszínre törő problémákkal nem foglalkozó lélekharcainkat, és az élet dolgait a problémáinktól eltávolodottabb lelkülettel foglalkozni.
A meditáció, a jógák sokféleségei,a pihenés erre a legalkalmasabb élethelyzetek.
Igen sok ember emiatt nem képes a problémáinak kezelésére.
Hihetetlen ön akaraterőt, és céltudatosságot,önuralmat igényel ez.
Ami azonban gyakorlattal igen jól fejleszthető, az élet legkisebb és legapróbb problémáin való kezdéssel, és rajta felülkerekedéssel.
Nos, a mostani témád épp erre világít pontosan rá, és épp emiatt igen értékesek soraid.
Hát épp időszerű, hogy minél többen felismerjük, vajon a veszteségeink, bármily nagyok is, mindig új erőre serkent, újra, és újra küzdünk,újra és újra kezdve az élet harcainkat a sorssal?
Sok sikert ehhez mindannyiunknak…
Üdvözlet tisztelettel és szeretettel
Révész István
...
Írta: Burian Suzana, február 01, 2012
Kedves Norbi!es mindenki!
Nagyon szep peldat adtal,hogy "A NEGATIV"energia, leblokkol, hogy meg gongolkodni sem tudsz az adott pillanatban.Ugyanugy a felelem,aggodalom,feltekenyseg, ijedseg, mind leblokkolnak.Ideje megtanuljuk,hogy mindezek felett csak a feltetel nelkuli szeretet segit, a pozitiv gondolkodas.De ez is mind tapasztalat kerdese. A te peldadat megtapasztaltam!!!Nagyon igaz!~~!!~
Ez is az emberiseg valtozasahoz tartozik,valtoztasd a regi gondolkozast az ujra.Ne csak sajat magadnak, az Egonak, hanem masokert es masoknak.Ne ijedj meg,ne felj,ne aggodj,mert e teremtes szikraja benned van,ujra tudsz teremteni mindent a szeretetel es az adakozassal masok irant.De csak masok irant, mert ha sajat magadnak teszel csak valamit, az megint az EGOdat elegited ki, es nem csinaltal semmit.Az Ego jatszik veled es probal mindent trukkokel, hogy csak ot szolgaljad.Ha mar felfogtad a cselekedetet, nincs rajtad hatasa, felul tudsz emlekedni rajta, elveszti rejet.De termeszetes majd jon egy mas trukkel, amig meg nem tanulod ki is o valojaban.Szuksegunk van az Ego "urra", mert altala tanulunk.Ha nem volna o, akkor angyalok maradnank, aki csak fogadja a parancsot,es elvegzi kerdes nelkul.Csak az "ember" kerdez, az allat nem,(az allat is egy angyal)o mindent kerdes nelkul vegez el, meg azt sem kerdezi miert van meztelen, es meg eszre sem veszi hogy meztelen van.Csak az ember evett az Eden kertben, a Tudas Fajarol.De ez is helyen van ha nem evett volna angyal maradt volna es nem ismerne, meg onmagat es a teremtojet.Az ember tobb mint egy angyal,mert kerdez, vizsgal,tapasztal.El kell erjunk az "EMBERI" szintre es ne maradjunk az "allati"szinten.Ismerjuk fel a valodi onmagadat, Enedet,a szikradat,aki vagy!!a Teremto darabkajat benned,Ez a Teremtes gondolata!!Ez az egesz eletunk ertelme,megismerni onmagunkat, es semmi tobb ennel.Legyen meg a szukseges az elet fenntartasara es semmi tobb.Csak egy a Teremto celja!Fedezzuk fel Ot!mert O akarja hogy felfedezzuk.A Teremto a koztunk levo kapcsolatban letezik.Ha a kapcsolat a feltetel nelkuli szeretetre epul,O is jelen van.Ezt pedig nagyon nehez elerni, mert mi forditottja vegyunk a Teremtonek.O az adakozas, a szeretet es mi a kapni akaras, a megszerzes vagya.
Nem kell szerelmes lenni senkibe sem, de probaljuk, dolgozzunk magunkon, jo kapcsolatban lenni masokkal.
A mai valsag is csak azert van mert nem szeretjuk egymast, csak a megszerzes vagya uralkodik,az Ego(ami ellentetes a Teremtovel a pozitivval),mindent magamnak es semmit masoknak.Eloszor en,en,en en, es aztan masok.Kezdjunk el felul kerekedni ezen, es megerteni, hogy mi a jatekja.Mi az eletunk valodi celja?Kozosen egyutt felemelkedni,onnat ahonnan leereszkedtunk.
Peternek nagyon jo cel van adatva, az emberek oktatasa, nevelese, a tudat felemelese az emberi szintre. A valtozas!!!
Szeretetel Suzi
...
Írta: Norbi, január 30, 2012
Egy hétköznapi példám ,,happy end"-del, miként blokkol le minden rossz érzésed:

