Print PDF

Hamarosan döntened kell melyik valóságban kívánsz élni!

Nem tudom, hogy hogy vagy vele, de az utóbbi időben azt vettem észre, mintha a világ eseményei kezdenének kicsúszni még azok kezéből is, akik "látszólag" irányítják, vagy "vezetik" azt. Egyszerűen eltűnik a kontroll,  a helyét a kapkodás és a pánik veszi át. Mindenki próbálja a meglévő eszközeivel, a megszerzett tudásával, pénzével és hatalmával újra megfogni a gyeplőt, de minél inkább akarjuk annál inkább kontrollálhatatlanná válnak az események és a lovak fékevesztetten száguldanak a szakadék felé.

Az a valóság, amiben jelenleg élünk, mintha szép fokozatosan darabjaira hullna és mintha semmit, de semmit nem tehetnénk azért, hogy ezt a folyamatot megállítsuk, vagy visszafordítsuk.

Vajon egyáltalán szükség van e arra, hogy visszafordítsuk a széthullás folyamatát?


A kérdés az, hogy akarsz e még belekapaszkodni egy olyan valóságba, ami egész eddig életed során többnyire fájdalmat és szenvedést okozott neked, pillanatnyi örömökkel fűszerezve. Vajon képes vagy e hagyni, hogy az a valóság, amiben jelenleg élsz szétessen, és a szétesés helyet teremtsen egy újfajta valóság megszületésének.

Miről ismered fel a széthulló valóságot?

Ebben a hónapban elemi erővel támadtak rád az eddigi életed során felhalmozott fájdalmak, sérelmek, félelmek és szorongások, amik az elmúlt hónapokban fokozatosan felerősödtek. Minden, amiről azt hitted, hogy ezen már régen túl vagy (...sikeresen a szőnyeg alá söpörted...), most egyszerre jön elő és követeli tőled, hogy figyelmet szentelj neki és ezáltal újabb energiát nyerjen tőled.

Be kell látnod, hogy ezeket a problémákat nem tudod megoldani!

Ezekre a problémákra egyszerűen nincs megoldás. Semmilyen orvosság, semmilyen módszer, vagy terápia nem képes kezelni őket. Ezeket a fájdalmakat nem tudod egyszerűen elmulasztani, az egyetlen dolog, amit tehetsz, hogy kinövöd őket. A fájdalmaid, amikkel az évek során szép fokozatosan megtanultál együtt élni egy olyan jól felépített valóság részei, ami szép fokozatosan összeomlani látszik.

Az összeomlással egyidejűleg azok a védőbástyák is leomlanak, amiket pont azért építettél, hogy megóvd magad a további fájdalomtól, de ezáltal bezártad magad egy szűk cellába, amit szépen feldíszítettél és otthonossá tettél. Mi történik akkor, ha a védőbástyáid leomlanak és ott állsz védtelenül, kiszolgáltatva mindazoknak a fájdalmaknak, amiket az eddigi kemény munkáddal a bástyáidon kívül tartottál?

Mi teszel akkor, ha többé nincs lehetőséged bástyákat építeni a fájdalmak elől?

Az igazság az, hogy ez az egész egy tudatos döntés kérdése. A bástyák összeomlása azt jelenti, hogy ennek a valóságnak az ideje lejárt, de ezzel egyidejűleg készen áll számodra a tudat új dimenziója. A fájdalmakra egyetlen gyógyír, ha felismered, hogy saját magad teremtetted őket és soha nem a külvilág szabadította rád őket. Nézz farkasszemet velük és elvesztik feletted a hatalmukat. Tudom, hogy ez sokkal fájdalmasabb, mint korábban bármikor, de nem élhetsz többé bezárva a saját félelmetes valóságodban

Dönts úgy, hogy az új tudatosság valóságát választod

Ebbe a valóságba nem lehet menekülni, ebbe a valóságba csak tudatos döntések sorozatának eredményeképpen lehet belépést nyerni. Ebben a valóságban nincs helye félelemnek és fájdalomnak. Ebben a valóságba nem hozhatod magaddal a terheidet. Minden eddiginél keményebb munka vár rád, de most megéri megvívni az "utolsó harcot"
a FELEMELKEDÉS zászlaja alatt.

2012 a felemelkedés éve
A visszaszámlálás megkezdődött...

