Ismerd fel isteni önmagad!
Ismerd fel isteni önmagad!


Advent első hetében a mély belső összehangolódás kerül a középpontba. Ebben az egy hétben érdemes számban venned, hogy mi az, aminek az elvégzését erre az évre tervezted és mi az ami ebből megvalósult. A legbelső vágyaid azok, amik a legszorosabb kapcsolatban vannak az isteni önmagaddal. Ha a vágyaid többnyire valóra válnak, akkor az isteni önmagaddal összhangban éled az életed, ahol folyamatosan jelen van önmagad legbelsőbb igazsága is.
Ki az isteni önmagad?

Az isteni önmagadat más néven felettes énnek, vagy angyali énnek is nevezheted, de úgysem ez a lényege, hanem a szellemiség, ami az elnevezés mögött húzódik. Az isteni önmagad egy olyan szellemi MAG az életedben, ami az egész életutadat, a vágyaidat és a tetteidet is meghatározza
Ha boldogan, elégedetten és sikeresen éled az életed, akkor biztos lehetsz abban, hogy összhangban vagy az isteni önmagaddal.
Mi történik, ha nem vagy összhangban az isteni önmagaddal?
Amikor sikertelennek és boldogtalannak érzed magad, akkor egy falat húzol fel isteni önmagad és az életed közé, ami megnehezíti, hogy aktív kapcsolatban légy az életterveddel és döntéseidet azzal összhangban tudd meghozni.

Amikor fal van az életed és a benned élő isteni között az nem azt jelenti, hogy nincs jelen benned az isteni csupán azt jelenti, hogy tudattalanul elzártad magad a vele való aktív kapcsolattól. Amikor ez megtörténik, akkor abban érheted tetten, hogy görcsössé és erőltetetté válnak a tetteid, bizonytalanná válnak a döntéseid. Ilyenkor az az érzésed lehet, mintha kicsúszna a talaj a lábad alól és elveszítenéd a biztonságot az életedből.

Hogyan találhatsz utat az isteni önmagadhoz?
Az elzárt állapotból az egyetlen kiút az összehangolódás útja, amihez több módszer is rendelkezésre áll. Az egyik egyszerű meditatív technika, ha néhány percig elvonulsz, akár naponta több alkalommal és semmi mást nem teszel, mint a légzésedre figyelsz behunyt szemmel.

Ez a folyamat segít kikapcsolni a pörgő gondolatokat, aminek következménye, hogy akár másodpercek alatt leomolhatnak a falak, amik elválasztanak az isteni önmagadtól és újra képessé válsz befogadni azt az inspirációt, ami minden pillanatban a rendelkezésedre áll.


Az isteni önmagaddal összhangban az életed gördülékennyé és spontánul sikeressé válik, de ennek gyakorlati alkalmazásához időre és kitartásra van szükséged. Advent első hete arra hívja fel a figyelmedet, hogy vizsgáld meg, hogy az elmúlt egy évben mennyire tudtad összhangban élni az életed isteni önmagaddal, ami esélyt ad neked arra, hogy újra felépítsd az elveszett kapcsolatot.

Megnyílt a karácsonyi webáruházunk!


AJÁNDÉK MEDITÁCIÓ KARÁCSONYRA
xmastree.gifFKM_CD_nagy.gif
Idén minden karácsonyi megrendelés mellé
a
"2012, a felemelkedés kapujában"
című exkluzív meditációt adjuk ajándékba
letölthető MP3 formában, amit azoknak is bátran tovább adhatsz, akiknek náluk választottál ajándékot


2x30 = 60 perc vezetett meditáció letölthető MP3 formában


A meditáció értéke 3.900 Ft, amit most bármelyik megrendelés mellé ajándékba adunk neked!
 

Kattints ide és ismerd meg a részleteket és válogass kedvedre a karácsonyi webáruházban>>>

Kiemelt karácsonyi ajánlatunk!

 

Mit hoz neked 2012?
Egy éves személyre szóló előrejelző elemzés a 2012-es évre
eveselemzes_kicsi.gif+FKM_CD_nagy.gif
Ajándék MEDITÁCIÓ

Hát nem fantasztikus egy naptár, ami 2012 minden napjára tartalmaz egy személyes jótanácsot?