Az egyik nap a testvérem egész délután a számítógépén dolgozott, egy 3 dimenziós modellt szerkesztett. A számítógép vezetéke egy többkonnektoros
elosztóból kapta az áramot. Nekem épp szükségem volt egy konnektorra, de az összes foglalt volt, így egyet ki kellett húznom. Hát a sok vezetéktől nem
láttam egyből hogy melyik a számítógépé, és sikerült véletelen pont azt kihúzni. A testvérem persze mérges lett, mert a számítógép hirtelen leállásával elveszett az egész délutáni munkája. Rosszul éreztem magam amiért figyelmetlen voltam, és persze éreztem is hogy a tesóm haragszik rám.
Újraindítottuk a számítógépet, majd újból behozta a programot amivel eddig dolgozott. Nagy meglepetésünkre hirtelen előbukkant benne a délutáni munkája. Amint megláttam hirtelen megnyugodtam, és abban a pillanatban már eszembe is jutott, hogy régen mikor én is ezzel a programmal dolgoztam, észrevettem hogy 5 percenként automatikusan elmenti az addigi munkámat. Mindaddig eszembe sem jutott, amíg rosszul éreztem magam, vagyis:
negatív energiákat éreztem. Ez is egy jó példa arra hogy miként blokkolja le minden negatív energia a gondolataid, és gátol meg abban hogy jobban érezd magad.
...
Írta: Szendrei Balázs, január 30, 2012
Köszönöm Péter!Ez nagyon ,,jólesett"igen-igen,ez az,csak így tovább...tovább...MINDENKINEK!!!Üdvözlettel:Balázs
...
Írta: Ugaros László, január 24, 2012
Szia Péter!
Köszönöm az E-mail-eket, amiket kapok tőled! Köszönet a ráfordított időért, fáradságért és energiáért, amiket az anyagok megírásához használtál!!!
Üdvözlettel: Ugaros László
...
Írta: erika, január 16, 2012
kedves peter! Nekem valahogy semmi sem segit az anyagi helyzetem is eleg rosszul al ugy hogy en mar nem udom hogy mitcsinaljak!
...
Írta: pal erzsebet, január 15, 2012
koszonom szepen!
...
Írta: pal erzsebet, január 15, 2012
KOSZONOK SZEPEN!
...
Írta: Solymos Judit, január 15, 2012
Köszönöm a bátoritó szavakat sokszor a mélységből rántott vissza úgy érzem gyenge vagyok és vannak időszakok amikor teljesen magával ránt az érzés hogy talán legjobb lenne végleg lezárni az egész életet annyira kilátástalan minden de muszály felülemelkednem önmagamon és van két gyerekem akikkel szemben nem engedhetem meg magamnak ezt a lépést sajnos hiányzik az a gyerekkori szeretet amit soha nemkaptam meg hiába a szüleim neveltek fel de soha nem éreztették velem hogy fontos vagyok nekik én erre nem lennék képes a gyerekeimmel szembem nagyon sok erőt adtál ahoz hogy ne adjam fel amit nemtudok elégszer megköszönni hú barátod Jutka
...
Írta: DARINA, január 15, 2012
Kedves Péter! Nagyon szépen koszonom az e-maileidet. Nagyon sokat segítenek. Darina Szlovákiábol
...
Írta: DARINA, január 15, 2012
Kedves Péter! Szlovákiabol irok, lehet nem teljesen hejesen, de szivbol koszonom az e-mailt amit kapok toled, nagyon sokat segitenek.Darina
...
Írta: Toro Gyorgyi, január 14, 2012
Kedves Peter,
nagyon szepen koszonom a "Kialtvanyt" es a korabbi kuldemenyeket.Koszonom a tanacsokat, sokat tanulok beloluk.Minden levelet elolvasok es erzem , hogy segitsegemre vannak.
Termeszetesen a "Fenyt"valasztom ami biztonsagot jelent.
Kivanok tovabbi szep munkat es biztos vagyok abban , hogy rengeteg ember aki a kanyargos uton ballag a hasznos tanacsok utan megtalalja az egyenes utat es boldog lessz. Ezert valoban csak haklasak lehetunk.
...
Írta: Jerkovics Csilla, január 14, 2012
Kedves Péter!A tavalyi év nagyon sok rosszat hozott!Nagyon eltaláltad!Mondhatnám,azt is ,hogy 2006-óta mélyebbre,és mélyebbre jutottam!Leginkább anyagilag!Szerencsére regisztráltam az oldaladra,és rengeteg pozitív megerősítést kapok Tőled!A kiáltványt elolvastam,olvasgatom,küldöm tovább a családtagjaimnak,és a barátaimnak.Hiszem,hogy a jobb,a szebb következik.Mindennap gyakorolom az elengedést,nehezen,de megy.Figyelem a változásokat.Köszönöm a segítségedet!Sok erőt,egészséget kívánok a munkádhoz,és hozzánk!Tisztelettel:Csilla
...
Írta: Nemes Niki, január 13, 2012
A végéről lemaradt valamiért, hogy nagyon tetszenek a leveleid több szempontból is, de amit kiemelnék hogy érződik belőlük, hogy benne van a lelked is ^^ és ez nagyon jó! és igazán köszönöm !!! :)
...
Írta: Nemes Niki, január 13, 2012
Ami nekem igazán durva, hogy mielőtt ideülök a gép elé és elolvasnám az e-mailt gondolok valamire, ami akár tavaly történt vagy egyszerűen a tudatossággal kapcsolatban és valahogy mindig olyan e-mail vár amiben nem csak olyasmi dologról van szó, hanem azon belül is pontosan arról van szó! :D
Pont pár órája jutott eszembe a tavalyi év, hogy mennyire megváltoztam de tényleg teljesen más vagyok azóta mind gondolkodásilag de még az izlésem is megváltozott.. stb Erre hopp, hát miről van szó! :)
Ha nagyon hosszan irnám le azt, ami történt regényt írnék, de próbálom röviden.
Nekem az élet minden területén csőd volt, kapcsolati, tanulási, magánügyi, egészségi, családi és önmagammal való kapcsolatomban szintén. Nem találtam a helyem, nem tudtam teljesiteni, nem éreztem jól magam a bőrömben és hasonlók..
Mondhatnám azt, hogy egy addig "rendszer" megszűnt bennem, és újraindult egy új egy másik, aki már másként gondolkozik, más dolgokat lát fontosnak, másként "létezik".
Ekkor még semmit sem tudtam 2012-vel kapcsolatosan kivéve ami pletyka szinten terjedt.. Aztán mióta megtaláltalak és elkezdtem ezzel foglalkozni igazán sokat olvastam hihetetlen de végre válaszokat kaptam ezzel a dologgal kapcsolatosan. Mert eddig úgy gondoltam: valami végetért, vagy másként működik, vajon miért és miért érzem ennyire ezt most a "világ" változott-e meg körülöttem vagy ennyire hopp mint egy számitógép rendszert töröltek telepitettek egy újat..?
Persze ez nem ennyire egyszerűen és röviden zajlott kb egy jó 5 éves időszak volt, aminek az utolsó 2 éve és azon belül a tavalyi év volt a legdurvább, szóval végülis fokozatos volt vagy nevezhető annak. Szépen lassan csődölt be minden mire 2011-ben úgy március környékén minden egyszerre igazán kámpec!
Én mindig is nyitott voltam az ezotériára, spirituális dolgokra, mindig érdekeltek úgy el elvoltam vele néha olvasgattam néha megnéztem egy egy műsort, az első könyv, amit vettem pont egy számmisztikai volt :)
És érettséginek vége lett ugye júniusban utána valahogy sodródtam effelé a téma felé, úgy csináltam, hogy ugye nem értettem sok mindent,ahogy azt az előbb leirtam és becsuktam a szemem és azt kértem, hogy találjak rá végre arra, amire rákell mert érzem hogy van valami..(de hogy mi??..) Ja és ez gép előtt üres google-el játszottam el, vártam az intuiciót.. véletlen kattintottam, véletlen találtam rá dolgokra, oldalakra igy Rád is, elolvastam mindig is érdekelt hiszen már vettem jó régen egy könyvet is ugye. :) Tetszett, de egyelőre ennyi volt. Majd mászkáltam a szobámban és csak úgy voltam, mire megláttam a számmisztikás könyvem, káromkodtam egyet hogy ez tuti jel :D megyek anyához, hogy mondom megmutatlak neki, erre anya ott ül a gép előtt a másik szobában netezik majd mondja gyere találtam egy tök jó oldalt.. Hát mit mutat? Na mit? ... Kitalálod? :D Najó biztos tudod már szóval igen a Te oldalad :D :D :D Azt hittem összecsinálom magam xD hihi, szóval igy indult az egész... :)))
...
Írta: B.Fór Andrea, január 12, 2012
Kedves Péter!

Ezt a hozzászólást azért teszem meg,hogy Neked visszajelzésként jelentsen ( örömöt, elégedettséget, tanulást, stb.), hisz fontosnak tartom, hogy ha valaki bármilyen munkát, feladatot lát el, mindig kapjon pozitív motivációt ami előreviszi tovább új ötletek és remények felé. Szerintem Te nagyon sok embertől megkapod, de most az én történetemet is kérlek olvasd el. Hisz én is olvaslak és igyekszem tanulni Tőled.

Az elmúlt három év nem volt könnyű, előtte 30 évig ez egyetemen dolgoztam, aztán jött a válság.
Azóta volt három munkahelyem és munkanélküliség.
A legutóbbi pont két hónapja, hogy felmondtak a próbaidő utolsó napján. A magánéletemben is sok kivetni való volt.
A múlt év december végére már elég rendesen ki is készültem idegileg is. A barátom majdnem elhagyott, állandó veszekedések stb. Aztán én akárhogyan is azért a nekem küldött tanító E-maileket olvastam és igyekeztem odafigyelni s meg a nehéz helyzetben alkalmazni.
Nem volt könnyű!!!!!!!!!!!!!!!!!
Iszonyatos sok sírás, szó szerint megsemmisülés!
De mindig találtam valami kapaszkodót!!!

S elengedtem el valahogy sikerült! S lám aznap két álláslehetőség, a mai nap pedig próbamunkán voltam és felvettek egy üzembe dolgozni. Három műszak, de nem számít.
A barátom már tegnap is sokkal nyitottabb volt dogokra, de amikor most elkezdtem Neked írni féltékenykedett, de én megvédtem magam. Most elvan és nézi a televízióban egy normális műsor természetesen.