2012-1-1 00:00:00 GMT+01:00

Hozzászólások (85)Add Comment
...
Írta: Judit, január 02, 2012
Kedves József, hát épp ez az, hogy annak ellenére lehet a "felemelkedés" útjára lépni, hogy ezek a visszatartó erők itt vannak. Én úgy látom, hogy ha az ember a saját életét, saját környezetét, saját feladatait a saját értékrendje szerint éli, alakítja, végzi, akkor ezek a külső erők, amik teljesen más rend szerint működnek, tehetetlenek velünk szemben. Nem szabad alkalmazkodni ennek a letűnő, rossz világnak a szabályaihoz, még csak a harcot sem kell felvenni velük az ő rendszerük szerint. Nem szabad beengedni a félelmet az életünkbe, minden helyzetből ki kell hozni azt a legjobbat, ami saját értékrendünknek, lelkiismeretünknek megfelel.
...
Írta: Timarilona, november 26, 2011
Szia Péter. Szerintem nagyon igazad van amit nekem írtál.Tudod engem mindig érdekelt más terület. 12 ÉVIG DOLGOZTAM EGY CÉGNÉL,MOST AZÓTA SINCS MUNKÁM,pedig mindig járok utána.
...
Írta: Godo Ernöné, november 26, 2011
Kedves Mindenki!
Az én véleményem az nem szabad senkit bántani ,gyülölni.Legfontosabb a
szeretet.Elöször tanuljuk meg magunkat szeretni.és utána minden megváltozik.
...
Írta: Éva, november 25, 2011
folytatom.
Súlx: 42 éves koromban köszöntött be nálam a klimax, erre kaptam egy csomó hormont (triseqvens), amitől 26 kg-t híztam, addig ponz jó súlyben voltam a koromhoz képest (172 magas 72 kiló) 14 évig szélmalomharcot vívtam a kilókkal 3 kiló le, 5 fel:) 2011 januári fogadalmam:):minden fogyókúrás kisérletet abbahagyni, irány az agykontroll felújító /1996-ban végeztem), és optimális étkezést találni: Ez pedig a Metabolig lett. Igaz "csak" 7 kg fogytam az idén, de ezt már soha többet nem szedem vissza. 2012-ben pedig 12 kg fogok fogyni:)
Szóval igenis át lehet lépni a lekicsinylő dolgokon. Próbáld ki az agykontrollt
...
Írta: Éva, november 25, 2011
Kedves Csillagszem 58. én 55-ben születtem, bár a szüleim akartak, de az 58-ban született öcsém háttérbe szorított alaposan. Olyannyira "lenéztek", hogy a 8 általános után dolgozni mentem. Aztán megráztam magam, munka mellett leérettségiztem, kásőbb munka és gyerek mellett főiskolát végeztem, még később 47 éves koromra pedig katonai egyetemet, méghozzá kitüntetéssel. Szóval csakazértsem voltam hülye. Bár ezeket sa sikereimet s züleim nem élték meg, mert nagyon fiatalon (22-ill 25 éves koromban meghaltak.:(
...
Írta: edina, november 24, 2011
Aztán akkor hát január 1-én kezdödik a felemelkedés ???
...
Írta: Edina, november 24, 2011
Én is tudom, hogy változtatni kell életünk sodrán,és én úgy tervezem az indiai bölcsességet figyelembe véve,hogy " egyszerű élet, magasrendű gondolkodás."
Semmit nem erőltetni az életben, viszont sokat meditálni, hogy a tiszta gondolatok uralják az embert,ami egy pozitív érzést ad, a jó energia pedig jó tettet szül majd.Önmagam fejlődésén dolgozom a szellemi felemelkedés sikerében bízva,mert a Teremtő segítségét kértem a változáshoz.
...
Írta: Zoli, november 24, 2011
Legyen már vége! Elég volt már ebből!
...
Írta: József, november 24, 2011
Kedves Péter
Miből gondolod, hogy az a bizonyos nap, óra, perc elteltével új világ kezdődhet? Akik ezt a világot engedték kialakulni, azok továbbra is lesznek, ugyanúgy ott lesznek 2012-ben is.Az állat- és a növényvilág kivételével mindenki felelős ezért
...
Írta: Zsike, november 24, 2011
Kedves Péter.Leveled olvasva valóban ugy érzem eddigi életem elért eredményeim hullik darabokra ráadásul az egészségi állapotom ami a legfontosabb az is ramaty állapotban van.Valamit biztos rosszul csinálok pedig próbálkozom.Tudom csak a kutya szokott próbálkozni.De én már valóban nagyon szeretnék valami újat is meg tapasztalni.És most hogyan tovább sokszor felteszem magamnak a kérdést.Elegem van a sok meg próbáltatásból a küszködésből,EZ VALAMI ÖRDÖGI KÖR? Mindig mindenkinek ott segíttetem ahol tudtam és el is várták tőlem,de mikkor nekem lenne szükségem segítségre akkor sehol egy lélek.Most úgy érzem túl sokat adtam magamból és nem törődtem magammal.
...
Írta: Eva, november 24, 2011
Kedves Peter
Koszonom a leveleidet,nagyon ertekesnek talalom,es egyet is ertek sok mindennel.A legnagyobb problema az ,hogy az emberek nagyon onzoek,es meg sajat magukkal sem torodnek.Szerintem mar legalabb 5 eve egyre nehezebbe es elviselhetetlene valt ez a vilag.Nem latom ,hogy lehetne renbe tenni. Talan ha az emberek kepessek lennenek megvaltozni es szem elott tartani,hogy a Hit,a Remeny es a Szeretet,mindennel fontossabb,akkor talan meg egy jobb vilag is lehetne.Sajnalon,hogy ezt kell irnom,de igy gondolom.Barati udvozlettel
...
Írta: Mihály Tamás, november 23, 2011
Tisztelt Éva nem igaz amit rólam írsz.Nem akarok háborút.És magam sem szeretnék részt venni ilyesmikben.Már nem,régen amikor fiatalabb voltam másképp láttam a dolgokat,de szerintem sem jó a Háború.Hisz épp arról írtam hogy az is milyen veszélyekkel járhat vagy járna.
Csak ha tényleg Háború lenne,én elmennék természetesen harcolni,és feláldozni az életem.De amúgy én sem tartom túl jó megoldásnak a Háborút hiszen azt mindenki megsínylené.És azt is és annak is a tudatában vagyok én mit tettem mit beszélek,és igen nekem sem tiszta a lelkiismeretem bántom én magamat is nem csak mást.
De most itt arról van szó milyen Világot élünk,arról írok nem a saját történetemről mert az most nem tartozik ide.
Természetesen nagyon sok mindent elszúrtam az életben és igen magamra is haragszom hogy csak ennyire vagyok képes.
De arról már nem én tehetek hogy a Világ amiben élünk ilyen amilyen.
Erről a Politikusok meg a Milliárdosok tehetnek,igen persze mi is hogy ezt engedtük hagytuk nekik.
Most már késő.
És figyelj rám,lehetünk akár hányan,akár 4 Milliárdan is,ha őket nem érdeklik és nem hajlandók meghallgatni az egyszerű emberek érveit.
Őket sosem fogjuk tudni meggyőzni mert őket csak a pénz érdekli semmi más.
Oda állhatsz te,ha akarsz,és össze gyűjthetsz mondjuk 4 Millió Ember egy békés tüntetésre vagy találkozóra,ők nagy ívben leszarják amit mondasz,legfeljebb azt mondják,nézzék már ott a csőcselék Civil Társadalom,akik békésen szeretnék megváltani a Világot és jól a képedbe röhögnek mert ilyenek.
Nagyon kevés köztük az aki jó érzésű és azt mondja talán igazad van,nem a jó irányba tartunk.
Az hogy az én szívem gyűlölettel teli vagy sem,nem tartozik ide....Persze szerintem is az lenne a legjobb ha céljainkat békésen szeretettel véghez tudnánk vinni,de ott vannak ők,ezt sosem fogják engedni,mert az érdekeik ezt diktálják,és ők csak a saját egoista érdekeik szerint élnek.
Jó persze nem mind,de sokak közülük az biztos.
De ismétlem,nem értek egyet a Háborúval,és nem is szeretném ha ilyen lenne,jobb a békesség.
De ezek attól tartok nem fognak más választást adni nekünk embereknek.
Egyébként remélem Igazad van abban,hogy a Földnek elege lett a rosszból és elkezdődik a tisztulási folyamat.Remélem....De minden esetre te rosszúl ítélsz meg nem ismersz,bár van igazság abban amit leírtál,hogy lehet sok a gyűlölet a szívemben,de azon már nem gondolkozol el miért és hogyan.
Csak ítélkezel és nem érdekel téged az,hogy esetleg nem e jogos ha én utálok valakit pl:mondjuk magamat vagy a rendszert.Mert valamilyen sértettség van bennem.
Így pedig nem lehet ítélkezni a másik felett.
De igazad van abban,hogy a szeretet útja az igazi út,szerintem is.
És remélem én is őszintén hogy a dolgok megoldódnak majd Háborúk nélkül is,de nem hiszek benne.Én megkeseredett ember vagyok,sértett,sok minden által,de magam is rossz megoldásnak tartom a gyűlölködést és a háborút.
Mert én is rá jöttem milyen szar is a Sötét Oldal ezért is tértem vissza a normális útra.
Ennyit erről,de ez ismétlem nem tartozik ehhez a témához amiről itt szó volt.
Egyébként magam is erősen Ezoterikus és Spirituális Gondolkodó vagyok,és nem pedig Materialista,csak ebben a témában amiről szó volt ez a materiális Világ volt.
Hogy össze fog omlani meg minden.És hogy miért rossz manapság a Materiális Valóság Világa és annak igazsága miért hiányos,arról írtam,mivel ez a cikk erről szól.És ide most nem tartozik az hogy kibe mennyi gyűlölet van vagy nincsen,hanem a tényekről és a tárgyilagos Materiális Valóságról....
És én most nem cikiztem vagy hibáztattam senkit,noha lehet hogy igen,de ezek a tények.
Mert valakik valamik biztos okai annak hogy ilyen ez a mai Világ,de a mi hibánk csak annyi,hogy ebbe beletörődünk és hagyjuk,ez viszont a mi hibánk.Ez tény....
De ide most ez nem tartozik.És ezért ezt hagyjuk is....
...
Írta: Csillagszem58, november 23, 2011
Kedves Péter!
Mint mindig most is minden szavad telitalálat. De, hogyan lehet elfeledni, és túllépni azokon a sok lekicsinylő, dühös szavakon amit 58 év alatt a "kedves" családomtól kaptam? Hogy hálátlan vagyok, buta és képtelen lefogyni. Tudod, ha valaki sokáig hallja, hogy hülye, az elöször próbálkozik megcáfolni, de rendre elbukik. Az a végén elhiszi, hogy tényleg hülye, és semmire sem jó. Végülis egy selejtes darab.
Szerinted mit tehetnék???
Ja, a lényeg én egy "Ratkó-gyerek" vagyok, s a jó édesanyám jobban örült volna, ha csak egy gyomorrontása lett volna, és nem egy kicsi baba.
...
Írta: Révész István, november 23, 2011
Hozzászólnék.
És kifejteném véleményemet, állásfoglalásomat.
Péter mostani témája, felvetése, a döntésekről, a saját személyes, a családunk, és embertársaink együttes külön, vagy közös döntéseiről szól,(akár társadalmi szinten is), hogy vajon a sokféle valóságból melyikben is akarunk, vagy akarjunk élni…?
Azaz, „A valóság, amiben jelenleg élsz, most darabjaira hullik!”
És ez, Vajon miért?
De a téma indítása is igen fura, ugyanis az élet eseményei, mintha százfelé húznának mindent, mindenkit, és Péter szerint, sőt sok-sokunk szerint is, a valóság, mintha darabokra esne szét.
Úgy tűnik valóban, ahogyan alakul, és viselkedik már-már minden, mintha „megbolondulni” látszana minden…
És mintha a káoszfizika kezdené felváltani a klasszikus, sőt a kvantumfizikát, és mi emberek, mi, mindannyian, hogyan is viszonyuljunk egyáltalán ezeknek az alakulásokhoz, átalakulásokhoz, meg a legkülönfélébb eseményekhez…
További felvetése, hogy van e egyáltalán értelme beleavatkozni, vagy megkíséreljünk e valamit változtatni az események alakulásán, és ha tennénk, az egyáltalán sikerrel járhatna e??...
Elég szűkszavúan utalt rá ugyan a körülöttünk széthulló, vagy inkább széteső valóságra, amelyből az olvasói véleményeket olvasgatva azt látom, sokan félreértik, elértik, vagy inkább azt látom, nem értik, mire is gondolt itt Péter.
Azt kísérli meg bizonygatni, (szerintem tévesen), hogy ezeket a problémákat nem lehet megoldani, és nem tudjuk megoldani, azaz helyesebb, ha azt írom, nem tudnánk megoldani.
Sem egyénileg, sem kisebb közösségileg, sem a nagy, szinte társadalmi méretű közösségileg sem.
Ez így nem állja meg a helyét, bármennyire is elszomorító a helyzet.
Pedig mindnyájunknak a személyes életében ezek a kérdések bizonyosan felvetődnek, és mindenki „a maga módján, a lehetőségeihez, képességeihez és intelligenciájának megfelelő módon” megoldást, választ kísérelünk rá keresni.
És hellyel, közzel találunk is.
Ami aztán nem mindig állja meg a helyét…
A végén, pedig egy fura kérdést tesz fel Péter, vajon mit teszünk, ha már nincs lehetőségünk elbújni a problémák elől, ha nem tudjuk pl. a saját felelősségünket, és hibáinkat előidézve, azt más embertársainkra, és a helyzetre, a körülményeinkre ráfogni, sőt még a fájdalmakat, szenvedéseket sem nem tudjuk kikerülni, vajon mit is teszünk ilyen esetekben, egyénileg személy szerint is, de akár közösségileg is?
A végén, az új tudatosság valóságáról tesz említést, mintha nem a tudatos valóságban élnénk mi mindannyian. Bár, többféle tudatsík létezik, mégis, mi mindannyian az evilági tudatsíkhoz vagyunk kötve, és ahhoz vagyunk kénytelenek alkalmazkodni.
Akár tetszik, akár nem…
Ezt természetesen, igen sokan félre is értik, és ez megnyilvánul a hozzászólásokban is.
Nos, én egy kicsit helyesbítenék, vagy inkább kiegészítenék, és pótolnék, hogy közelebb kerüljünk jobban mindannyian egy kicsit a megértéshez, s talán, az alkalmazáshoz is…
És a valós, tudatos valóságba helyezném tárgyilagosan a tényállásokat.
...
Írta: Révész István, november 23, 2011
Folytatom...
Igen régóta olvasom, hallgatom az új tudatos teremtés, az új tudatos meditáció, és az új tudatos életre valófelkészülés, és átalakulás szükségességét, ami így, vagy úgy előbb utóbb szükségszerűen be is következik.
A váltás, nem mindenkinél azonos, sem időben, sem formájában, sem erejében, sem módjában. Az egyéni és a közösségi felemelkedés nem egyforma, és legfőképp, nem időpontokhoz kötött.
Nagyon sok ember, nem is akar felemelkedni, s átalakulni sem, mert az így jó neki, ahogyan az van.
Bármilyen „szar” az, ahogyan az most így van…
Például, ha valaki nagyon gazdag, nemigen számol a szegénységgel, vagy az esetleges szegénységével, ami várhatóan rá is bármikor beköszönthet.
Ha valaki egészséges, pláne, ha még fiatal is, nem számol az egészséggel, és nem érdekli, hogy a dohányzással, kávéval és egyéb önpusztító szerekkel, a pillanatnyi haszon és az élvezet kedvéért, a későbbi életét teszi tönkre az egészségével együtt…
Ha valaki hitelt vesz fel, igen kedvező feltételekkel, nem érdekli, nem számol azzal, hogy azt egy tönkrement egészséggel, vagy élettel, hogyan is fizeti vissza. Így családostól buknak bele sokan… És így tovább.