Mit szólnál hozzá, ha megismerhetnéd milyen hatások érnek az életedben a 2012-es éved bármelyik napján?

Itt a személyre szóló éves előrejelző elemzésünk 
2012-es különkiadása!

5.900 Ft
helyett

Karácsonyi áron
CSAK 3.900 Ft
megrendelem_keret.gif
megismerem_keret.gif


Hozzászólások (30)Add Comment
...
Írta: Mihály Tamás, november 29, 2011
A családomban aki kövér volt vagy inkább fogalmazzunk úgy hogy molett meg túlsúlyos,az a nagymamám anyám anyja volt.
Ő tényleg már fiatalon is kövér volt.
Sose volt vékony,sem csinos.
De anyám ennek ellenére fiatal korában mégis csinos volt.
És még most is a lassan 50 éves kora ellenére is csinos nő.
Pedig már öreg nem fiatal.
Mégse túlsúlyos vagy kövér.
Mondjuk igaz anyám nagyon keveset eszik meg iszik.
De hogy fiatal korában mennyit evett azt nem tudom,de azt igen hogy mindig csinos volt,meg vékony.
Mármost nem olyan vékony,de még most sem túlsúlyos meg kövér,még most is a korához képest csinos meg jól néz ki.
...
Írta: Mihály Tamás, november 29, 2011
Idén voltam vizsgálaton az ősszel.De nem találtak rendellenességet,a vizsgálat szerint egészséges vagyok.
Nem találtak bajt.
Vért vettek,laborba mentem,pajzsmirigy vizsgálaton vettem részt,meg hormon vizsgálaton,nem találtak semmit.
Pedig valami bajom csak van ha hízásra hajlamossá váltam,mert nekem tényleg nem volt hajlamom rá sosem.
Az öcsémnek van nagyon hajlama az elhízásra,neki is voltak súlyproblémái fiatalabb korában,tinédzser korában,de neki eleve olyan alkata van,ő sose volt egy nádszál vékony alkatú ember.
Mindig vaskos volt.
Ellentétben Apánkkal aki sose volt hízásra hajlamos pedig ő sem egy Sylvester Stalone.
Nem egy erős testalkatú ember,de sose volt a hízásra hajlama.
Sem anyáknak aki szintén amikor 20 éves azt ehetett amit akart,meg annyit amennyit akart sosem hízott.
...
Írta: Mihály Tamás, november 29, 2011
Voltam pajzsmirigy vizsgálaton,sőt még a hormon szintemet is kivizsgáltattam.
Mert én is arra gondoltam hogy az lehet baj,mert nálam az sosem volt normális hogy hízzak.
Sosem voltam hízékony még annak ellenére sem hogy sokat ettem és keveset mozogtam.
Mindig 68 kiló volt az átlagom.
A magasságom 185 cm ellenében.
Sovány voltam,vékony.
Sosem volt hajlamom a hízásra.
Azonban 22 felé már egyre jobban kezdtem hízni.23 éves koromra már 75 kiló voltam.Én is éreztem hogy valami nincs rendbe az anyagcserémmel,mert nekem szuper jó anyagcserém volt.Gyors.
...
Írta: Nemes Gyöngyvér, november 29, 2011
Mihály Tamás,hozzászolásaidhoz csak annyit szeretnék hozzáfüzni,ilyen fiatalon,nagyon sok bproblémád van saját magaddal,és ez nem jó,nem bánzani akarlakés nem megszólni,el kéne menned egy pajzsmirigy vizsgálatra, a fáradékonyság miatt, a továbbiakban pedig ajánlanék egy nagyon jó könyvet,' DOREEN VIRTUE- Angyali üzenetek' cimü könyvet, és ha elolvasod ,töbszöe is meglátod egészen másképpen fogsz gondolkodni az életröl. tisztelettel és szeretettel írta Gyöngyi
...
Írta: Mihály Tamás, november 28, 2011
Valószínű igaz hogy valóban elég nyafogós egy ember vagyok,de ezt akkor se így kell megbeszélni.
Elintézni....Szerintem....
És lehet hogy igazad van Marcsi néhány dologban,vagy akár Juliannának is,nem mondtam azt hogy nem jól érveltek,csak azt nem a megfelelő hangnemben,kissé sértő volt ez szerintem.
Még ha igazatok is van,akkor sem ilyen hangnembe kéne ezt megbeszélni.
Elnézést....
...
Írta: Mihály Tamás, november 28, 2011