Az biztos, hogy nem nyertem a lottón, nem lettem sem fiatalabb sem szebb, nem fogok hatalmas fizetést kapni, de egy tűrhetőt azt igen. Ami meg a leglényegesebb dolgozni fogok és emberibbnek érzem ettől magam. E viszont pedig láncreakcióban hozza továbbiakban a jóérzés kisugárzását. és így tovább és tovább, azért igyekeznek kell nem ülhetek a babérjaimon továbbra sem az tis tudom.
Tudom érzemT
Köszönöm Péter!
Üdv.: Andrea
...
Írta: M.Csilla, január 12, 2012
Hálásan köszönöm, az eddigi leveleket!Az életem nagyon jó irányba változott,amióta pozitívan állok mindenhez!Sok sikert a továbbiakban!
...
Írta: Magdi, január 12, 2012
Kedves Peter!
Köszönöm szépen a Kiáltványt,olvasgatom, és probálom megérteni.Lényege a szeretet, béke , jó emberek egy új világban. Csak a fény felé megyek, megpróbálom és ha kell ugrásra készen állok. De csak a Te segítségeddel.
...
Írta: Kovács Vera, január 12, 2012
Kedves Péter!
Régóta érzem, hogy valami nem jól van velem és körülöttem.
Amolyan út keresőnek tartottam magam, de Istennek hála, hogy a Te oldaladra vezetett. Ma már úgy érzem, megtaláltam az utat, amit járni érdemes. Köszönöm.
...
Írta: Katalin, január 12, 2012
Kedves Péter! Kőszőnőm a leveleidet,amelyel sokmindenre felhivod a figyelmem.Nagyon érdekesek és hasznosak. Ezuton kivánok Neked és kedves családodnak egészségben gazdag BOLDOG ÚJ ÉVET!!!
...
Írta: Szikszai Istvánné, január 12, 2012
Kedves Péter!Régóta kapok Tőled leveleket,de csak az utóbbi időben olvasgatom nagy odafigyeléssel.Úgy érzem,nem bántam meg.2 évvel ezelőtt feladtam a munkahelyem önként,hogy a családomnak éljek.Sok nehézség volt ebben a 2 éveben a gazdasági válság miatt,de úgy érzem,helyesen tettem,hogy itthon maradtam.Nyugodtabb vagyok,kiegyensúlyozottabb,és BOLDOGABB.Ebben az évben már az 5. unokánk érkezik.Nekem ez a küldetésem,ezért vagyok ezen a világon.Köszönöm.Üdvözöllek.
...
Írta: Sz. I. A. Zoltán , január 12, 2012
Sziasztok !
Kevés beírást olvastam ... Sőt egyet sem :-)
Nincs is jelentősége , ugyanis amit irkáltok az a saját utatokon, saját valóságotokban éppen aktuális válasz Péter írásaira , amiből nagyszerűen lehet követni, hogy éppen hol tart a saját útján :))

Szólok nektek , hogy van egy bizonyos szó amit előszeretettel használtok ez padig a (nem) szócska ...
Ezt a szót az egó kreálta tagadási formának ...
A lényeg, hogy megértsétek : a tudatotok,szívetek válaszol az éppen aktuális kérdésre amit feltesznek nektek , az egótok beteszi a tagadást ami szerinte van ... így teljesen más jelentése lesz a mondatnak ...
Teljesen más dolgot ért a beszélgetőpartnered és még te is ... hiszen teljesen mást mondtál te is :XD
Utána meg csodálkoztok , hogy kicsit sem értitek egymást és elbeszéltek egymás mellet ...
Ismerős a helyzet ? Volt már ilyenben részed ?
Akkor most mindenki olvassa vissza a saját írását ezek tükrében :P
Aztán kezdje el tanítani saját magát :)))
A Mester és a Diák is te vagy :XD
Na tünés vissza a padba leckét írni !!! A sajátodat ne másét !! Amikor kölyökként rohantál haza a suliból akkor megírtad más leckéjét ??? Most miért akarod ??