Közösségi szinten ugyanez a helyzet, csak figyelnetek kell a gazdaságot, a politika alakulását, az erkölcsös, és a kulturális életet pl a TV műsorok minőségében, az árak, és az értékek le-fel, többnyire felfelé mozgásában, alakulásában stb…
Péter. Az álom valósága, és a gyakorlati valóság külön-külön fogalom, terület.
Én úgy gondolom, az ideáknak, a különböző idősíkoknak az átalakulásban mindig egy a végső pontja, míg az evilági életben élünk.
Hiába vagyok nagyon tudatos, és tán a legjobb meditáló, ha pl. igen éhes vagyok, és jó hangosan korog a gyomrom,majd kilyukad…
Még, ha a legszebben és a legjobban is meditálok a legszuperebb idősíkokra vetődve is, a belső szobámban meditálva hallgatom szenvedő gyermekem, netán férjem/feleségem sírását, minduntalan visszacsatolódik a meglévő jelen problémámra a tudat, és az értelem.
Hm. Még az a jó, hogy van fájdalom, és szenvedés, ami jelez, és figyelmeztet…
Mondjuk a Tibeti Guruk módjára azt is kikapcsolhatnám, de akkor akár a kezem lában levághatná az élet, sőt a sors, még az életemet és a lelkemet is visszakérhetné…
Az optimizmus a pesszimizmussal szemben ott kezdődik valahol, amikor tudomásul véve a történteket, tán még a megváltoztathatatlant is, megkísérlek új megoldást keresni, találni, vagy legalábbis megkísérlek mindent.
Az ugyan igaz, hogy a világ a vég felé rohan, legalábbis ez ismerhető fel a jelekből, de a vég napját és módját, senki nem tudhatja, nem ismerheti, csak maga az Isten.
A felemelkedés időszakaként általad megjelölt 2012.év időpont nem teljes értékű, és félreérthető. Kezdési időpontja, és a befejezési időpontja minden embernél egyéni, tehát nem időponthoz kötött.
Ha úgy értelmezed, hogy igen sok embernél a matematikai valószínűsítési ráta százaléka a felemelkedés elindítására, úgy 2012. –re tehető, már valamilyen mértékben egyetértek veled. Egyébként nem.
...
Írta: Révész István, november 23, 2011
Folytatom...
Hiába indítottad el a visszaszámlálás óráját, mert álláspontom szerint, az egyéni felemelkedés időpontja nem 2012. január 00 óra 01 perckor indul el az embereknél, és nem ma, nem holnap, és nem tegnap…
Az mindig az adott egyén, azaz személy döntésének pillanatában indít el egy folyamatot, amely bekövetkezhet akár ma, holnap, vagy már bekövetkezett tegnap, azelőtt, tán évekkel ezelőtt.
De biztosan lesz, aki valószínűleg e döntést és belső indíttatást, mondjuk 2012.január 01. napján, netán másodikán, vagy valamikor pl. az év közben kapja az új átalakulásra, az új fejlődésre, és az új, sőt a jobb döntésre késztetésében.
Érdekes a Schwáb Józsefnek adott válaszod az Isten képűséged és világnézeteddel kapcsolatosan, amit én is ugyanígy vallok, azzal a kitétellel, hogy Krisztus, nemcsak mint példakép, mint megváltó, és a mindenható előtti képviselőnk, pártfogónk, hanem az általad is megjelölt 3 személyű, mégis EGY Isten szentháromságának egyike.
Azonban érdekfeszítő figyelemmel várom részletesen megválaszolandó soraidat József Attila hozzászólására is, ne csak Schwáb Józsefnek.
Szerintem mindnyájunkat igencsak érdekelne, és igen érdekes, sőt figyelemreméltó lehetne talán a válaszod, a József Attila felvetéseire…
Figyeljetek csak ide.
Az értékes hozzászólásokat nem szabad ám figyelmen kívül hagyni…
Ugyanis tanulni lehet belőlük mindnyájunknak.
Pl. Annie Dobos, Elisabeth, Pásztor Kati, Márti, és Csilla, sőt Gabesz bíztatását, sőt még Darida Mária tanárnő véleményét és javaslatait, a pesszimistáknak, azaz a borúlátóknak igencsak ajánlanám, hogy fogadják meg, és aranyba foglalva tűzzék ki a falra, hogy legyen mindég szemük előtt...
Többet ér szerintem, mint bármilyen diploma, állíthatom, oly értékes…
Mihály Tamásnak a végről kifejtett szerintem tárgyilagos, ám fura, és földi élet síkjain, az evilági valóról, és evilági, tehát nem az új teremtés oldalából való álláspontját, véleményét értékelem, és díjazom.
Azonban neki is be kell vallani, hogy háborúval békét diktálni nem lehet…
Még Napóleonnak sem ment…
Pedig ő sem volt egy kis ember. Ráadásul, ő, mint te is és én is, és még sok ember, akinek az igazságérzetét erkölcsiségét stb., vágja ez a mai világ hitványsága, és bűnnel terhelt múlandósága, nem biztos, hogy az erőszakot és a bűnt (törvénytelenség) feletti ítéletet a sors és nem kisebb, mint maga a Teremtő Isten kezéből ki kéne ragadnunk és a saját kezünkbe kéne venni.
Az ítéletet, és annak jogát hagyjuk csak a sorsra, és nem kisebbre, mint maga a Teremtő Istenre.
Ha kicsit olvastad már a történelmet, s a bibliát is, „Isten tesz királyokat, és dönt királyokat…”
Sorsokat formál, és alakít, ma még nem látjuk miért, és fáj, sőt sírunk, szenvedünk, de amikor eljön a teljesség az ismeret, és a közelében leszünk, mindent utólag meg fogunk érteni, és nem fogjuk akkor már sajnálni a szenvedéseket és áldozatokat.
Mert ígérete szerint olyas valami vár ránk, amit meg sem gondolhattunk volna, és szem nem látott, fül soha nem hallott, oly szép és csodálatossá lesz minden.
Én azt hiszem, minden képzeletünket felülmúlja, ha eljutunk Isten közelébe, és a kvantumos tudatosságban a teljességre, vagy legalábbis közelébe eljutunk.
Tudom, ez a földi halandóknak ídea, és álom, de már most, e halandó földi életünkben is megízlelhetjük ennek csodás valóságát, élményét és „ízét”.
...
Írta: Révész István, november 23, 2011
Folytatom...
A világ valóban a pusztulása felé rohan, sajnos ez a tényleges maga a valóság, ami sajnos, bármikor bekövetkezhet. És érthető az aggodalmad, félelmed a véget illetően…
Azonban azt üzenem, az önpusztítás, és az emberek pusztítása, még ha bűnös is a cselekedete, nem megoldás, mert a jelenlegi test, és háromdimenziós térből van átlépés egy újba, egy sokkal jobba, egy teljesebbe, talán ez a fontosabb, a legfontosabb cél, és csak ez lehet az elsődleges célkitűzés, minden nyomor, üldöztetés, és fájdalom, szenvedés ellenére is.
És az erre való tudatos felkészülés, mind lelkileg, mind testileg, mind emberi kapcsolatilag, erkölcsileg stb., stb…
Addig, viszont éljük csak azt az életet, amit a sors és az élet ránk mért, ránk szabott mindenkire egyenként.
(A halálról, és az új életről, olvassátok csak el a 11.11.11. korábbi bloghoz hozzátett, és hozzáírt állásfoglalásomat, és mindjárt meg is érthetitek, miért fontos a tudatos fejlődés, és a tudatunk fejlesztése.)
-Az idő értékéről, és a fogalmáról, sőt a tudatos teremtésről is, meg az univerzum üzeni,van megoldás a nagy gazdasági válságra témákhoz is írtam egy még régebbi hozzászólásomban véleményt, csak azt is olvassátok el…-
És máris némi megvilágosodás keletkezhet a tudatosságunkban.
Természetesen ez nem lehet teljes, és csak egy kis szeletkéjét tartalmazhatja csak a nagy tudatos fejlődésünknek.
Apropó, Maya naptár…
Szabados Andrásnak üzenem, nem kell elvetni annyira a sulykot annyira a Maya naptárral kapcsolatos időponttal kapcsolatosan, mert a Mayák sem voltak „hülyék”, és csak kéne tán valami igazságot keresni, s tán találni a számaikban, időpontjaikban…
Ugyanis ha mégis igaz a jóslat, hogy 2012.12.21.-én bekövetkezik a vég, azaz a világunk vége, és ha akkorra a tudatos új életre felkészülésben lemaradt emberek, vajon dicsérni fogják e azt, hogy a szemüket eltakarva viccnek, sőt hülyeségnek, és szükségtelennek, figyelmen kívül hagyandónak tartották ezt, mint ön, vajon mit szólnak?...
Természetesen, akkor már mindegy is lesz, mert beáll a vég…
Ha meg mégsem következik be a vég, akkor meg azokat fogják, fogjuk mindannyian vágni, (tán csúfolni, és gúnyolni is), akik hittek benne, s tán készültek rá, azaz a végre???...
Ámbátor, lehetséges az a verzió is, hogy ez az időpont, egy új idősíkra, tudatsíkra, egy magasabb dimenziósíkra való átállást is jelenthet egyetemleges szinten a világ kvantumfizikai, káoszfizikai, és klasszikus fizikai valóságában.
Hát majd meglátjuk…
És meg is tapasztalhatjuk…
Angélának üzenem, nincs ok elkeseredésre.
Miért.
Te még nem vesztettél el mindent, tehát felejtsd el a pesszimizmust, a borúlátást, és bizakodva nézz a jövő elé, hiszen a reménység hal meg legutoljára.
Ugyanis élsz, tudatod van, tehát gondolkodsz, és még e soraidat is le tudtad írni, bármennyire fájdalmasan alakulhatott életed, és a sorsod.
Gondolj arra, akik már meghaltak, és az élet jogával nem rendelkeznek, nem tudnak,még ha akarnának sem az életükön változtatni, de még a reménységük sincs már meg ebben,mert már nem élnek. Te ezekhez képest előnyben vagy máris.
Gondolj a kómában lévőkre, és azokra, akik meghülyültek, és nincsennek tudatuknál, mit is tesznek, mit is gondoljanak az életről, ami őket körülveszi, de azért még élnek…
Ezzel szemben is te jobb helyzetben vagy máris.
És ami a fő, a tudatosságod által, még tán van lehetőséged is az életed alakítására, megváltoztatására is…
Ha akarod…
De csak ha akarod, akkor…
Orsolya 77 is gyémántokat hint mindannyiunk elé, és ugyanilyen gyémántokat ér Péter idézete is, miszerint ahogy Einstein mondta: "A problémákat soha nem oldhatjuk meg azon a szinten ahol létrejöttek".
Azt hiszem, helyesen fogalmaztad meg Péter, hogy döntésre késztetsz mindenkit az életének átalakítására, az új felemelkedés zászlaja alá toborzod az embereket.
Csak az a kérdés, vajon hányan, a nagy-nagy tömegeknek hány százaléka fogadja meg, az egyébként értékes felhívásodat.
(Kíváncsi volnék erre a statisztikai százalékra. Még nagy tűréshatárú hibaszázalékkal is…)
Azonban elhiheted, nagy értéket képviselnek soraid.
Üdvözlet szeretettel mindenkinek…
Révész István
...
Írta: Szabó Zoltán, november 23, 2011
Kedves mindenki!
Én itt most először írok.Én úgy látom hogy elösször
magunkat kell hogy szeressük,ám tiszta szívvel és emelt fővel.Azért mert megérdemlem,és mindenki megérdemli ezt.A fény mindenkiben azonos minőségű,csak mennyiségi eltérés van, ahogyan Daszkalosz a ciprusi mágus is mondta.Attól függően hogy mennyit munkálkodunk magunkon.Többet, vagy kevesebbet. Melyik utat válasszuk. A rövidebbet, vagy a hosszabbat, kevesebb vagy több nehézséggel,(szenvedéssel).Ezt mindíg mi döntjük,döntöttük el,akár tudtunk róla,akár nem.Kivétel nélkül mindenki boldog életre teremtetett.A teremtés tökéletes,úgy ahogy van.Ezért "ha úgy tetszik" Isten előtt egyenlőek vagyunk.Bátran nézzünk a tükörbe minden reggel és este lefekvés előtt és mondjuk ki akár hangosan is mélyen átérezve (az érzelmi átérzés fontos)hogy, SZERETEM MAGAMAT, ÉS EZ ÍGY VAN JÓL. Ez így egy nagyon erős gyakorlat,emeli a rezgésszintünket.Félreértés ne essék az önmagunk őszinte szeretete nagyon fontos.
Hogy jól érezzük magunkat az adott pillanatban.Az adott jelenben.A jó gondolatok jó érzéseket ébresztenek bennünk, a rossz érzéseket (számunkra)roszz gondolatok VAGY HIEDELMEK keltik.
Tehát arra figyeljünk hogyan érezzük magunkat.Ha pl.olyan zenét hallgatunk ami NEKÜNK TETSZIK,az jó
érzéssel tölt el bennünket,tehát feldob bennünket.
És amikor a szeretet (a jó érzés) túlcsordul bennünk, akkor önzetlenül tudunk másoknak akár szavak nélkül is segíteni (a puszta jelenlétünkkel),a lelki kisugárzásukkal.Mindenki jót szeretne magának, mégis sokan a lehangoló híreket nézik,hallgatják TV-ben rádióban.És ettől
csak rosszabúl érzik magukat, ami még több rosszat
visz a tapasztalásukba.A VONZÁS TÖRVÉNYE mindíg azt a tapasztalást hozza be nekünk, amire a figyelmünket fordítjuk. Szükségünk van a rosszra?
Dehogy is.Semmiképpen.Ne is gyűlöljük! Ez fontos!
Csak haggyuk ott ahol van.Természetesen segítsünk
ha valaki bajban van.Ám mindíg pozitív hozzáállással,építő módon.Mert minden rosszban van
valami jó, ha más nem hát a tanulság.És hogy ezentúl másképp tesszük a dolgunkat.HA MINDÍG AZT TESZED,AMIT MINDÍG IS TETTÉL AKKOR MINDÍG AZT KAPOD AMIT MINDÍG IS KAPTÁL.HA SZERETNÉL VALAMI JOBBAT, AKKOR TÉGY VALAMI MÁST. Például nézd meg a TITOK c. filmet vagy olvasd el az azonos című könyvet.Többet itt nem írhatok,mert reklám lenne,viszont AKI KERES, AZ TALÁL.
Tehát én azt mondom, senki se féljen semmitől.Az igaz hogy rengeteg téves információt, tévhitet hordott össze az emberi kultúra történelme során.
Például azt is hogy az emberi életkor legfelsőbb határa 120 év. Szerintem, valójában nincs is felső
határ.Ezt mindenki maga dönti el.Akár leszületése előtt is. Például Ádám tudomásom szerint kb.960 évig élt. A szervezetünk a szellemünk az elme erjével,akár yógagyakorlatokkal, meditációval képes
megújítania önmagát. Erre a földön csak az ember képes tudomásom szerint. Időnk tehát elsősorban tőlünk függ, mennyit adunk magunknak elvégzendő feladataink tükrében.Amiben hittünk a múltban az a jelenünk, amiben hiszünk most az lesz a jövőnk.Természetesen a HIT csupán az első ám nagyon fontos lépés. Ezután tennünk is kell, HOGY AZ ELVETETT MAGBÓL JÓ TERMÉST ARATHASSUNK.
Én így látom a dolgokat,és remélem tudtam valami
értékeset átadni.Köszönöm a figyelmeteket és a türelmeteket e hosszú írás végén.
...
Írta: Imre, november 23, 2011
A meglátásaid,valósnak tűnnek,bár fájóak részemre.-nemtudom,hogy ezeket csak általánosságnak,vagy személyre szólónak vehetem. ez az összeomlás valóban vár rám,ezt jól tudom.hogy minek köszönhető,azon lehet,hogy vitáznák,de ez nem oldja meg a gondokat.
...
Írta: Margit, november 23, 2011
Szia Péter!
Köszönöm az eddig küldött tájékoztatásokat,sokat segítettek és segítenek, erőt merítek belőlük.
"Hogyan tudom elérni, hogy 2012-ben, csak pozitív erők irányítsák az életemet.