Én senkit nem sértegettem,senkit nem kívántam provokálni az írásaimmal,ha mégis így történt akkor azt sajnálom.
Mindenesetre nem adtam arra okot hogy ilyen lekezelő hangnemben beszéljetek velem....
...
Írta: Mihály Tamás, november 28, 2011
Nem arról van szó hogy nincs igazatok Marcsi,meg Julianna,de akkor se így kellene ezt megbeszélni.
Létezik a pozitív módon való elbeszélgetés is,nem csak a másik bántása....
Elnézést....
...
Írta: Mihály Tamás, november 28, 2011
Ennyi....Nincs több hozzá fűzni való ehhez a témához.
De mindenesetre Scilling Péter Oldala vagy a Számmisztika oldala fontos üzenetet lát el,fontos dolgokat képvisel vagy közvetít,olyan emberek számára akik valamilyen problémával küzdenek,vagy akár többel.
Mert Scilling Péter dolga hogy tanácsaival írásaival segítse ezeket az embereket,akárcsak akik tanácsot adnak.....
Ez az oldal eleve nem egymás cseszegetéséről szól,ezért aztán akármit is
írnak egyesek vagy panaszkodnak nem úgy kéne reagálni hogy megsérteni vagy ilyesmi.Ez itt elvileg egymás segítéséről szól,és erről is kéne szólnia.
Elnézést....
...
Írta: Mihály Tamás, november 28, 2011
Mindenesetre én nem akartam nyafogni csak aggaszt ez a dolog nagyon.
Mert magam sem tudom mi lenne a megoldás.
Persze ezen kívül rendbe van nagyjából a dolgok.
De tény hogy a rosszullétek és a folyamatosan gyarapodó súlyom aggasztó és ezzel valamit kezdeni kéne de nem tudom mit.....
...
Írta: Mihály Tamás, november 28, 2011
Nekem ez már sok.Kezd ez a beszélgetés sértegetős offolássá válni.
Szerintem ez már sértő jellegű magatartás.
Marcsi kissé elvetetted a sulykot úgy érzem.
Lehet hogy 185 cm és 81 kiló még nem az elhízás jele,természetesen még nem vagyok kövér,de közel vagyok hozzá mert igencsak van rajtam úszógumi.
A környezetem szerint is.
És ez idegesít.
És kikérem magamnak azt hogy hiszti,én teljesen nyugodtan írtam le amit leírtam,csak panaszkodtam.
A hiszti teljesen más.
Csak tartok tőle hogy elhízok.
Mert lehet hogy még nem vagyok kövér,de már az a vékony csinos sem.
Egyébként kedves Marcsi8 ki a fenének van kedve ilyenkór December környékén a hideg Mínusz egy fokba oda kint izzadásig futni,hogy aztán meg jól megfázzon????
Normális embernek biztos nem.
Nekem meg nincs kondigépem,ha lenne persze tudnék mozogni többet.
De arra kinek van pénze mostanság,hogy állandóan konditerembe járjon,és fizessen az edzésekért?.
Arra sincsen az embernek pénze hogy kondigépet vegyen,nekem is csak most lett évek után erre anyagi lehetőségem.
Nem tudom hogy hogy értetted azt a szakemberes dolgot,hogy forduljak szakemberhez,remélem nem arra amire gondolok?Mert ha te arra célzol azt nem fogom tolerálni.Mert a sértegetés és a másik lehülyézése nem méltó erre az oldalra.
Különben is,se tartozik az oldal témájához.
És nem én vagyok az egyedüli ember aki problémákkal küzd,nagyon sokan panaszkodnak,de én mindig megértő vagyok,sose sértegetek másokat akik gondokkal küzdenek,mert megtudom érteni és sajnálom őket.
Én mindig meghallgatom a másik embert is,szerintem nem igazságos és nem fer ilyen dolgokat írni annak akinek gondjai vannak.
Mert akkór ilyen erővel én is beleköthetnék itt bárkibe aki panaszkodik meg az elkeseredettségéről ír.
Azokat az embereket megérteni kell,nem pedig sértegetni,és belegázolni.
Mert az olyan ember ki ezt teszi nem intelligens,és legkevésbé sem emberséges.
Az ilyen magatartás meg nem való véleményem szerint egy ilyen oldalra ami a szeretetről az egymás segítéséről szól.