Becsengetek :))))))
...
Írta: Vörös Irén, január 12, 2012
Kedves Péter! Nagyon köszönöm értékes tanításaidat. Én fogékony vagyok minden ilyesfajta értékre. Sokmindent már eddig is úgy csináltam ahogy kell, mert belülről fakadt és Te megerősítettél hogy jó úton járok.Nekem már csak az a problémám, hogy a családom nem fogadja el és saját hibájukból sem tapasztalnak.SZeretném rávezetni őket,de semmilyen módszer nem jött be. Szeretettel és hálával.Irén
...
Írta: Puskás Gábor, január 12, 2012
Kedves Péter!Elolvasgattam olvasgatom többször ezt a kiadványt,használati élethez való jó tanácsok utasítását-úgymond.Egy fecske nem csinál nyarat,de ha több fényhozó és más hasonló adottságú jó ember összefog,akkor viszont:a SOK LÚD DISZNÓT GYŐZ.A jó a rosszat letiporhatja,meg fékezheti.Mivel én Római Katolikus vallásos ember-kántor vagyok,látom a dolgok,a történések valóját,sőt égi jelenéseket látok-jeleket kapok,amiket le is fényképezek.Ma estefelé így még nap nem ment le.Olyan félelemkeltően misztikus vörös színű volt.A JÓ ISTEN EZZEL VALAMIRE UTALNI AKAR.Én verseket kezdem el ez évben írni főleg éjjel 3"-tól úgy kb néha 5"30 ,néha 6"30,néha 7"30-ig.ÉS A LÉNYEGET A VERSEIMBEN AMELYEK IGEN HOSSZÚAK VALAMI FÖLDÖNTÚLI ISTENI ERŐ ÍRATJA LE VELEM.Energia hát van bőven.Mert nem voltam fáradt az éjszakai fent létek-versírások-töprengések-virrasztásoktól.Én már tudom hogy mit akarok.EZT A FÖLDET A MENNYORSZÁGHOZ HASONLÓVÁ FORMÁLNI.És a többi jóakaratú embernek is ehhez és önnek is sok sikert kívánok ez új évben is.Tisztelettel a LUCERNÁS EMBER(az egyik LUX-fénymunkás):Gábor.
...
Írta: Oskó Györgyné, január 11, 2012
Kedves Péter!Elolvastam a kiáltványt,és reá jöttem hogy bennem is van teremtő erő.Most már nem aggasztanak a problémák,túl tudom magam tenni rajtuk.Nagyon szépen köszönöm a segítséget!Bízom benne hogy továbbra is számíthatok az Ön leveleire.Szeretettel Osim
...
Írta: József Attila, január 11, 2012
Kedves Péter elolvastam a kiáltványod és tudom hogy ez a vágy amejet te itt megfogalmaztáll az nagyon sok emberben vizhangra talált vagyis egy visszaigazolást lelt az önön emberi tudatának a hiányosságára vagyis hogy félelme van a jövőjével kapcsolatban az EGÓ TUDATÁNAK.Mivelhogy az emberi ego TUDATA pontosann olyan mintha FÉLEMBER LENNE.Tehát a Tökéletes eggységnek a FÉL-ellem a FELE.Tehát a FÉL az ollyan mint a félcipő ,félkéz,félláb félszem vagyis hogy félsze van valakinak mert nincs egységben és igy csakia a FÉLELEM URALJA A TUDATÁT.Tehát FÉL-ELME van vagyis KÉTSÉGE ketőssége van mert nincsen TELJES TUDATÁBAN AZ ÖNVALÓJÁNAK!!! Igyaztán a félelem-mel rendelkező embert könyü sarogbaszoritani és BECSAPNI,FÉRREVEZETNI és HASZNOTHUZNI BELŐLLE mert NINCSEN TISZTÁBAN LÉNYÉNEK TELJES EGYSÉGTUDATÁNAK NAGYSÁGÁVAL és HATALMÁVAL, EZVISZONT nem az EGOSZELLEMISÉG tudá-sát-hán lehet elérni.Ennélfogva ezt TUDÁ-SÁTHÁN és FOGGAL KÖRÖMMEL MEGAKARJA TARTANI A HATALMÁT A F É L E L L E M-mel rendelkező embertek FELETT.És hogy az egótudatot hogyan lehet sarogbaszoritvav tartani!!! és MEGFÉLEMLITENI és FÉlRE-VEZETNI az EGYSÉG TUDÉSÁNAK ELTITKOLÁSÁVAL rendelkező PARAZITA ÉLŐSKÖDŐ ISTENTELEN lények AKIK A MÁGIA RITUÁLÉ MISZTIKÁJÁT felhasználva csalogatják és hitegetik és a pénzükért cserébe rendesenn félrevezetik őket a jobblét reményének kecsektetésével a mézesmadzagon rángatott BOLDOGSÁG ELÉRÉSÉRE HIVATKOZVA!!!!!! CSAKIS JÉZUS KRISZTUSBAN LELHETI MEG AZ EMBER A TELJESSÉGÉT AZ ÖNMAGA EGYSÉGÉT A MINDENSÉGGEL A MINDENHATÓ TEREMTŐ ISTEN SZERETETÉBEN AHOL MEGMARAD A TEREMTŐ SZERETETEDNEK AZ EGYÉNISÉGE AKI VISZONT A MÁSOK ÖRÖMÉBEN LELI MEG AZ Ő ÖRÖMÉT A SZERETET ÁTAL.A SZERETET A LEGNAGYOBB HATALOM AMI VISZONT NEM URALKODIK "SEMMIN SEM MÁSOKON" A HATALOM VÁGYBÓL MERT Ő A TEREMTŐ SZERETETISTENE. MERT TEVAGY A SZERETETNEK A TESTÉLETT ÉLŐ IGÉJE A VÉGTELEN ISTENI JÉNYED KRISZTUTTUDATOSSÁGÁBAN.
...
Írta: Magdi, január 11, 2012
Kedves Péter!
Nagyon örülök neki, hogy a kiáltványod megérkezése elött ösztönösen, saját elhatározásom alapján kezdtem ezen az úton járni. A tudatos gondolkodás megvalósításán dolgozom minden erőmmel. Sajnos még nem tudtam kellően magam mögött hagyni a multat, és betegségem is elkeserít! Tudom, hogy Istenben való erős hitem, emberek iránti szeretetem-segítőkészségem és morális életvitelem segít ebben. Nagyon szeretném, hogy számomra is elérhetővé váljon ez a spirituális világ, és a fény útján tudjak haladni! Köszönöm!
...
Írta: Ujhelyi Tibor, január 11, 2012
Köszönöm a kiáltványt,és kérnék egy kis segitséget.Meg fogatam a tanácsod kikapcsoltam mindent meditácio elöt,nem volt más mint én,a csend,és a lélegzetem.És akor történt valami,olyasmi amit ugy nevezhetném,hogy látomás.Egy nagy sötét kalapos,és sötét ruhás ember {ojan mint egy varázslo,vagy sámán}táncol körbe,körbe,egy furcsa élölény,egy kö sas {sziklábol volt} ami egyszerüen elrepült,és végül asötét űr közepét a sötébe burkolozo föld,egyszercsak megjelent az űrböl megjelent egy fénysugár,ami az északi félteke felöl lasan elárasztja a földet,és a fénycsovábol kilépet egy ösznagyszakálu öregember.Az lene a kérdésem ez mit jelenthet, értékes válaszod elöreis köszünüm.
...
Írta: Roth József, január 11, 2012
Nagyon szép és üdvözítő a szeretetteli életérzést nap mint nap megélni !
A megélhetésünk kilátásai viszont a túlzott érzékenységet és az anyagiasságról való nagymértékű lemondást nem teszik lehetővé.
Sajnos eddigi életemre a lehetségesnél nagyobb érzékenység és az anyagiassághoz való nagyon gyönge kötődés volt jellemző.
Ennek ellenére a pozitív lelkiséghez való erős vonzódásom megmaradt és nem haltam éhen , de bizony sokszor hiányoztak a több anyagi eredetű földi örömöt nyújtó anyagiak.
...
Írta: Szatmári Anna, január 11, 2012
Kedves Péter!
Köszönö,hogy olvashatom az írásaidat, sokat tanulok belőlük.
Üdv: Panni
...
Írta: Edit, január 11, 2012
Kedves Péter! Köszönöm.
...
Írta: KATA, január 11, 2012
KEDVES PÉTER KÖSZÖNÖM A KIÁLTVÁNYT ÉS MINDENT,, HOGY TÖRŐDSZ AZ EMBEREKKEL,, KÖZTÜK VELEM IS..NAGYON SOKAT SEGÍTTETTÉL MÁR A GONDOLKODÁSOMON.. ÉS HÁLÁS VAGYOK ÉRTE HOGY NAPONTA AZZAL KELEK HOGY POZITÍV DOGOKRA GONDOLOK ÉS MEDITÁCIÓS GYAKORLATOKAT VÉGZEK.. SOKKAL NYUGODTABB VAGYOK ÉS JOBBAN SIKERÜLNEK A DOLGAIM . KÍVÁNOK NEKED SOK SIKERT ÉS KITARTÁST A MUNKÁDHOZ!!
...
Írta: Gyuri Pálné Jutka, január 11, 2012
Szia Péter!Elolvastam az üzenetedet. Nagyon szépen köszönöm.Nagyon sokat tanultam belőle.Remélem az angyalok vigyáznak ránk. Köszönettel.Jutka
...
Írta: Brumán József, január 11, 2012
Szia Péter!
Amióta elolvastam a kiáltványt mindenkire mosolygok és így mosolyt kapok vissza az elfásult tekintetű emberektől is! Tudom ez egy egyszerű lépés! De érzem a környezetemben a változást köszönöm!
...
Írta: anna, január 11, 2012
Koszonom !
...
Írta: Brenn Mária, január 11, 2012
Kedves Péter!Köszönöm a Kiáltványt, az interneten tudtam elolvasni,mert a letöltés nem sikerült, tudod régi a masinám és az én ismereteim is korlátozottak. Minden fontos megerősitö mondatot kiírtam, naponta elolvasom és erösen koncentrálva sulykolom! Köszönöm a jó tanácsokat, és bízom benne, hogy a követelményeknek megfelelek, hogy a magasabb dimenzióhoz alkalmazkodni tudok, azért hogy az életem sikeresebb legyen! Üdv Marcsi
...
Írta: Wágner Erika, január 11, 2012
Kedves Péter! Köszönöm a Kiáltványt, hitem csak erősödik, hisz a tavalyi nagy veszteség, fájdalom után már csak jobb jöhet, hiszem.
...
Írta: Olga, január 11, 2012
Köszönöm szépen Péter!
...
Írta: Braun Ferencne, január 11, 2012
Kedves Peter!
Koszonom szepen.Elolvastam.kivanok nagyon szep napot.Erot egeszseget,boldogsagat.Klari.
...
Írta: Marika, január 11, 2012
Kedves Péter! Remélem, jól értelmezem a gondolataidat--valójában a magam tapasztalatai birtokában, ösztönösen járom egy ideje ezt az utat, amiben Te megerősítettél és érthetően megfogalmaztál.Nincs mese, át kell alakítani az értékrendet ahhoz, hogy emberként és emberi módon talpon lehessen maradni. Ezt pedig magammal kellett kezdeni, a saját énemmel,ami nem könnyű dolog senkinek. Várom a következő soraidat, üdvözlettel: Marika
...
Írta: Fodor Maria, január 11, 2012
Kedves Péter!Nagyon szépen köszönöm a Kialtvanyt,és az eddig küldött anyagokat,sokat segitt nekem,föleg most ez
a Kiáltvány talán még többet.Nagyon nehéz év van mögöttem,de már kezd alakulni,ezért is a Fényt választom.További hasznos munkát,szeretettel. Maria
...
Írta: Erdődyné Mária, január 11, 2012
Kedves Péter! Köszönöm az eddig küldött tartalmas írásaidat és a Kiáltványt, amellyel egyetértek és elküldtem ismerőseimnek. Várom a következő lépést. Szeretettel:Mária
...
Írta: Sólyomi M. Ágnes, január 11, 2012
Szép napot kívánok Péter!
Hálás vagyok ezen kiáltványért, melyet ki nyomtattam több példányban - így adom tovább - olyan embereknek, akik fogékonyak erre a "csodára". köszönöm, hogy vagy nekünk!
Üdv:Ágnes
...
Írta: Dóra Ferencné, január 11, 2012
Kedves Péter ! Régóta olvasom a leveleidet és ezt a kiáltványt is .Sok tanulság van benne .Sok változást hoz ez az év . Valahol félek is ! olvastam , hogy a születésnap uj erör ad . Nekem 7 - éve pont a szülinapomon kaptam egy infarktust , leszázalékolt vagyok még , ha nem dobnak vissza dolgozni . Itad ,hogy a születésnap uj eröt ad .Remélem igy lessz .Tisztelettel : Dóra Ferencné .
...
Írta: Tóthné Gajda Nóra, január 11, 2012
Kedves Péter! Köszönöm a kiáltványt!
Nóra
...
Írta: Németh Hajnalka, január 11, 2012
Kedves Péter!
Köszönök minden elküldött információt.A megrendelt könyvek, cd-k sokat segítenek az "ösvény"-en haladásomban.
Különbözőek vagyunk mi, emberek, de ez így van rendjén.A lélek megérti,megérzi, amit közvetítesz.Munkádban erőt, szeretetet, kitartást kíván: Auróra
...
Írta: zsuzsa, január 11, 2012
Kedves Péter!