Köszönöm
...
Írta: Margit, november 23, 2011
Szia Péter!
Köszönöm az eddig küldött tájékoztatásokat,sokat segítettek és segítenek, erőt merítek belőlük.
"Hogyan tudom elérni, hogy 2012-ben, csak pozitív erők irányítsák az életemet.

Köszönöm
...
Írta: Erzsébet, november 23, 2011
Köszönöm Péter!!!!! Így igaz fájdalmas és fájdalmas is lesz még, de tudom meg fogja érni!!!
...
Írta: Éva, november 23, 2011
Kedves Mihály Tamás!

A sok butaság, amit írsz, az már szinte fáj! Változtatni kell, de lehet békésen is! Egy ember hangja nem jut el sehová, de egy közösség, sok ember hangját messziről meghallani. A Föld megunta a sok rosszat, elkezdődött a tisztulási folyamat. Azok az emberek akik gyűlölettel vannak tele, valószínűleg ennek a folyamatnak az áldozatai lesznek (mint pl. Te is, ha nem változol). Aki képes saját magát szeretettel "feltölteni", azok viszont egy sokkal szebb, boldogabb életet nyernek.
Ez nem könnyű, de megéri! Ehhez ad segítséget Péter! Sajnos a nagy többség azonban úgy gondolkozik mint Te, mert sokkal könnyebb mást illetve a rendszert bántani és szapulni, mint elgondolkozni azon, hogy mit is beszélek és teszek. Ha már a gondolati szintig eljutottál, az már fél siker, de úgy látom, Te erre sem vagy képes!
...
Írta: József Attila, november 23, 2011
Kedvse Péter nagyon szápen fogalmaztad meg azt hogy te hiszel Istenben.Azt írtad szószerint hogy én hiszek istenben.Akkor most kezdjed értelmezni azt amit megfogalmaztál.Holis van Isten amiben te hiszel.Megjegyzem hogy az Isten és az emberközött nemálhat semmi és senki csakis a magánakvaló, hatalomravágyó szabadakarattal rendelkező emberi egó.Kérdem én mirehasználja a szabadakarettal rendelkező egótudatát az ember amit a Teremtő Isten adott az ő szábára.Arra hogy megtapasztalja a nélküle való világot.A megvilágosodás viszont aztjelenti hogy hazataláltál az Atyához vagyis Krisztus tudatosságban vagy. A kérdésekre szivesen válaszolok.
...
Írta: Mihály Tamás, november 23, 2011
Kedves Elisabeth nagyon szép az amit írtál,és valóban igazad is van,de mondd hogyan teremtünk Új Világot forradalom és háború nélkül???Hiszen eddig minden diktatúrát meg elnyomást meg igazságtalan és működésképtelen rendszert csak háborúval kegyetlen vérontással meg forradalommal és etnikai tisztogatással tudtunk elkergetni megbuktatni.És az amiről írsz arról hogy a valódi értékek és teremteni egy jobb világot,ahhoz elvileg meg kéne dönteni a mostani rendszert,de az erőszak és vér nélkül nem igen megy.Mert mint minden Diktatúra és rezsim ez is ragaszkodik görcsösen a Hatalmi Struktúrájához,és nem fogják csak úgy engedni és hagyni hogy mi célt érjünk.És könnyen lehet hogy emiatt nagy Világháborúk is lehetnek ami szintén Katasztrófához vezethet ki tudja.
Nem az én bármikor szívesen ragadnék gépfegyvert a kezembe és mennék a forradalmárokkal együtt lövöldözni le a Milliárdosokat vagy bankárokat.
Harcolni egy jobb Világért,ha úgy adódna,de tény hogy abban az is benne van hogy mi veszítünk és ők nyernek.
Háború nem garancia a sikerre csak esély,de sosem garantálja hogy a jó győz.
Már pedig arra hogy a jelenlegi Világrendnek végleg véget essünk ahhoz elengedhetetlen a háború.
Mert a bankok sem a Milliárdosok nem fogják erőszak nélkül és vér nélkül engedni hogy az legyen amit mi szeretnénk.
Ők akkor is ragaszkodni fognak a Hatalomhoz,és még azt is megtehetik hogy nukleáris fegyvert vessenek be azok ellen akik ellenük vonulnak.
Ettől tartok,és egy Nukleáris Háború,vagy egy Armageddon nem biztos hogy jót tenne sem az emberiségnek sem a Föld klímájának.
Más választásunk meg azért nem lenne,mert azok akik a sok bóvlit teremtik nekik az a jó,ők a Világurai,és úgy sem fogják fegyver nélkül hagyni hogy a mi érveink érvényhez jusson.
Mert ilyenek.
Esetleg képesek lennének Tömegpusztító fegyvereket is bevetni ha mi összefognánk és fellázadnánk ellenük,mert a lázadáson kívül mást nem tehetünk ha meg akarjuk őket dönteni,azért nem,mert ők görcsösen ragaszkodnak a saját hülye érveikhez,és magas évből szarnak a fejünkre,felőlük mi mind őket leszámítva akár az egész emberiség is meg a Föld is elpusztulhat,annyira nem érdekli őket sem a Föl jövője sem mi emberek.Szörnyetegek,meggyőzni nem lehet őket pont ezért,mert a pénzen és Hatalmon kívül az ég Világon semmi,semmi sem érdekli őket,még az emberi életek sem,meg a Földi élet sem,mert örültek nem normálisak.
Nem lehet meggyőzni őket,sosem fognak hallgatni ránk.Mert szarnak bele mindenbe.
És ahhoz hogy mi erőszak és hatalmi puccs ellenében érvényesíteni tudjuk érték rendünket,ahhoz meg kéne őket győzni az gazunkról,és az ő engedélyük kéne,mert ők Uralkodnak jelenleg a Nagy Világban.
Csak hogy ott van a baj,hogy őket semmilyen érvel még úgy sem lehet meggyőzni ha szembesítenénk őket az igazsággal,és bizonyítani tudjuk állításunk hitelességét.
Mert őket nem érdekli az Igazság,őket semmi és senki nem érdeklik,csak a saját érdekeik,a pénz és a Hatalom.
Ezen kívül nagy évben szarnak az igazságra,így aztán őket nem lehet meggyőzni.
Így hát aztán csak egy módja van annak,hogy ennek a Világnak véget vessünk,ha mind összefogunk fegyvert rántunk ahogy az Arabok amikór felkeltek Mubarak meg Kadafy ellen,és elkergetjük őket.De annak meg nagyon rossz következményei lehetnek,például globális méretű Polgár Háborúk,Világ méretekben,és könnyen még Nukleáris vagy más Tömegpusztító Fegyver háborúkba is torkolhat.
És az is szörnyű következményekkel járna....
Akár Világégéssel vagy Világvégével is járhatna.
És az se biztos hogy mi nyernénk,csak gondoljunk bele,nekünk nincsenek is fegyvereink,semmink,míg nekik vadászgépeik tankjaik fegyvereik,Rakétáik,sőt még Atom Fegyvereik is vannak.
Ez a baj....
Mert a hadseregek mind az ő oldalukon állnak.
Csak akkor lenne esélyünk,hogy legyőzzük őket,ha mi is szert tudnánk tenni fegyverekre és Tömegpusztító Fegyverekre,de ehhez az kéne hogy a Hadseregek nagy része mellénk álljon.
Ráadásul még az is kéne az egész Világ összefogjon ellenük az egész Emberi Társadalom.Mindenki meg úgy sem fog fegyvert ragadni és lázongani.
Sok ember fél,és nem mer harcolni,félti az életét testi épségét,én ugyan nem,de sokak a többség viszont igen,félnek.
Így pedig nem nyerhetünk.
Abban meg nem bízhatunk hogy jobb belátásra tudjuk bírni őket,mert ne,ők leszarnak minket nagy ívben.Ez az igazság.
Addig pedig itten nem lesz változás amíg a Világ összes népe,össze nem fog fegyvert és ellnem söpri őket egyszer is mindenkorra.
Két választásunk van,vagy tűrjük a végtelenségig az elnyomást meg a sok bóvli szart amit ránk erőltetnek,vagy összefogunk mind felfegyverkezünk ki mint tud és fellázadunk,és elüldözzük őket a hatalomból esetleg megöljük vagy börtönbe csukjuk őket Emberiség ellenesség miatt.
Mást nem igen tehetünk.
De amit megtehetnénk azt sem tudjuk még hogyan tegyük annyira behálózták már a Világot ezek a gazemberek.
Teljesen el lehetetlenítik az embereket meg az életünket is.
És ez elég szomorú dolog....

...
Írta: Annie Dobos, november 23, 2011
Kedves Péter és minden hozzászóló!!

Először is szeretném megköszönni a mindennapi emaileket.

Tényleg elég sok deppresszív hozzászólás van. Változik valami. Az elmúlt 3 év tapasztalatait írom le.
Angliában "dolgozom" azaz jelenleg munkanélkül vagyok és keresem a munkát ezerrel. Nem jön össze semmi. De kinek írjam ezt le??? Rendesen legálisan dolgoztam egy idősotthonban, annyira kikészítettek, hogy nem bírtam tovább. Kiléptem, vagy idegösszeomlást kaptam volna. Volt egy Agency ami adott némely munkát, de nem eleget később még annyit sem. Kerestem a Care Homeokat, de olyan referenciát kaptam a volt manageremtől, hogy eljutottam az interjúkig tovább nem. Mindenhol azt mondták függ a referenciától.
Na nem is erről akartam írni. Változik valami bennem is. Idáig nem tudtam elengedni a 28 éve eltávozott kisfiamat sem. Mostanra sikerült, már nem fájdalommal gondolunk rá. Sőt.
A múlt évben elértük, hogy a gyermekünk is idejött utánunk Angliába, itt talált magának munkát, azt amit szeret, mert otthon Budapesten sajnos nem volt ilyen lehetőség. Orgonaépítő a lelkem, imádta a szakmáját, amikor megszűnt az utolsó orgonagyár Budapesten, a mi gyermekünk vigasztalhatatlan volt. De nem akart kijönni. Nem akarta otthagyni a nagymamát. Édesanyámat, akinek a halála után a fiam gyakorlatilak idegösszeomlást kapott.
Januárban úgy döntött, hogy jön utánunk. Azóta boldog. Most Liverpoolban dolgozik tőlünk távol, de boldog. Csinálhatja a szeretett orgonaépítést.
2008-ban amikor kijöttem egyedül, a házasságunk gyakorlatilag romokban hevert. Egy angyali fuvallat vagy nem is tudom miért jutott eszembe, hogy kihozom magam után a férjemet. Ő akkor már teljesen a kocsmának élt évek óta nem nekük. Mióta kint van velem, velünk nem ismerek rá, új embert kaptam benne és társat, aki mindig mellettem van.
Azért írom mindenkinek. Kell a változás, itt az ideje a változásnak. Én tudom és hiszem, hogy jobb lesz minden.
Minden napi olvasmányom Péter emailjei és a Csendes percek, meg a Napi ige. Olyan érdekes, ha elolvasom a Mai igét akkor, szinte ugyan az van benne, amit Pétertől kapok. Ezek adnak erőt, hogy túléljem a nehézségeket, amit talán nem is érzek olyan nehéznek. Nem is tudom miért. Sokat tartok önvizsgálatot, idáig mindíg másokat okoltam most kezdem csak megérteni, hogy bennem is van hiba rendesen és próbálok mentséget keresni amiért ez történt, megvizsgálom magam, mit csináltam rosszul.
Közel az idő! Szerintem Krisztus eljövetelét várjuk. Nem vagyok kétségbe esve. Minden jóra fordult idáig az életemben.
Köszönöm, hogy meghallgattatok. Fel a fejjel. é
És a változás azért nem is olyan szörnyű igaz-e??
Ani Angliából