...
Írta: Marcsi8, november 28, 2011
Mihály Tamásnak szól az üzenetem!
Kedves Tamás!Azért 24 évesen 185cm 81 kg az nem az elhízás jele,ezt te honnan veszed,látom írtál pár oldalt és remélhetőleg kiírtad magadból a problémáidat mert ez szimpla hiszti amit művelsz,férfi létedre,talán változtatni kellene a gondolkodásodon az életmódodon,de elsősorban kérd szakember segítségét,az előttem szóló tanácsa is jó agykontroll,de ehhez is segítség kellene!Kifogásaid gyengék az időjárás nem akadály arra,hogy valaki mozogjon!
Sok sikert kívánok!
...
Írta: Julianna, november 28, 2011
Mihály Tamásnak!
Drága Tamás! Te egy nyavalygó 24 éves tehetetlen, lusta fiatalember vagy! Agykontroll!!! Ha megvan a jó családi háttered, barátnő stb. és így el is fogadnak, akkor csak magaddal és a gondolkodásoddal van a baj.Lépj túl a nyavalygásokon és cselekedj!!! Befejezni az Önsajnálatot és mozogni, meditálni, agykontrollozni (erős vagyok, egészséges, ügyes, szép csinos) naponta többször.Én a kombucha tea segítségével fogytam 9 kilót és azóta is tartom. Az agykontroll segítségével erősítettem ezt a folyamatot. Tehát csak előre és nem csak nyavajogni!!! Üdv: Juli
...
Írta: Anna, november 27, 2011
Kedves Péter ! Őszinte leszek, nem mindig van időm elolvasni, legtöbbször csak beleolvasok az írásaiba, és sajnos úgy érzem, hogy se erőm se társam nincs a változtatásra. Nagyon szeretném, de
valahogy nem megy. Talán az is visszafog, hogy nekem egyedül nem megy,
egészség, pénz és háttér nélkül pedig nagyon nehéz. A kor is meghatározó, hiszen 50. fölött túl nagy tervei már nincsenek az embernek. No meg ha negatívumot kap folyamatosan, akkor végképp föladja.
Sajnos én egy nagyon erős akaratú férjel élek több mint 30. éve eggyütt és csak az az elképzelés a jó ami tőle pattan ki.Ezáltal azok a dolgok, elképzelések amik talán jók lehettek volna, már nem is kerültek kivitelezésre. Így aztán nem is bróbálkozom. Elfogyott a kitartásom.
Ilyenkor mi van ??????? Talán egy jó tanács segítene ??!!!!!
Üdvözlettel: Anna
...
Írta: József Attila, november 27, 2011
Kedves Lajos? Ez amit írtál, kérdés lenne vagy kritika.Amugy pediglen kifejthetted volna bővebben hogy mi a problémád.Én viszont rásdásul nemakarok tanácsot adni neked hogy hova fordulj egászségügyi problémáddal mert nemakarlak még ismeretlenülsem megbántani téged egy távdiagnózissal! Lehet hogy valamit magadravettél abból amit írtam?Nyugodtann leírhatod hogy mi a problémád mert én meghalgatom és megis beszélhetjük hogyha akarod,de ez csakis rajtatmullik.Üdvözlettel Attila
...
Írta: Mihály Tamás, november 27, 2011
Legszívesebben megszabadulnék az életemtől,a sok gond a problémák,meg minden,megkeserítik de alaposan az életem.
Szóval állandóan csak a problémák és a gondok vannak,ha nem a magánéletbe akkor anyagi gondok,meg más gondok,meg ez a hülye politika,meg az Ország meg minden,a közélet úgy általában,megromlasztják az élet minden szépségét.
Meg az elhízás veszélye.
Én már csak tudom milyen kövérnek lenni,és a testünkkel elégedetlennek lenni,mert egyszer gyerekkoromban 12 évesen egyszer piszkosul elhíztam már már tényleg kövérnek túlsúlyosnak számítottam,egy gyógyszer miatt amit szedtem akkoriban.
A gyógyszernek étvágynövelő hatásai voltak,meg kívántam nagyon az édességeket.
És hízlalt is a gyógyszer,emlékszem rohamosan híztam el.