Elolvastam a kiáltványt ami nagyon igaz, csak sokan nem akarják beismerni,hogy ez a folyamat zajlik le most ebben a világban.Mindenkinek saját joga ,hogy hisz e benne vagy elutasítja,de pozitív gondolkodás nélkül nem lehet élni.További jó munkát!
Zsuzsa
...
Írta: Reiter Antalné, január 11, 2012
Kedves Péter! Elolvastam a kiáltványt, sőt már továbbítottam is néhány számomra fontos embernek.Köszönöm a segítséget: Györgyi
...
Írta: Szasz Margit, január 11, 2012
Kedves Peter,
Koszonjuk hogy gondoltal rank is akik kisnyugdijasok vagyunk es nem nagyon tudunk rendelni munkaidbol de szeretettel olvasunk es jol esett hogy mi is letolthettuk a kialtvanyt.
Kivanunk tovabbi jo munkat , sikert es foleg egeszseget hogy
tovabbra is olvashassuk irasaid. Szeretettel Margit
...
Írta: Vincze Etelka, január 11, 2012
Kedves Péter!Minden leveledet elolvasom és probálom kôvetni a tanácsaidat.Sokszor úgy érzem,hogy tényleg segítenek.Hívô ember létemre tudom,hogy mindig van felettunk Valaki vagy Valami,ami vigyáz ránk.Szeretettel:Etelka
...
Írta: Soltiné Kis Katalin, január 11, 2012
Kedves Péter! Köszönöm, hogy elolvashattam.:)
...
Írta: Erzsi, január 11, 2012
Kedves Péter! Már olvastam a kiáltványt, amit korábban megküldtél. Most ez ad nekem erőt a mindennapokhoz, és hogy letudjam zárni a múltat. Köszönöm, hogy ismét jelentkeztél. Erzsi
...
Írta: Gugcsó Istvánné, január 11, 2012
Kedves Péter mostanába sürübben olvasom az irásait ,akárki akármit ir is,az irásai nagyon is igazak, valósak,a TAVALYI ÉVRE IS NAGYON IGAZ HOGY AZ ELENGEDÉS ÉS A MEGUJULÁS ÉVE VOLT,Én is tudok erröl példát mondani,(Az eggyik szemem sir a másik meg nevet,)tavaly februárban egy héten belül elvesztettem az anyukámat és megszületett az unokám,ez igen rendkivüli eset,és még egy öröm is jött hozzá ,eljöhettem nyugdijba,,szóval tényleg a változás éve volt ,ezek az események nem tölem fügtek mégis megváltoztatták az életemet,szóval én szeretem olvasni az isásait mert igazak,és nyugtatnak tisztelettel,Katalin
...
Írta: Monika, január 11, 2012
Kedves Péter,koszonom a írasaidat mindig nagyon érdekes és tanulságos dolgokrol írsz sokat segétesz nekem,teljesen megváltozot a gondolkodásmodom a fényt választom.Szép napot és még egyszer koszonom Monika
...
Írta: Ica, január 11, 2012
Tisztelt Baucsek úr!
Nem kötelező ezt az oldalt olvasni,és ha már annyira okos,/inkább okoskodónak mondanám/ akkor megtanulhatott volna helyesen írni,és fogalmazni.Amennyiben idézünk valakitől, akkor azt illik pontosan idézni.Beleértve a helyesírást is. Ica
...
Írta: Baucsek Miklos, január 11, 2012
Tisztelt Schilling úr.
Nagyon rovid leszek.Elismerem majdnem ugyes ember. Sokat tud beszélni semirol.
Ne ijeszgese az emberséget. Nem lesz semmi foradalmi változás.
Nem félek én semitol.Amit a neve alá írt hogy - Eletvezetési
tsnácsado - javasolom hogy javítson rajta.A másik hogy On az --- Oromteljes élet szakértoje - én szerintem = Lassan igyekezo, bokladozo, bugdácsolo vizionárus.Már végezni fogok,. Van olyan okos ember aki nem tanulna a mások tapasztalataibol?
Tudja hogy mikor kezdodik egy vallás ( hitt } ! Amikor eloszor találkozik egy szélhámos a bolondal ( F.M.A.Voltaire } Még az utolso, szintén Voltair mondta és majdnem az akori idobe elégeték a máglyán.
" Nem hiszek az Istenbe, de orulok hogy a szabo- mesterem igen, legaláb nem lop meg anyira."
Tanácsom : igyekezen gyorsabban.és már ne botlakodjon nehogy valami( vagy valaki?} utolérje
...
Írta: jutka, január 11, 2012
Szia Péter!
Szeretem olvasni amit irsz mert hiszek benne igaz minden ami benne áll!!
köszönöm szépen
Üdv:jutka
...
Írta: Nagy Tünde, január 11, 2012
Kedves Péter!

Nagyon örülök, hogy újra kapok tőled leveleket.
Én is ezen az úton járok, tanulok, fejlődöm.
Úgy érzem, jó útra léptem.
Üdvözlettel: Tündi
...
Írta: Paplanos imréné Róza, január 11, 2012
KEDVES PÉTER!ELOLVASTAM A KIÁLTVÁNYT ÉS KÖSZÖNÖM SZÉPEN.