...
Írta: ANNA, november 23, 2011
KEDVES MIHÁLY TAMÁS!TELJESEN EGYETÉRTEK NÉZETEIDDEL,ÉN 1 MULTINÁL DOLGOZOM,5 EMBER MUNKÁJÁT VÉGZEM RABSZOLGABÉRÉRT.SAJNOS EZT A VILÁGOT A SZABADKŐMŰVESEK IRÁNYÍTJÁK,AKIK VILÁGURALMAT AKARNAK ÉS HOZZÁ ADÓS-RABSZOLGÁKAT,HOGY TŐLÜK FÜGGJÖN MINDENKI,A KORMÁNYOK(MINDEGYIK) MEG ASZISZTÁL HOZZÁ,UGYINIS IGY ŐK IS JÓL JÁRNAK ANYAGILAG.ÉN INKÁBB A 3.-DIK VILÁGHÁBORÚTÓL TARTOK INKÁBB ÉS NEM ÜSTÖKÖS BECSAPÓDÁSTÓL, UTÓBBIVAL SZERINTEM AZ EMBEREKET RIOGATJÁK.SAJNOS EGYRE TÖBB TERMÉSZETI CSAPÁS IS ÉRI A FÖLDET,DE EZ MIND A TERMÉSZET REAKCIÓJA AZ EMBER VISELKEDÉSÉRE.Én a társadalmi összefogásban hiszek( külföldi példákra gondolok,mivelhogy itthoni nincs),de főleg ISTENben!!!
...
Írta: ang�la, november 23, 2011
keserü villág ez és megkeseredet emberek vagyunk hogy jöhet egy uj nem hiszem semiben már és senkibe.
...
Írta: ladymorzsa , november 23, 2011
Kedves Péter!
Nekem ezzel nem mondtál újjat!
Más világ: aki tud együttélni a természettel, tiszteli azt, és amióta él, kapcsolatban áll vele, igyekezett ebben a rohanó vad életvitelben időt és energiát teremteni, hogy ápolja kapcsolatát a "gyökereivel" csak az élheti túl, és éli meg az "új világba" menetelt, ami nem egy új világ valójában, hanem több ezer éves múlttal ezelőtti, amiből mi emberek tudatosan mutálódott világot csináltunk magunknak!
...
Írta: Elisabeth, november 23, 2011
Kedves Mihály Tamás ,senki nem beszél világvégéről meg apokalipszisról,.Egyszerűen arról beszélünk,hogy az eddig felhalmozott "értékek" elértéktelenednek,új értékrendet kell felállitani magunknak,és ebben pont az a lényeg amiről te is irsz.Ezen a gyönyörű földön éljünk úgy ,hogy boldogok legyünk.A sok reklámban kinált bóvlit,ha nem tudod meg venni ,ettől ne legyél boldogtalan,mert a környezetedben ez az értékmérő.Ezek csak azoknak érték akik csinálják,ezt nem szabad elfelejteni .Az ember sokkal több ennél a divatos bazárnál,.Amikor idejöttem ,egyik vasárnap felöltözve rendesen ,elmentem sétálni.Az úton a ház tövében ült egy járdalakó,kezében egy doboz étellel amit akkor kapott az egyik snack-ba,Amikor odaértem mellé épp akkor nyitotta ki ,meglátott és nagyon kedvesen invitált,hogy megossza velem jó szivvel.Látszott rajta ,hogy tényleg szivessen adja ,és ha nekem nem kell akkor meghiv rá valaki mást.Azóta többször láttam ,mindig segit valakinek,vagy csak beszélget másokkal.Ez az ember akinek semmilye sincs ,csak az a tál étel amit éppen kapott,és még azt is meg akarja osztani a másikkal.Velük kell összefognunk és épiteni egy jobb életet,és hagyni a csudába a sok környezet szennyező bóvlit.Akkor mi magunknak tudunk épiteni egy olyan világot amely sokkal szebb lessz mint a mostani.A jelenlegi korrupt, tolvajés egyéb jelzőkkel ellátott emberek nélkűl. ÉLNI.
...
Írta: Vali, november 23, 2011
az utolsó betűig minden igaz amit írsz... Döbbenet.
...
Írta: Beregszászi Károlyné, november 23, 2011
Kedves Péter ! Köszönöm a kedves de határozott és igencsak egyértelmü állitásaidat !Ami még nagyszerübbé teszi az - az őszite hangneme ! Köszöm.Egy szép idézetet szeretnék ennyi negativ vélemény után közölni , mely rám igencsak mély benyomást tett .
"Nem idomitásra ,hanem gondolkodásra születtem,
Embernek születtem,aki nem csupán tetteivel,
De a gondolataival is rendelkezni akar !"/Sütő András:/Azt hiszem jelenükben , most nagyon-nagy horderejü "IGAZSÁG",-nak bizonyul ez az idézet !
H
...
Írta: Mihály Tamás, november 23, 2011
Mert jó igaz,ez a Világ már nem tartható fent szerintem sem.De akkor se legyen már ezért Apokalipszis.Mert az nem megoldás semmire sem.Az Emberiségnek legalábbis biztos nem.
Csak azért mer a Világrendjeink nem működnek,nehogy már az egész Földi élet elpusztuljon.Na ne már,pár hülye Politikus miatt?!!Na ne!