Állandóan evési kényszerem volt,és már nem tudtunk mit kezdeni,ezért leálltam a gyógyszerrel abbahagytam a szedését.
És utána ugye növésbe is voltam még mert gyerek voltam,és nagyon gyorsan fogytam le hónapok alatt,és emiatt 13 éves koromra még gerinc ferdülésem is lett.
Azóta ferde a gerincem.
De akkor lefogytam és még nagyon sokáig úgy 10 évig nem voltak súlyproblémáim.
Azonban 22 éves koromra újból jelentkeztek.
És ez szörnyű.
Azóta hogy egyszer 12 éves koromban elhíztam,nagyon félek a kövérségtől és a hízástól.
De egyszerűen nem tudom mit csináljak,kétségbe vagyok esve.
...
Írta: Mihály Tamás, november 27, 2011
A másik gond meg az,amikor felhíztam 74 kilóra 2009-ben 22 éves koromra,akkór még jobb kondiba voltam,sokat futottam edzettem,mozogtam,mégse tudtam 2 kilónál többet leadni,aztán az vissza is jött,sőt még plusz egy kilóban híztam is rá.
Hiába küzdöttem olyan ádázan a kilókkal szemben mégsem tudtam fogyni,csak csekély eredményeket tudtam vele elérni.
Tartósat sosem.
És ebbe már nagyon belefáradtam és fásultam,és végűl elfogadtam hogy 68 kiló már sose leszek,utána már mikor 78 kiló voltam ez már nem is érdekelt feladtam.Csak annyit szerettem volna hogy kövér ne legyek sose,meg több ne legyek.
De aztán ennél is tovább híztam és most már attól kel félnem hogy kövér leszek.
Mert az istenért nem akar beállni a súlyom egy állandó állapotba.
Állandóan változom,hol leadok egy két Kilót,hol meg felszedek kilókat.
Szörnyű,tényleg mintha már 44 lennék és nem pedig 24.
Nagyon elkeserítő.
Teljesen beárnyékolja az életemet a súlyproblémám.
Pokol lett az életem.
És így önmagamat is nehezen tudom elviselni meg elfogadni.
Hiába van meg mindenem,szép csínos aranyos barátnő,meg jó családom,meg minden,ha szar testem van.
Ami semmire sem jó.
...
Írta: Mihály Tamás, november 27, 2011
De ez csak egy rész probléma ezt az érzést ugyebár sokak ismerik.
Nem vagyok ezzel egyedül.
De a többi a fáradékonyság,a rosszullétek,meg az időjárásnak kiszolgáltatott szerény mozgási körülmények,mindent el lehetetlenítenek.
Mert ugye ki a fasznak van kedve esőbe a sárba futni,vagy akár sétálni,vagy a hidegbe kimozdulni a lakásból télen.
Ráadásul én ha megyek futni kocogni vagy sétálni,azt mindig vidékre a pusztán teszem mert ott kevés az ember,és az ottaniak barátságosabbak is mint a városiak úgy általában.
Mert a nyüzsgő városban könnyen eltévedek és nem találok haza a tájékozódási problémáim miatt,ráadásul Paranojám is van,félek egyedül a Városba menni,félek hogy megtámadnak vagy ilyesmi,meg szégyenlős ember is vagyok igencsak.
Nyüzsgő Városban nem szívesen szaladgálok.
Csak hogy az ember Vidékre akar menni túrázni meg kocogni,akkor az mindig kivan szolgáltatva az időnek,csak száraz csapadék mentes időbe lehet kimenni,amikor nem sárosak az utak,és nincs az a dermesztő hideg.
Mert szerintem télen a hidegbe senkinek sincs kedve futni kocogni vagy túrázni,sem pedig az esős sáros időben.
Mert vidéken az utak szarok különösen nálam,a macskaköves úton amúgy is elég embert próbáló dolog futni,nem hogy még esős időben amikor meg az út tele van pócsójával.
Szóval az időjárás keményen meghatározza mikor mozduljak ki,és mikor nem.
A másik ha az ember még levegőt se kap rendesen,hogyan lenne már pont ahhoz ereje vagy kedve hogy fusson és mozogjon.
Ez egy ördögi kör.
Ha lenne kondigépem talán ezzel megoltható lenne,az időjárási kiszolgáltatottságra a mozgás lehetőség,szar idő esetén is.