RÓZA
...
Írta: Gábor , január 11, 2012
Kedves Péter!

Olvastam a kiáltványt!Kezdetektől olvasom cikkeidet, és hiszek a számmisztikában is. Bár eddig csak negatív élményeim voltak, csak rossz történt velem, de sikerült a szemlélet váltás! Már tudom, hogy a pohár nem félig üres, hanem még félig tele van. Továbbra is várom cikkeidet. Munkádhoz sok sikert kívánok, a mi érdekünkben is: Gábor
...
Írta: Szabó Lászlóné, január 11, 2012
Kedves Péter nagyon szépen köszönöm hogy lehetőséget biztosítottál a kiáltvány lényegének a megértéséhez.Nagyon sok ember elveti ezeket a tényeket, pedig a világ alakulásából látni a beteljesedést.Én is sokat beszélek ember társaimnak ezekről a tényekről van aki meg hallgat van aki megmosolyog mindenki döntse el hova akar tartozni.Kívánom legyen nagyon sok ember ki felismeri az igazságot és a fény útján fog járni.Üdvözlettel Mária.
...
Írta: eva.galova37, január 11, 2012
kedves Peter koszonom az irasodat szeretem olvasni nagyon erdekes Eva.
...
Írta: Dávid Istvánné, január 11, 2012
Kedves Péter! elolvastam a kiáltványt, nagyon sokat segítenek, sokkal nyugodtabb vagyok! köszönöm. Neked! szeretettel Gizus,
...
Írta: Gálpál Elza, január 11, 2012
Hálásan köszönöm minden egyes hozzám küldött leveledet,hiszen ezáltal magasabb szintre jutok,magabiztosabbá válok.Üdvözlettel ELZA.
...
Írta: Varga Anikó, január 11, 2012
Kedves Péter!
Nagyon köszönöm a leírtakat!Próbálom én,az önbizalmam erősíteni,fejleszteni,de a gondok sokasága,a bizonytalanság erősebb!Úgy érzem,hiába minden erőfeszítés,és hit,egyszerűen azt látom,hogy nincs kiút!-és,Tudod ez felemészti az ember energiáját!A betegségem is elkeserít,szóval,soszor érzem azt,hogy minden hiába!De,azért köszönöm,a biztató szavaidat!Tisztelettel:Anikó..
További szép napot,Jó Egészséget Kívánok!
...
Írta: Ági, január 11, 2012
Kedves Péter!
A mai írásod, a körülöttünk lévő anyagi világba helyezett önbizalomról és annak elvesztéséről nagyon találó és időszerű volt. De engedd meg kérlek, hogy egyetlen gondolatot hozzáfűzzek a szeretteink elvesztésével kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy ez néhány esetben kicsit másképp működik.
Az évek óta ágyban fekvő Édesapámba nem az önbizalmam helyeztem, hanem a szeretetem. Az ő elvesztése egészen más mélységű volt, mint az autóm vagy a kedvesem elvesztése. Ezek valóban az önbizalmam cibálták meg, a féltve óvott biztonságérzetem. Aztán ezek elmúltak. Az Édesapám után maradt űr nem múlik el. Ő nem rántotta ki a talpam alól a talajt, nem volt levonható tanulság. Békét hagyott maga után. Elfogadtam, megszokom, de a hiányérzet nem múlik el. Számomra még nem nyílt meg az a spirituális tér, ahol ezt kezelni tudnám.
Szeretettel, Ági
...
Írta: Valika, január 11, 2012
Kedves Péter!
Köszönöm, hogy gondoltál rám, pedig valóban sokáig ki sem nyitottam a leveleidet. Ennek nem az érdektelenség volt az oka, hanem a sokasodó gond, fáradság, kimerültség. Egyedül élek a betegségeimmel,nehézségeimmel..stb. Utóbbi időben a lásom is romlott, így csak a legsükségesebb dolgokat tudom elolvasni,de a kiálványt végigolvastam. Mégegyszer KÖSZÖNÖM.
Szép napot, Valika
...
Írta: Julia, január 11, 2012
Kedves Peter!Elolvastam a kialtvanyt,erdekes es koszonom.Szeretetel Julia
...
Írta: dr. Pethőné Szalkai Ilona, január 11, 2012
Kérem több levelet nem kérek, van itt marhaság elég, nem kívánom még tetézni is.
fogalmam sincs,hogy került a címem Önhöz.
TEHÁT A ZAVARÁSOM MELLŐZÉSÉT KÉREM!!!!!!! ( KÜLÖNBEN ÉN JÓSÓLOK)
...
Írta: Katus, január 11, 2012
Kedves Péter!
Köszönöm hogy elolvashattam a Kiáltványt és szívből csatlakoztam a leírt gondolatokhoz "frekvenciához". A lényeget jobban, logikusabban már nem lehet megfogalmazni. Annyira megérintett, felemelő minden közlésed.Köszönöm!
Szeretettel üdvözöllek: Katus
...
Írta: Remák János, január 11, 2012
Kedves Péter.

Tegnap olvastam a Kiáltványodat, s úgy éreztem, hogy meríthetek belőle, mert az elkövetkezendő időszakok megértése s az arra való felkészülés most fontosabbá vált mint valaha. Jani
...
Írta: ugrai jozsef, január 11, 2012
Köszönöm kedves Péter a kiáltványt,biztosan lelki erőt lehet meríteni belőle. Nem véletlenül Vagy " kőszikla"
...
Írta: Novak Hajnal, január 11, 2012
Kedves Peter,meg kaptam a be igert kialtvanyt,amit azzonnal el olvastam,hala a sok uzenetnek melyek nyitogatni keztek tudatomat idosebb koromra ra jottem ,hogy ezek az erzesek nagyobb reszt mindig meg voltak oszton szeruen tettem a dolgom mindig ugy hogy csak azt tegyem masokkal ,amit szeretnem ,hogy velem tortenjen,es ugy eljek ,hogy onmagam elott ne keljen lesussem a fejem,hala ISTENNEK gyermekeim,unokaim ugyan igy elnek ,amire nagyon buszke vagyok.Nagyon halas vagyok mind azert amit tolled tanultam,erosebbe lettem oly anyira ,hogy negyedik eve kepes vagyok attetes daganatos betegseggl kuzdeni ,persze csaladom ,barataim ismeroseim segitsegevel,na meg a TE SOK HASZNOS TANACSOD, amit meg egyszer koszonok.Kivanok jo egezseget es tovabbi sok sikert.Hajnal.
...
Írta: Erdélyi Ildikó, január 11, 2012
Szia Péter! Én is csatlakoztam ,hogy a fényt választom! Már 4 hónapja nagyon aktívan foglalkozok napi szinten,az ezotériával.Csodálatos eredményeket értem el.Hálával tartozom Neked,hogy gondoltál rám!Tovább küldtem azoknak a Barátaimnak,akik tudom,hogy örülnek ennek a lehetőségnek.Nagyon várom a következő részt.Szeretettel.Ildikó
...
Írta: Budaváriné Kecskeméti Zsuzsanna, január 11, 2012
Kedves Péter!
Először is Áldott Békés boldog új esztendőt kívánok neked és mindenkinek ki olvassa e sorokat
köszönöm a kiáltványt,letöltöttem,most olvasom 3-ra ugyanis én szeretem megérteni amit olvasok,és a saját magam lelki egyensúlya érdekében mindent megteszek,és ha tudok segíteni,számíthatsz rám ,mint írtam én a számmisztika mellett asztrológiával foglalkozok,tanulok!!!,és mindenkitől elfogadok érveket,és örömmel nyugtázom,hogy megtiszteltél bizalmaddal,hogy a kiadványnál gondoltál rám .üdvözlettel Budaváriné Zsuzsanna /zsuzsaasszony/
...
Írta: Katika, január 11, 2012
Kedves Péter
Köszönöm a kiáltványodat és várom minden írásodat.Bár én már a 70-nedik évemben vagyok de az utolsó 4-év , nagyon próbára tett, a férjem aki most 74-éves elhagyott egy 30-évvel fiatalabb nőért és engem itt hagyott öregen, betegen, ezt a mai napig nem tudom igazán feldolgozni és az írásaidból igyekszem erőt és megoldást keresni és belenyugodni abba amin változtatni már nem tudok.Talán ennek így kellett lenni, valamiért. Csak a koromnál fogva én már nem tudok újra kezdésre gondolni:-)Várom az elmúlást,de azért köszönöm az írásaidat mert segítettek néha és várom a továbbiakat is .
Sok szeretettel üdvözöllek : Katika
...
Írta: Tatos Istvánné Marika, január 11, 2012
Szia Péter !
Amikor legelösször olvastam az írásodat, amit születésnapi ajándékként kaptam, nem hittem el, hogy ennyire egy hullám hosszon vagyunk. Akkor azt reméltem a Te segítségeddel túl tehetem magam a nehézségeimen.Jól gondoltam és nem csalódtam. Valóban igaz, ha az ember oda figyel amit nagyon szeretne meg tudja valósítani, akár az álmait is.Téged nevezhetlek a folyó medrének mindig arra tergeted a rád figyelőket amerre menniük kell.Én óriási varga betüt írtam le mire idáig eljutottam, de nem bánom. Megismertem azt a másik világot, ahonnan eljöttem, így tudom miről beszélsz.Köszönöm, hogy megismerhettelek, és nagyon remélem a szeretet sokkal erősebb lesz, mint a gazdagság iránti vágy. Várom a további írásaidat. A kiáltványt elolvastam, tovább küldtem. Sok sikert kívánok neked a továbbiakban.Szeretettel: Marika
...
Írta: Bugár Tamásné Adrienne, január 11, 2012
Kedves Péter!
Köszönöm a küldött anyagokat, amiket nagyon szeretek olvasni, mert nem "elvont asztrológiai" témák, hanem emberi érzésekkel és világos magyarázatokkal próbálsz utat mutatni. Üdvözlettel: Adrienne
...
Írta: Rácz Ildikó, január 11, 2012
Köszönöm szépen Péter!
...
Írta: Csilla, január 11, 2012
Kedves Péter!