Ennyi ezzel én be is fejeztem....
...
Írta: Mihály Tamás, november 23, 2011
Én valahogy nagyon nem örülnék neki,ha a Dinók sorsára jutnék....:S
...
Írta: Mihály Tamás, november 23, 2011
Az nem volna igazság....Már pedig ha eltűnik a jelenlegi Valóság az csak is egyet jelenthet,hogy Világvége.Az pedig eddig sosem volt jó,csak gondoljunk a Dinoszauruszokra.Az talán nekik olyan jó volt.Mert nem hinném,nekünk emlősöknek jó volt,de ha megkérdeznénk őket ők biztos mást gondolnának erről szerintem.
...
Írta: Mihály Tamás, november 23, 2011
Nem a Világnak meg az emberiségnek kéne kipusztulni,
hanem azoknak a sok hülye köcsögnek kéne megdögleni meg a pokolra jutni akik ilyenné tették ezt a Világot.
A Kommunistáknak,Náciknak,Zsidóknak,és a sok hülye vad Kapitalista kizsákmányoló szarházi nagy Milliárdosnak akik szennyezik a környezetet,írtják az erdőket,gyűlölködnek Háborúkat meg Világ Válságokat csinálnak,meg hazudnak lopnak csalnak,és embereket ugrasztanak egymás ellen,az férgeknek kéne már kipusztulni innen a picsába.Nélkülük tök jó Világ lenne.
Mert így van.
Azért hogy ilyen Világba élünk,annak pár ezer hülye pöcs az oka,akik jelenleg irányítják uralják és kisajátítják a Világot,ők az okai mindennek.Nem más.
Mert ez van most,a sok hülye Politikus,a komcsik és korrupt kapitalisták,és persze Izrael,ezek az okai mindenek.Csak nekik kéne meghalni,senki másnak nem.
Mert mindenki más normális csak ezek nem.Ez az egy két ország,Amerika,Izrael,Oroszország,meg néhány pár Arab ország pl:Irán,ahól még mindig Diktatúra van.Esetleg még kuba.De ott is a politikusok a hunyók nem a nép.
Azok az emberek haljanak meg akik tehetnek arról hogy ilyen világba élünk,ne hogy már mi is velük pusztuljunk na ne már!!Ez nem Fair!
]:{=}.
...
Írta: Mihály Tamás, november 23, 2011
Azzal ha elpusztul az élet a Földön lehet hogy a lelkünk egy jobb Világba kerül ahogy Scilling Peti állítja,de milyen áron???!!Ez egy gyönyörű Bolygó,és annak ellenére hogy ilyen szar Világot teremtett itt az Emberiség,szeretem ezt a Bolygót ahol élek.
És 100%-ig biztosra állítom nincs is még egy ilyen gyönyörű szép és ilyen jó és normális klímájú Bolygó mint a miénk.Hatalmas nagy kár lenne ezért a Bolygóért.
Abba meg ne nagyon reménykedjünk hogy az Ufók majd megmentenek minket,mert nem hiszem hogy megfognak,vagy ha mégis,akkor meg annak ára is lesz.Majd szépen a rabszolgáik leszünk egy Rabszolga tenyésztelepen egy jóval rondább Bolygón,ami még szerintem a halálnál is szarabb jövő lenne.Akkor én már inkább meghalok.
Úgyhogy ehhez sem fűzhetünk túl sok jó reményt az egyszer biztos.100%.
...
Írta: Mihály Tamás, november 23, 2011
Mert én valahogy ebből nem sok jót látok,szétesik a Materiális Valóság,az egyértelműen egy kataklizma lehet ami bizony halálos és cseppet sem j érzés az biztos....
Nem szeretnék még ott lenni amikor ez megtörténik.
Mert én nagyon félek az ilyesmiktől.Nagyon de nagyon.Már pedig gondolkozzunk csak el,szétesik a mostani Valóság,mi fog történni???
Semmi jó se.
Apokalipszis....
Az meg semmire sem jó.
Nem éri meg....Szerintem ilyen áron.
...
Írta: Mihály Tamás, november 23, 2011
Egyébként azt én is észrevettem hogy kezd széthullani a Világ amelyben jelenleg élünk.
De ez korántsem tűnik nekem pozitívnak,mert ha szétesik a Valóság annak egy oka lehet,széthasad a materiális Univerzum,ami pedig Apokalipszist jelenthet.Az pedig cseppet sem jó móka,és cseppet sem jó vége a Világunknak.
Valahogy én nem igen szeretnék úgy meghalni hogy eltűnik alattam a föld és kirepülö az űrbe és ott fagyok halálra meg fulladok meg a vákuumtól.
Vagy ha mondjuk beszippant egy fekete lyuk,vagy mondjuk felrobban vagy netán eltűnik a Nap.Vagy becsapódik a Földbe egy kis bolygó vagy üstökös.
Vagy egy pusztító gamma kitörés sugárzása pusztítja el a Földet,egyik sem szép vég,egyiket sem akarom megtudni milyen érzés.
Kösz de én inkább főbe lövöm magam vagy felvágom az ereimet mielőtt beüt a ménykő.Ha eljő az ítéletnapja.Nem szeretném megérni megtapasztalni a saját bőrömön meg még inkább sem,hogy milyen érzés egy félelmetes még horrorfilmnél is rémisztőbb halálban elpusztulni.
Mert véleményem szerint ez cseppet sem dicső vég,inkább szar mint dicső,bocsánat.... Én nyugodtan békében csendben szeretnék meghalni,ha eljön az idő.
Ezért ha egy nap bemondják a tévében,hogy itt a Világ vége mert mondjuk elkezdett széthasadni a Világegyetemünk vagy egy hatalmas bolygó tart felénk egyenesen ütköző pályán.
És esélyünk sincsen és az Emberiségnek csak pár rája maradt hátra.
Akkor megmondom mit fogok tenni,fogok egy éles kést,beleszúrom a nyakamba az ütőerembe és megvágom azt,aztán ha még lesz erőm arra hogy egy párszor még vesén meg lépen döfjem magam,megteszem,aztán keresek magamnak egy meghitt csendes helyet lefekszem kénelembe helyezem magam előveszek egy szép képet a kedvesemről ésnézegetem és úgy várom ki a halált.De az tuti hogymire ide ér a becsapódás már halott leszek elvérzek,és azt már valószínűleg nem fogom már érezni,és így esetleg megmenekülhetek attól a szörnyűségtől fájdalmas szörny haláltól mint ami amúgy várna rám.Semmiképp sem szeretnék félelemben reszketve szörnyet halni egy idióta szar globális vagy akár milyen kataklizmában.
Ha már egyszer megkel halni,mert egyszer ugye mindenkinek megkel sajna,akkor már had válasszam meg én hogy hogyan legyen végem,ha már így is úgyis meghalok.És tanácsolom mindenkinek aki nem szeretne rettegve meghalni amikor majd beüt a ménykő.
...
Írta: Elisabeth, november 23, 2011
Szép és boldog napot mindenkinek.
Ez a mai napi üzeneted Péter" hihetetlen"ma veszitettem el azt az utólsó szálat amiben annyira biztam ,hogy ha elérem minden jobbra fog fordulni ,és könnyebb lessz az életem, és itt ezen a távoli világban tudom folytatni a felemelkedést.Napok óta készültem erre a napra,de belül mindig volt egy nagyon halk érzés,hogy talán még sem fog sikerülni,pedig szinte teljessen biztos voltam a sikerben,és ma közölték ,hogy nem tudják megadni a segitséget,igy a tervem, nem valósult meg.EZÉRT számomra teljessen megmagyarázhatatlan ;szinte egyidőben ahogy ezt közölték velem,nem a megszokott és ebben a helyzetben normális pánik hangulat uralkodott el bennem ,hanem olyan felszabadult érzés vett erőt rajtam,boldogság érzés!!,; nem tudom még merre tovább, de tudom,hogy egy olyan épitmény utólsó darabja hulllott a földre amelyiknek a darabjai mindig a fejem felett lógtak,Állandóan úgy éreztem,ha toldozom ,foldozom majd meg változik minden és nyugodtan fogok élni,és most az utólsó darab elvesztése után úgy érzem itt az ideje ,hogy" új házat" kezdjek épiteni.Ebben a helyzetben jöttem rá az emberek nem egoisták, nem gonoszak ,csak egyszerűen ők is félnek.Félnek a másiktól,félnek hogy elveszitik a javaikat,állásukat,stb... ezért meg akarják védeni a sajátjukat mindenáron,.A luxus ház, a jó kocsi,a márkás cuccok a fontos értékmérők számukra, és egyáltalán nem boldogok ezekkel a dolgokkal.Még a saját családtagjaikban sem mernek megbizni,soha nem tudnak megszabadulni attól a béklyótól amit saját maguk kötnek a kezükre, lábukra.Már régen úgy éreztem nem ezért vagyok itt a földön, amiért eddig dolgoztam,csak nem fogalmazódott meg bennem ,vagy csak nem mertem elfogadni,hogy gyökeressen változtatni kell.!!Hiába van házunk,, kocsink ,még is hiányzik valami amit ;nem lehet meg venni pénzen. Most ugy érzem erre az útra fogok lépni,és ezért nem bánom ezeknek a reményeknek elvesztését és örömmal várom az újjat,még nemtudom milyen irányba fogok menni,de újat fogok épiteni ezt biztossan érzem,és ez az út már nem lesz tele félelmekkel,meg van a családom és remélem egyre több barátra fogok találni,mert ebben az eddigi félelmeim ,bizalmatlanságom erőssen akadályozott Nagyon szeretném ha mindenki átérezné ezt amit én most érzek,mert ez a felszabadultság maga az élet ,kezdjünk el épiteni egy új, szebb életet,együtt.
szeretetteljes boldog napokat kivánok mindnyájatoknakltfnp
...
Írta: ferencz jános, november 23, 2011
bízok a szebb békésebb jövőben. elvégre örök optimista vagyok. béke mindenkinek.
...
Írta: Mihály Tamás, november 23, 2011
Hát én tényleg egy igazi túlélő vagyok,az elmúlt évben azt hittem az elmegyógyintézetben kötök ki,mert már nagyon közel voltam a teljes becsavarodástól idegileg.
Az életem tönkre ment,elváltam másodszor is,aztán Démonok és szörnyek árasztották el a házam,amiket csak álmaimban láttam éber állapotban nem.
Kísértetek voltak,gonosz szellemek démonok.
Csernus János segített nekem elűzni őket és megtalálni azt a nőt aki életem nagy szerelme volt.Azóta stabilizálódott nagyjából az életem.De mondom az elmúlt évben olyan pokol volt az életem hogy már csak akkor voltam jól ha betömtem magamba a sok nyugtatót.
Csernus János nagyon sokat segített nekem,minden hálám az övé.
Köszönöm Csernus.....
...
Írta: kerékgyártó margó, november 23, 2011
kedves Péter!köszönöm amiket írtál!nem tudom hogy csinálod,de elég jól belelátsz életemben!!mivel most is harcolok!és küzdöm valamiért!!!!tudom hogy nem lesz könnyű a dolgom de én nem adom fel!küzdöm!mert ezt nekem meg kell tennem!!tudom az én harcomat csak én vívhatom meg és senki más!de aki mer az nyer!
...
Írta: Pásztor Kati, november 23, 2011
Sziasztok!
Olvastam a sok hozzászólást, és számomra elég megdöbbentő, hogy milyen sokan csak a negatívumokat veszik számba az életükben, pedig biztos vagyok abban, hogy nagyon sok nehéz feladatot megoldottak már, sikeresen túléltek olyan helyzeteket, ami első látásra kilátástalannak tűnt. Nekem is sok esetben az ad új erőt, hogy számba veszem a sikeresen megoldott nehéz időszakokat, a boldog pillanatokat az életemben, és eltervezem, hogy mivel akarom megörvendeztetni a szeretteimet, barátaimat, de ezen ne ajándékot értsetek, hanem együtt töltött időt, jó beszélgetést, nevetést.Egyébként szerintem a mostani felgyorsult élet egyre inkább egymás felé sodorja az azonosan gondolkodó embereket, és nagyon jó közösségek alakulnak ki, akik segítik egymást, és az elesetteket is egyre inkább. Hiszek a tiszta gondolkodás és a szeretet győzelmében, ahogy Gandhi mondta: "A szeretet lángjában a legkeményebb acél is megolvad!"
Üdvözlettel: Kati
...
Írta: erzsébet tamás, november 23, 2011
Kedves Péter!Mindig várom az írásaidat,hogy erőt merítsek belőlük!Nagyon sok erőt és hitet nyújtasz Nekem,amire igazán nagyon nagy szükségem is van!Megadod az útat és a teendőket és Én követem az utasításaidat!Nagyon köszönöm és a Jó Isten áldja meg minden lépésedet és tevékenységedet!Sok szeretettel és hálával köszönök még egyszer mindent!
Üdvözlettel:Erzsébet Zsuzsanna
...
Írta: Sebestyén MáriaM, november 23, 2011
Nem tudtam befejezni az előző levelemet,mert a technika csodája beleszólt.
Búcsúzóul egy pár gondolatom:
A boldogság,a béke,a harmónia, aszeretet, a hit,a tiszta tudatban való élet adja meg a teljesség virágának illatát.
Nem a Múlt,a Jövő, vagy a Ha.
Legszebb a pillanat maga !!!
...
Írta: Sebestyén MáriaM, november 23, 2011
Kedves Péter !
Szétkapcsolt a gépem így nem tudtam befejezni az üzenetemet . Most szeretnék elköszönni,egy pár sorommal,és bíztatni mindenkit a szebb,boldogabb,harmónikusabb jövöre !!!
A boldogság,a béke,a harmónia, a szeretet,a hit,a tiszta tudatban való élet adja a teljesség virágának az illatát !
Nem a Múlt,a Jövő,vagy a Ha.
Legszebb a pillanat maga!

szeretettel küldön e soraimat mindenkinek.

MáriaM
...
Írta: Sebestyén MáriaM, november 23, 2011
Kedves Péter !
Köszönöm neked a gondolataidat. Én is már nagyon régóta élem a Küldetésemet. Csodálatos az isteni,a teremtő erő ami velem van. Szeretem,és szerelmes vagyok az életbe. Kívánom mindenkinek,hogy megtapasztalhassa ezt az érzést.
A Világegyetemben semmi nincs véletlen.
A mi életünk is a legjobb tükör.
Elmondhatom hogy a számok,és a betűk segítségével nagyon sok lelket tudok bíztatni,erősíteni a hitükben. A verseimen keresztül pedig üzeneteket átadni azoknak akik nyitottak a tudás, a szeretet felé.


És végezetül
...
Írta: Kelemen Irenke, november 23, 2011
Kedves Peter
Seretettel udvozolek es mindenkit aki itt talalhato.
Igaz eddig nem szoltam hozza,de most ugy ereztem meg kell tennem.
A mai leveled teljes mertekben ala tamasztotta mind azt amit mar tapasztalatbol mondhatok,a dontest meghozva szamomra teljesen uj valosagot teremtett, annak ellenere hogy sok fajdalmas es nehez akadajok kerultek az utamba....mindenkinek ajallani merem tegye meg es vallassza ezt az utat,mert sokkkal konnyebben juthat elore es nagyobb fejlodest erhet el szellemi es spiritualis utjan,valamint a hetkoznapi esemenyek is egyszerubbe es konnyebben elviselhetobbe valnak altala.
Peter minden elismeresem, amit csinal nagyon jol csinalod,az embereknek szukseguk van tamaszra es batoritasra ahoz hogy tuleljek ezt a nehez korszakot,minden elismeresem.

Áldjon meg az Isten:
Áldott legyen munkád gyümölcse, és áldott legyen minden, ami táplál téged.
Áldott legyél, mikor elmész és áldott légy, mikor haza térsz.
Isten hagyjon élni abban a népben, amely neki szent.

Irenke Nagyvarad
...
Írta: Littus, november 23, 2011
Kedves Péter!
Köszönöm, hogy olvashatom útmutatásaidat! Ugyan nehéz, de érdemes elfogadni, és átalakítani az új értékeket az életben.
Mindig is emberszerető, segítőkész voltam, de az utóbbi időkben inkább kihasználták segítőkészségemet. Köszönöm helyett, becsaptak! Ezeket nehéz felfogni, hogy miért változott meg így a világ, hiszen én olyan vagyok, mint régen.
El kell fogadnom, és "megbocsátanom". Még mindíg nem tudok nemet mondani, ha segítséget kér tőlem valaki.Jó érzés, hogyha tudok segíteni.(nem anyagilag, mert abban én is szűkölködöm.
Várom további leveleidet.
Jó egészséget kívánok Neked, és családodnak, valamint kellemes ünnepi készülődést.












...
Írta: csemer, november 23, 2011
nemis tudom mit irjak ere csk anyit szeretnék tudni mijen lesz a sorsom mert valahogy nem anyira sikerul miden amit tervezek neme tudna segiteni ha tugy hogy lesz a zéletem akor irja meg
...
Írta: Schilling Péter, november 23, 2011
Kedves József,

Igen hiszek ISTENBEN, de abban is hiszek, hogy az ISTEN szó alatt mindenki mást ért. Nekem ISTEN egy végtelen intelligenciát jelent, aki/ami mindannyiunkat összeköt egymással, de egyben mi magunk is a részei vagyunk. Számomra ISTEN nem egy kívül álló személy, hanem valaki/valami, aminek én is és mindannyian részei vagyunk.

Péter
...
Írta: schwáb józsef, november 23, 2011
Kedves Péter volna egy kérdésem Te hiszel Istenbe? Baráti üdvözlettel: JOZEF
...
Írta: schwáb józsef, november 23, 2011
Kedves Péter volna egy kérdésem Te hiszel Istenbe? Baráti üdvözlettel: JOZEF
...
Írta: Márti, november 23, 2011
Kedves Péter!
Nagyon szépen köszönöm segítő, bátorító üzeneteidet! Nagyon szeretem olvasni írásaidat, mert szeretetet sugároz és szívből jövő segítséget ad az arra vágyóknak.
Kedves megkeseredett hozzászólók!
Ne csak olvassátok Péter segítő írásait, próbáljátok a lényegét megérteni. Ne mindig azzal foglalkozzatok, hogy kifogást keressetek, és csak sajnáljátok magatokat, mert akkor tényleg nem fog az életetek jobb irányban változni.
"Ha csalódás ér, ne állj le azon gondolkozni, hogy ez miért történt. Csak azzal foglalkozz, mit szeretnél a fájdalom helyett."
Isten áldása kísérjen utatokon!
...
Írta: csilla, november 23, 2011
Sajnos sok itteni hozzászólás nem vall szellemi gondolkozásra (korábbiakra gondolok). Bár emberi szempontból érthetőnek tűnik, de kérdezném: ezek a panaszkodó szelleműek mit akarnak kapni?
Vagy talán a spirituális gondolkodástól, mint valami csodaszertől várják a megoldást (elsősorban anyagi) problémáikra?
De vajon mi az akadálya, hogy ez mégsem működik?

A világnak nincs szüksége megváltozásra, mert az úgyis magától megy.
Egyetértek Gabesszal:"....Egy dolgot feltétlen érdemes megnézni szerintem, hogy ki -ki mikor és hol lépett a maga sorsában abba az irányba ami idáig hozta és okozta benne a problémákat. Nem a külső körülményeket kell okolni, hisz azok csak tükrök. "

Ahhoz, hogy leszálljunk a panaszkodás vonatáról, mindenféleképpen bele kell tekinteni abba bizonyos tükörbe, amit meditáció által láthatunk meg magunkban. (teszem hozzá, ha már a külső tükröknél folyamatosan becsukjuk a szemünket...)
...
Írta: szabados andras, november 23, 2011
Kedves Peter! Egyes kereszteny Bibliaban az apokalipszis szot a Jelensek szoval helytesitettek. Gondolom helyesen hiszen az amit Te ajanlasz szinten arnyalati de dontoen fontos jellegu. Sajnos ebbe a mai teljsen felismerhetetlen vilag 'rendben' a sok 'hamis profeta' jelenleteben nem konnyu a jo uton haladni. De egy bizonyos, hogy az annyira kurtolt maya elorelatasok sem a veget hanem az uj szellemiseget emelte ki. Ez a Te erdemed, ezert fontos nyitott szemmel olvasni, kovetkeztetni es ami a legfontosabb cselekedni.Koszonom!
...
Írta: angéla, november 23, 2011
az aki mindent elvesztet nem sok reményel lép be 2012-be sem semmim nem maradt igy a reményem sem az rég meghalt már:(((((((
...
Írta: katalin, november 23, 2011
Koszonom Peter, hogy mindig kuldod nekem az igassagot amit en idaig ojan nehezen fogadtam el, de amit irsz mindig is igaz, most nagyon fel figyeltem mert a valosagot irtad bovebenn, en nagyon remelem, hogy igaz lesz, hogy 2012 a felemelkedes eve lessz, udv. kati.
...
Írta: TOASO EVA, november 23, 2011
Kedves Peter nanyon köszönöm a sok biztatast batoritast, mert hidd el ram fert,Sokszor rendeltem volna, de anyagilag nem allok valami fenyesen,tudd meg rengeteg igazsagot irsz,es hiszem hogy a valtozasokra sokat nem kell varrjunk szeretettel Eva
...
Írta: Andrea Judit, november 23, 2011
Széthullás! Keressük a hibákat, de általában nem magunkban, hanem a másikban, nem saját magunkat akarjuk megjavitani, hanem a másikat.Nem fog müködni,! Saját tapasztalat. Most rátaláltam valamire amit megprobálok átadni, ha valami problémám van valakivel, magamat kezdem tisztitani, elmondom magamnak, hogy szeretlek,bocsáss meg az elkövetett hibákért,köszönetet mondok magamnak a tanitásért, és hálát. Nekem müködik
...
Írta: Barbara, november 23, 2011
Felemelkedés éve: úgy legyen ;D.
S tényleg nagyon igaz a kemény leckéztetés ebben a hónapban B)
Szeretettel kívánva a legjobbakat:Barbara
...
Írta: Murka István, november 23, 2011
Kedves Péter!
Köszönöm a rendszeres tájékoztatókat. Üdvözlettel, István
...
Írta: Murka István, november 23, 2011
Kedves Péter!
Köszönöm a rendszeres tájékoztatókat, és a lelkesítő mondatokat. Reggelente erőt adnak,hogy könnyebben vegyem az akadályokat. Üdv, István
...
Írta: Boér Mária Ilona, november 23, 2011
Kedves Péter! Három nagy tervem volt a 2011-es év végére. Az egyik főleg érzelmi, de anyagi jellegű ügy is, a másik kettő pedig két különböző téren végzett szakmai tevékenységemmel kapcsolatos. Az egyik tevékenységem zenetudományi vonatkozású, a másik pedig szépirodalmi. A személyes jellegű érzelmi és anyagi problémát sikerült sikeresen egybekötnöm. A zenetudományit is majdnem teljes egészében megvalósítottam, az irodalmit azonban egyelőre egyáltalán nem. Az is igaz, hogy a diplomám szerint zenész vagyok és számítottam arra, hogy irodalmi téren nagyon nehéz dolgom lesz. A zenei vonatkozású tervem is csak úgy sikerült, hogy eredetileg nem csak a magam számára akartam kiharcolni valamit, hanem egy kis közösség számára is, de ebből csak a magam számára tudtam sikert kovácsolni, ami miatt lelkiismeret furdalásom volt a kollégáimmal szemben. Ezt nagy nehezen leküzdöttem és arra a következtetésre jutottam, hogy ezentúl csak magammal és kis családommal kell foglalkoznom. 70 éves vagyok és ki tudja, hány évem van még hátra. Marika
...
Írta: hamar irma, november 23, 2011
Végig olvastam a hozzászólásokat nagyon eggyet értek minden okfejtéssel.Sajnos ilyen világot élünk nagyon sok emberből kihalt a másember iránti tisztelet és szeretet,de azért én látom a körülöttem élő társaimon, hogy mindenki vágyik a szeretetre.Saját véleményem észre kell venni,és segiteni kell egymást.Valóban az egyre nehezedő élet egoistává teszi az ebereket,elfordúlnak egymástól.Én mégis bízom embertársaimban,hogy magyon sokan felismerik ezeket a problémákat és nem süjjed az álati szintre. (Ember küzdj és bízva bizzál)

Irma.
...
Írta: Évi, november 23, 2011
Kedves Péter!
Köszönöm, hogy rendszeresen megkapom a lélekerősítést tőled. Jó olyan sorokat olvasni, amik megerősítenek abban, hogy mindenre van megoldás. Akarni, hinni kell, hogy van jobb és szebb ... és persze ezért tenni is kell.
Sok szeretettel:Évi
...
Írta: Ibolya, november 23, 2011
Valóban,ez a világ már megérett arra,hogy le tünjön.
Helyébe jöjjön egy olyan világ,ahol az Emberek lét
eleme a SZERETET!!!!!
...
Írta: Orsolya77, november 23, 2011
Sziasztok!

Nagyon régóta olvasom a Blogot, s gyakran használom a Péter által készített Elemzéseket/Útmutatókat is. A hozzászólások egy részéből kitűnnek rejtett félelmeitek. Hagyjátok el őket!
Számomra ez az év hatalmas változást hozott mind a munkában, mind pedig emberi kapcsolataimban. Valóban elengedtem a már nem szolgáló dolgokat és valóban teremtettem magam köré valamit, ami csupa Szeretetből, Összefogásból, Tiszteletből és Alázatból áll. Nincs benne sem verseny, sem harag, sem irigység, sem düh, se semmi olyan, ami hátráltatna. Korlátok vannak, amiket át kell lépni. De problémák nincsenek!
Lakhelyemen, egy Somogy megyei kisvárosban néhányan összefogtunk, hogy megalkossunk valamit. Amit létrehoztunk, az egy Lélek-Ház (konkrétan nem tudom, hogy leírhatom-e, ezért nem teszem. Ha valakit érdekel, rátalál...)
Házunk az Útkeresőknek ad lehetőséget azzal, hogy Work Shop-ok formájában önmegismerési technikák sorát (mint Tánc, Érintés, Meditáció, Ének, stb.) vonultatja fel. A következő ilyen program Advent második hétvégéjén kerül megrendezésre, immár Ünnepi Díszben.
Mivel ez nem a reklám helye, többet nem írnék róla. De tudjátok, hogy Választás (és Segítség) Mindig Van!
Őszinte Öleléssel Mindannyiótok felé: Orsolya
...
Írta: Gabesz, november 23, 2011
Szia Péter és kedves hozzászólók!
Azt gondolom magunk teremtettük olyanná a saját világunkat amilyenné lett.Mindenkinek a sajátja. Egy dolgot feltétlen érdemes megnézni szerintem, hogy ki -ki mikor és hol lépett a maga sorsában abba az irányba ami idáig hozta és okozta benne a problémákat. Nem a külső körülményeket kell okolni, hisz azok csak tükrök. És ha rájön mindenki mikor lépett "rossz" útra(mint tudjuk ilyen nincs) akkor tiszta lesz a kép önmaga számára. Innen már azt a döntési mechanizmust indíthatja amitől megváltoztathatja a saját életét. Tudatosan és felelősen. A többit valóban hagyni kell és nem rágódni rajta.
...
Írta: Erzsike, november 23, 2011
Kedves Péter!
Amit mondok lehet nagy képünek tünik, de minden egyes szavad visszaigazolás nekem és nagyon jó érzés.Ezekszerint, ha a békés, mindeki számára legjobb megoldást keresi az ember, bármilyen területen és tudja , mit akar élérni és ezt mind szeretettel a szivében teszi, akkor azonos meggyőződésre jut.
Ezt minden társunknak üzenem "Szeretettel csodákra lehetsz képes, de elérni azt tudod, ami minden részt vevőnek a legjobb"

Köszi a leveleket és azt, hogy vagy!

Erzsike
...
Írta: pal erzsebet, november 23, 2011
Egyet értek azzal hogy szeressük egymást,ennek érdekébe mindent megteszek ami tőlem telik ! 2012 vajon nekem is a felemelkedés éve, ahol nekem is teljes változás várható?
...
Írta: Schilling Péter, november 23, 2011
Sziasztok,

Remélem az az üzenet azért átment, hogy tudsz változtatni, ha egyénként úgy döntesz, hogy a tudatodat kinyitod egy magasabb valóság felé.

Ahogy Einstein mondta: "A problémákat soha nem oldhatjuk meg azon a szinten ahol létrejöttek".

2012 üzenete a kapunyitás a felemelkedés felé, ahová akkor tudsz belépni, ha átlépsz a problémákon és nem akarod megoldani, mert az most lehetetlen. Sem szeretet, sem közeledés nem tudja megoldani, csak egy magasabb nézőpontú tudat, amire Te is készen állsz ha ezeket a sorokat olvasod.