Köszönöm a Kiáltványt! Elolvastam és teljes mértékben egyetértek vele! Talán valami sorsszál vezérelt az oldaladra, amikor regisztráltam! Olyan mértékű önismeretet tanultam a leveleid, illetve az abból leszármazó gondolatok, oldalak tanulmányozása kapcsán, amit tavaly ilyenkor soha nem gondoltam volna, hogy még olvasgatni fogok!

Az önbizalmam hatalmasat ugrott előre, ahogy megismertem önmagamat, a reakcióimat a szituációkra, és ebből kifolyólag ismerem a többi embert várható reakcióját is! Elképesztő!
Azt hiszem, a karácsonyi leveledben említetted, hogy érzed, hogy "el kell engedned" bizonyos dolgokat. Ha hiszed, ha nem, én is pontosan ugyanazt éreztem, mint Te! Bármit amit írsz, azt én is érzem... csak te megfogalmazod, amit én nem mindig tudok kifejezni még magamnak sem. De amint elolvasom, tudom mit kell csinálni.
Ez a sok-sok levél, de főleg a Kiáltványod megerősített abban, hogy Fénymunkás vagyok, méghozzá a tavalyi évemet elnézve, talán meg merném kockáztatni, hogy Lélekváltó.

Továbbküldtem olyanoknak, akiknek biztosan "betalál" a lelkükbe.

Kedves Péter, köszönöm!
Csilla
...
Írta: Kiss Istvánné, január 11, 2012
Kedves Péter. Nagyon szépen köszönöm a Kiáltványt és az eddig elküldött anyagokat. Mindegyik nagyon hasznos, ahhoz, hogy az ember elgondolkodjon saját magán és a tettein. Sajnos én is nehéz éven mentem át, de remélem ennek az átélése egy tanulságos folyamat, amely által leszűrhetem a hibákat, és persze a jót tovább vihetem magammal.Igen amint írod is nagyon sokan el anyagiasodtak és az emberi kapcsolatoknál többre tartják az anyagi javakat. Ebben csak az a legrosszabb, hogy sokan észre sem veszik ezt magukról és mikor baj van nincs aki mellettük lenne, mert az életük nagy részét nem a másik ember iránti szeretetben és megértésben töltik le.Amikor pedig segítségre lenne szükség az anyagi javakra nem támaszkodhat, a környezete pedig elpártol mellőle. Üdvözöllek. További jó felvilágosító munkát kívánok:Ilona
...
Írta: Gyöngyösi Judit, január 11, 2012
Kedves Péter!
Gondolkodhatom én tudatosan, pozitívan, akkor is történhetnek velem olyan dolgok, amikre soha nem számítottam. Nekem nem "csak" az autómat lopták el, de oda a házam, az anyagi biztonságom, az egészségem. Egy családok átmeneti otthonában "élünk". Inkább idős, mint fiatal vagyok, így sokkal nehezebb az újrakezdés. Nem hiszem, bevonzottam magamnak, egyszerűen csak megtörtént. Egy a fontos, az ember soha ne adja fel! Mindent elvehetnek tőlünk, csak azt nem, ami a fejünkben van! Hinni kell abban, minden jobbra fordul. De nem csak hinni, tenni is érte! Hiszen mint tudjuk, a sültgalamb az nem repül... Sok minden nem rajtunk múlik, de sok minden igen. Ki kell túznünk magunk elé egy célt, sokat gondolni rá, arra, biztos el is érem, és megtenni mindent, ez így is legyen. Az én célom évek óta egy otthon. Reggel ezzel kelek, este ezzel fekszem. Láss csodát, úgy tűnik, lassan el is érem a célom. Igaz, sok jó ember segített benne. Talán éppen ezért kerültem ebbe a helyzetbe, megismerjek remek, jóindulatú embereket. No meg azért, én is segítsek azon, akin csak tudok. Ki tudja? Ezek az élet nagy titkai...
...
Írta: Kati, január 11, 2012
Kedves Péter ! Elolvastam a kiáltványt amit átküldtél, sok minden megértettem belőle, volt amit nem. Ami a tárgyi vonzalmat illeti, az nálunk is bevetkezett, imm,ár másodszor. Ellopták az Unokám kerékpárját a rácsmögül. Bár nem az enyém volt, de a szívem szakad meg, hogy látom az elkeseredését. Ezt, hogyan magyarázzam meg neki, pár talán hónapok múlva pótolható lesz, de most Ő mit érezhet. Rendörséghez nem érdemes fordulni, mert úgy sem csinálnak semmit, csak járkálhat ez ember jegyzőkönyvfelvéte-
lére és csak bosszantó, hogy azután több hónap után, úgy is azt monják "ismeretlen tettes" és lezárják az ügyet.
Magamban le tudom zázni, de egy 10 éves gyerek, az nem és hiába várja azt a bizonyos "szellemi felemelkedést".....de én bizakodva olvasgatom amit átküldesz és az agyamba megpróbálok rendet rakni.

Üdvözlettel: Kati
...
Írta: Mikola Andrásné, január 11, 2012
Kedves Péter!
Nagyon köszönöm az írásaidat, nagyon sokat segítenek nekem a tudatosodás folyamatában. Elolvastam a kiáltványt, tovább is küldtem és még küldöm ismerőseimnek. Azt hiszem a kiáltvány is nagyon sokat segített, most épp olyan időszakban vagyok, hogy ugy éreztem, minden borul. De rájöttem, ha kell, akkor boruljon,azért, hogy jöjjön az új. Ezt nevezik "torony szindrómának", a réginek össze kell omlania, hogy helyet adjon az újnak. Nagyon köszönöm és várom további írásaidat.
Sok szeretettel:
Zsike
...
Írta: Viola/Ibolya Danielsson, január 11, 2012
Kedves Péter!
Nagyon szép dolog amit elkezdtél tenni az emberiség érdekében. Igen én már nagyon régóta tudom hogy az anyagi nem minden. A sokadik újra kezdés az otthon teremtésben.. Részben sikerrel részben sikertelenül. Találni valahol egy kis helyet/odut ami csak az enyém és ott nem háborgat senki.. Hát igen ez az amit nagyon nehéz elengedni.. Segiteni önzetlenül másoknak minden fentartás és elvárás nélkül ezt már régen megtanultam életem során amikor Hipikkel dolgoztam eggyütt.. Tölük tanultam meg azt is hogy az anyagiaknál sokkal fontossabb a lelki béke.. Megosztani az éhezövel a tányérodról a falatot.. Úgy gondolom hogy ök voltak talán az elsö úgynevezett fényemberek.. Igen olvastam a Kiáltványod.. Tovább is küldtem az ismeröseimnek a weboldal cimét.. De mindig ott van a de.. Az embereknek sokat kell megérni ahhoz és saját tapasztalat alapján hogy eljussanak az elhatározáshoz hogy valójában mit is tegyenek..
Kiváncsian várom a folytatásokat..
A te leírásaidban még nem igazán ismertem magamra.. Csak kis részletekben.. De az eggyezik a többi elemzésekkel amit már mások is irtak rólam..
Kivánok sok sikert a további munkádhoz és minnél több fényembert a soraidban..
Üdvözlettel Viola/Ibolya.
...
Írta: Rozsika, január 11, 2012
Kedves Péter ! Jó olvasni irásaidat,köszönöm.Én 73 éves vagyok,úgy éltem az életem amint leírod.Sok nehézségen mentem át,sőt mi több rengeteg csalódáson,de mevolt a kellő önbizalmam,nem vesztettem el a lelki engyensulyom és minden problémám megoldódott.Most ott tartok,hogy ha valamit kigondolok annak sikere csak napok kérdése.Néha már úgy vagyok,hogy némelyik tervemet el is vetek úgy ahogyan kigondoltam,mert tartok attól,hogy bejön és a kivitelezésre nem lesz energia.Tudni kell,hogy vállalkozó vagyok,mégpedig sikeres,nekem nincs válság problémám,Istenbe való hitem,erkölcsöm és emberek iránti szeretetem mutatja az utat a siker fele,így én nekem nem marad más csakl odafigyelyek és tegyem a dolgom.Valaki az útamat mútatja.Te Kedves Péter megerősitetted mindazt amit én életem folytán,irányitás nélkül"csak úgy" gyakoroltam és ezzel sikeres embernek mondhatom magam.Nagyon merész álmaim voltak,mindig ábrándoztam és minden,de minden bejött.Remélem nem bántottalak meg,hogy mindezt elmondtam,csak azért tettem,hogy mindazok akik olvassák írásomat erőt kapjanak,bízzanak Önmagukban és a Te írásaidban ha boldogok-sikeresek akarnak lenni.Mindehez úgygondolom,hogy szükséges Isten iránti szilárd hited és szereteted.Köszönöm a sok szép íírásod,üdvözlettel,Rózsika.
...
Írta: Boér Mária Ilona, január 11, 2012
Kedves Péter! Habár nem tartom eléggé kielégítőnek a kiáltványodat, ennek ellenére elküldtem minden magyar ismerősömnek, szerte a világba. Azonban attól tartok, hogy aki nem ismeri eddigi írásaidat, az nem fogja megérteni a kiáltványt. Jelezted, hogy lesz egy következő lépése is, amit hamarosan elküldesz. Remélem, hogy ebben benne lesz röviden mindaz, ami az első részbe nem fért bele. Fiatalságod ellenére - és bizonyára olvasmányaid hatására - sok mindent tudsz, amit mások csak idős korukra értenek meg. Azonban kitartok amellett, hogy ezt a folyamatot nem szabad siettetni. Ki lassabban, ki pedig gyorsabban, mindenki a maga ritmusában, de fokozatosan mindenki rájön arra, hogy minden úgy történt az életében, ahogyan azt elképzelte és ahogyan ösztönösen megtervezte. Van, aki erre csak a halálos ágyán jön rá. De ez sem késő. Azt is hangsúlyozni szeretném, hogy nem könnyű dolog fényembernek lenni. Például: te hiába tudod, hogy felesleges bosszút állni a sérelmekért, mert ezt nem mindenki tudja és embertársaid sokszor visszaélnek a bölcsességeddel, megértéseddel és türelmeddel. A fényember szerepét csak az vállalja el, aki elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy elviselje a hálátlanságot és mások bosszúvágyát. Remélem, nem haragszol rám, amiért 70 évesen megengedem magamnak azt a luxust, hogy saját tapasztalatom alapján bírálatot is mondhassak az írásaidról. Marika
...
Írta: Sebestyénné Ági, január 11, 2012
Péter
Ugy gondolom az a legnagyobb felismerés mikor rájövünk hogy azok vagyunk,amit gondolunk és ez kivetitödik a saját életünkre.Még mindig kevesen vannak azok akik ezt igy is gondolják.Nekem már ébresztőt fujtak december elején,vagyis tudatos gondolkodás itt van az életembe..Ehhez Te is hozzá járultál.Köszönöm. Ági
...
Írta: schwáb józsef, január 11, 2012
Kedves Péter érdekes cikkeket küldesz de valami hiányzik belőlük! Valamit kapiskálsz ezért olvaslak! Csak így tovább!
Üdvözlettel: JOZEF.
...
Írta: csalai.ilona, január 11, 2012
Kedves Peter mar harom eve tanulmanyozom,a hozam kuldot uzeneteid,bele kapaszkodva teljes eromel,halas vagyok erte,regelenkent varom mindeg azal a remenyel hogy valami uj lesz szamomra,sokat fejlodtem habar most ritkan de feltorik benem a fajdalom,tudatanal vagyok hogy tovabb kel lepnem,es neked koszonhetoen,erot meritek igy atelem mind azt ami ram van merve vagyis a kereszt amit meg hordanom kell.Szeretetel ilona.
...
Írta: Klara, január 11, 2012
Amit leirtal az mind igaz es tortenik velem.Teljesen megvaltozott az elmult 12 ev alatt a gondolkodasmodom, reg tudom, hogy csak a gondolataimert vagyok teljesen felelos, hogy azok hatarozzak meg eletemet,a korulmenyeimet en teremtem stb.Regen tudom, hogy FenymunkaS VAGYOK.DE MOST ELOSZOR FOGALMAZTA EZT MEG RAJTAM KIVULALLO SZEMELY TE PETER. Koszonom ezt a visszaigazolast,
...
Írta: lőrincz Zoltán, január 11, 2012
Kedves Péter ! Örömmel konstatálom hajnalonta,hogy van kiút ,lelkibéke,szeretet! Köszönöm segítségedet ! Zoltán
...
Írta: Bardon Lászlóné Erzsébet, január 11, 2012
Kedves Péter! Elolvastam a kiáltványt, Tudod minden reggel veled kezdem a napom! Szeretettel: Erzsi

Szólj hozzá Te is!

busy