Nem gondoltam, hogy ilyen depresszív hangulatot vált ki az üzenetem, legalábbis nem ez volt a célja.

Elég a panaszkodásból, van megoldás, csak nem a jelenlegi módszerekkel!

Péter
...
Írta: Gulácsiné Cseh katalin, november 23, 2011
Sziasztok!Sajnos valóban minden megváltozott,s szerintem már csak az összetartás ereje segíthetne ebben.Csak sajnos mindenki a napi problémáival,gondjaival van elfoglalva.Nincs összetartás,mindenki bele fásult ebbe a rázódúló teherbe.
...
Írta: TÓTH MÁRIA, november 23, 2011
Szia Péter!Köszönöm a leveleidet,sokat segítenek nekem.De ez a világ amiben most élünk nehéz,és nem lehet meg változtatni,tönkre teszi az embert,lelki és fizikai erőm,is fogytán.
...
Írta: Judit, november 23, 2011
Sziasztok Judit vagyok. Csatlakozom én is az előző írásokhoz .Nagy igazságokat írtak,én már nem tudom fokozni és nem is akarom.Csak annyit, hogy sajnos mi emberek tettük ilyenné a világot.Üdv Judit.
...
Írta: szakál béla, november 23, 2011
Ez a világ úgy ahogy van velejéig romlott,lehet probákozni,javítgatni,de fölösleges erőfeszítés.
Egy kormányt megbuktatni elég hathónap.
Egy gazdaságot kiépíteni kb hatév.
Egy társadalmat helyre hozni kb ötven- hatvanév
Megrefolmálás helyet,egy átgondolt új rendszert,egy új rendet kell kialakítani.
...
Írta: ilona, november 23, 2011
Szia Peter,igazad van nagy erofeszitesel tudatosan tovabb kel lepnem,habar neha a mult a regi sebek megnyilnak,torekszem vagyaim valoravaltasara,es ere energiat kel nyujtenem,mert tudataba vagyok hogy meg egy varfal all mogotem koszonom ilona.
...
Írta: Kovács Csaba, november 23, 2011
Sziasztok szerintem elfogyot az emberekből, a szeretet és a gyülőlet lép a hejére.
...
Írta: Darida Mária tanárnő, november 23, 2011
A lelkeket megrontotta az irigység az önzés, a nagyravágyás, a mindent most és egyszerre, mert most vagyok fiatal, ...de tenni nem tesznek érte, várják hogy a másikat hol lehet megtéveszteni, átverni, meglopni, megsemmisiteni, félretenni az utjából...és ez ha családon belüli is létezik akkor jön el a világ vége,mint ahogy a látszat is mutatja...betette az ördög a lábát a szivekbe és a gyeplűt a mélység felé irányitja...nem vesszük észre hogy megfordult a világ...nem a szeretet, az idősek iránti tisztelet segitőskészség, hanem minden jónak az ellenkezőjét tesszük, amit persze jónak itélünk meg...de minket hogyan itélnek meg ha a véghez értünk??? Hát saját tettünk fog itélkezni felettünk...az a családi széthullás, ami miattunk történt, az önzés és a nagyravágyás miatt, hogy mihamarabb megszerezzük és ugy ahogy azt nem lenne szabad csinálni..és ha valaki figyelmeztet minket, akkor még meg is haragszunk, hogy elképzeléseinket nem nézik jó szemmel...pedig az idő teremt meg mindent...idő kell ahhoz hogy a jót tanuljuk és idő kell ahhoz hogy megkeressük hol és hogyan...mert a csillogás hamarabb elfordit, de a fényt nem arra találjuk...a fény az igazság és az élet szépségéből adódik, melyet csak akkor válthatunk valóra ha boldog családi légkört teremtettünk meg...és mi a boldogság??? Az sok mindenből tevődik össze...elsősorban a mások megbecsülése, az idősek tisztelete, a munka szeretetete, a pénzért való megdolgozás, mert akinek nem kopik a körme valamiért azt nem érdemli meg, még ha hozzá is jutott, csak fénytörés lesz belőle, mely rossz irányt mutat.Összegezve: a megteremtés feltétele a családi összefogáson mulik..ha a családban nem müködnek ezek az erők, mindenki más célt nézett ki magának akkor abból nem lesz egyesitett erő, amivel elérhetnénk a célunkat...az előre megfontolt gonosz tettekkel nem lehet boldogságot teremteni, csak a gaz a láp huzza le a mélybe...melyből ha belegabalyodik az ember, nehéz még segitséggel is kijutni...akkor kell a hit és a jóra való törekvés, vagyis megforditani a kocsi rudját és a lovak tudják majd a célt...de ezt csak akkor tudod elérni ha annak megfelelően cselekszel..és a családot megbecsülöd ahová teremtve lettél...a küldetésedet ha nem végzed ugy ahogy elvárják tőled azt akkor sok ujraszületéssel tudod csak elérni..és ez a világot nagyon visszafogja a fejlődésében...azért tanulunk és azért vannak a családon belüli tapasztalatátadások hogy ne kelljen mindenkinek az utat végigjárni, hanem a tapasztalatokból a tudásból meritsen az ember...a családon belül is..de a mások életét is figyelve és leszürve belőle csak a jót szabad követni...mert különben a csábitó fény után a szakadék következik...
...
Írta: burian susana, november 23, 2011
Kedves Erzsebet!Ugy neked mind mindenkinek az egesz vilagon, valtozas tortenik, minden teruleten.Es az nagyon rovid ido alatt.A regi el kell tunjon,nem maradhat tobbet az emberiseg a regi,elmult felfogasba,valtoznia kell mindennek! Gondold el, hogy csak te vagy es a Teremto aki csak jot akar a temtmenyeinek.Ahogy irtam,csak egy letezik, minden amit latsz az illuzio!Es ha rossz is van, ami csak az egonak rosz, az is a te javadra tortenik.Hogy miert, hogy keresd az APAT aki teremtett mindent, es O csak jot akar a gyerekenek.O nelkule nem letezik semmi.O keri tolunk hogy nojjunk fel a gyerekkorbol es valjunk felnotte. Eleg volt a gyerekkorbol.A multer sose busuj es ne keseregj, mert nem vagy te a hibas semmiert. Minden ki volt tervezve elore egeszen a vegeig.En nagyon sokat keseregtem de ma mar megertettem, az eletem ertelmet, hogy semmi sem fugg tolem. Ha akarsz tobbet tudni es erdekel az eleted, hogy mi az ertelme, miert vagy ezen a vilagon, irjal a Emailban szemelyesen, ott felelni fogok neked. De csak ha kerdezed magad, nem hagy beken a kerdes.
Szeretettel
...
Írta: Bardon Lászlóné Erzsébet, november 23, 2011
Egyet értek azzal hogy szeressük egymást,ennek érdekébe mindent megteszek ami tőlem telik ! 2012 vajon nekem is a felemelkedés éve, ahol nekem is teljes változás várható?Sok szeretettel! Erzsi
...
Írta: burian susana, november 23, 2011
Szia Peter es baratok !
Nagyon igazad van, minden kicsuszik, felborul, szetesek, megzavarodik. De vajon miert? Mit akar nekunk ez uzenni? Mit kell ertsunk meg, mi kis vagyak?
Mert mi egy vágyan kivul nem vagyunk mas, csak egy vágy, egy fekete pont.
Es ez a vágy nagyon sokat es rosszat akar, semmi jot, csak ellentetest a joval.
De mit is tehetunk, ha igy voltunk csinalva, rossznak. En miert? - Hogy megismerjuk a jot. Csak a roszbol tudod megismerni , mi is a jo. Ejott az ideje, hogy az emberi szintre emelkedjunk es ne maradjunk az allati szinten.Mert mi az allati szinten vagyunk meg.
Igy hat at kell valtoztassuk magunkat a roszbol a jora.Es hogyan? Csak a Feny segitsegevel, a Teremto segitsegevel, aki teremtett csak az valtoztathat meg.A Teremto a jo az adakozo es teremtett egy ellenkező vágyat, minket. Ha Ő rosznak teremtett, akkor mit is akarunk, hogyan legyunk jok.De miert teremtett rosznak? Hogy ismerjuk meg a jot, az adakozot. Az ember erejeben nem letezik ez a tulajdonsag, mert nem volt ezzel teremtve.
Ha osszealunk es kerjuk a Feny segitseget, hogy segitsen, akkor lehet eselyunk a jora, a valtozasra.Minden valsag csak azert van, mert nem all ossze a vilag,egysegbe, kolcsonos felelosegbe.Ezert eloszor is meg kell oktatni az emberiseget, hogy mi is az a kolcsonos feleloseg?
A mi vilagunkban persze hogy szetesek minden, penz, munka, csalad..., mert nem tartunk ossze,hianyzik a kolcsonos feleleloseg kozottunk, az odaadas egyik a masikert!
Eloszor is meg kell neveljuk magunkat, ujbol,az uj vilagban,a regi gondolkozas meghalt,egy uj gondolkozast kernek tolunk, amely a szeretett,es a kolcsonos feleloseg.Tolunk fugg, mindegyiktol mennyire akarja vagy nem, marad a regi gondolatba,mindent magamnak es semmit masnak. De ez MEGHALT!!!A gondolaton kell valtozni, hogy "Szeresd felebaratodat, mint sajat magadat"vagy "Ne tegyel masnak azt amit te sem szeretnel, hogy tegyenek neked"es igy tovabb...
A biblia nem azert volt adva, hogy olvassuk mint egy regenyt, hanem ertsuk meg a szavait amit uzenni akar. A baj, hogy mindegyik vallas ugy ertelmezte es oktatott, hogy nekijek legyen jo, es nem a Teremtonek, aki csak jot akar a teremtmenyek szamara. Elvegre a Bibliat nem lehet megerteni, mert nem az emberi nyelven volt irva, melyen bele kell menni, erezni a szavakat a szivedben es nem az elmedben, megerezni a mesteret aki irta. Igy tehat a torvenye egy mondatban van osszefoglalva:"Szeress masokat mint sajat magadat".Ha ezt az egyet betartsuk, vagy probalkozunk vele, akkor az egesz vilag megvaltozik. De nem kell varjunk senkit sem hogy elkezdjen igy gondolkozni, kezdjuk el mi.Az egesz egy vagy ,egy gondolat semmi mas. Szeressuk egymast, aggodjunk masokert!Tehat az elso dolog az ember oktatasa!mert a vilag nagyon eltavolodott a jo utrol. Eltavolodtunk, azert hogy erezzuk meg mi is az egyutt, egybe, egyert!Ez az agesz igy volt teremtve, nem kell aggodni ami volt, a fontos mit tehetsz hogy megvaltozzon?
Te magad kell valtozzal belul, es nem kivul.Ha a belsodben valtozol, kivul is minden valtozik.Mert a kulso vilag,csak egy illuzio, megmutatja neked hol a hiba.Minden a belsodben van, es semmi kivul rajtad nem letezik.Gondolkozzal arra, hogy csak EGY letezik ,aki te vagy es az kell valtozzon a Feny segitsegevel.Bocsanat ha zavarosan irtam, de annyit irhatok meg, hogy be nem fejezem a levelet.De akinek van edenye mar,az felfogja amit akarok mondani. Szeretettel mindenkinek!
...
Írta: Müller István, november 23, 2011
Valóban látom az igazságot az írásodban.
Én járom a világot,most épp Szibériában vagyok és az emberek úgy látom mindenhol egyre jobban eltávolodnak egymástól.Persze erre keresem, de nem találom a magyarázatot.
...
Írta: Cobra, november 22, 2011
Eggyetértek veled ez a mai világ már nem fontarthato

Szólj hozzá Te is!
smaller | bigger

security code
Írd be a képen látható karaktereket


busy