De még mindig ott vannak a rosszullétek és a fáradékonyság és gyenge strafabíró képességem.
Ezt hogy küzdjem le?....
...
Írta: Mihály Tamás, november 27, 2011
Kedves Tünde igaz amit írsz,csak tudod nekem az a legnagyobb bajom,hogy nekem kétszer volt gyomor fekélyem.Egyszer 16 éves koromban gyomorszájnál,aztán meg 20 éves korom körül meg nyombél fekélyem is volt.
Túl sok a gyomor savam.
Hajlamom van a gyomor fekélyre,volt is már kétszer.Ugyebár.
Ha nem eszem,sok a savam állandóan éghet a gyomrom,de sokszor van evési kényszerem is manapság.
Így nagyon nehéz megállni evés nélkül.
Mozgásra télen nincs alkalmam,mert nincs kondigépem,bár idén karácsonyra tervezzük a családdal,és a barátnőmmel hogy a megszüntetett Élet Biztosításomból veszünk egyet.
A másik problémáim a mozgás terén,hogy észre vettem,egyre kevésbé bírom a gyűrődést.
Fáradékonyabb vagyok mint régebben,ennek oka az hogy alacsony vérnyomásban is szenvedek.
Néha meg megesik hogy a vércukor szintem lecsökken,ezért sokszor az is ágynak dönthet.
Ráadásul egy csomó mindenre allergiás vagyok,pl:pollen,pórra,állat szőrökre,egyebekre,és az allergiám rá ment a hörgőimre,kezdődő asztmám van,de ezt jól kezelem.És még nem súlyos hál istennek.
De van egy még rosszabb dolog is ami végképp megnehezíti a teljesítő és strafa bíró képességem.És bár nem tudom biztosra hogy ez e az oka,de lehetséges hogy pánik betegségem is van.
Az olyan hogy egyik pillanatról a másikra elkezdek fulladni mint egy asztmás,de ezt mégsem az asztma okozza mert az Orvosok kivizsgáltak.
És amikor így kifulladok abszolúlt úgy érzem magam mint aki éppen meg hal.
Elgyengülök képtelen vagyok bármilyen fizikai munkára még a járás is neheze megy amikor rám tőr a roham,és csak akkor múlik el a roham ha nyugtatót vagy feszültség oldót szedek be.
Borzalmas.Sokszor olyan érzés mintha a tüdő izmaim amik a belégzéshez nélkülözhetetlenek elernyednének és gyengévé válnának,miközben a levegő amit belélegzek meg mintha mázsás súlyú lenne.
És ez olyan mintha haldokolnék,olyan érzés,de ez csak a jobbik esete az ilyen rosszulléteknek.
Van amikor egyszerűen úgy érzem nem kapok levegőt,mintha széndioxidot lélegeznék és csak kapkodok zihálok a levegő után,amikor rám tőrnek ezek az érzések képtelen vagyok bármilyen fizikai munkát is végezni,nagyon szar.
sokszor ezek a problémák nehezítik meg a mozgást meg a fogyást.
A másik meg,a fáradékonyságot,és a külömbböző
rosszulléteket leszámítva,a másik ami természetesebb de annál inkább el lehetetlenítő dolog az izomláz,amikór egyik nap futok kocogok egy jót meg sokat mozgok,másik nap már járni is alig bírok a fájdalomtól mert szinte kövé dermednek az izmaim,pedig nekem jó erős vastag combjaim vannak.De mégis másnap begörcsöl ha egy kicsit is jobban megerőltettem előző nap egy kiadós futással.
...
Írta: holdedit, november 27, 2011
Kedves Péter! Arra lennék kíváncsi, hogy Te meditálsz nap mint nap? Mennyi időt töltesz meditációval? Milyen módszert alkalmazol és milyen tapasztalataid vannak a meditáció terén?
Üdvözlettel: Holdedit
...
Írta: Nagypálné Franyó Tünde, november 27, 2011
Én nagyon szeretem olvasni Péter küldött irásait a felemelkedésről, bármiről.Sokat tanulok, változtatok dolgokon általa.Igaz vásárolni nem szoktam pénzem nincs ilyesmire.Sok ember valóban nehéz gondokkal küzd, e miatt marcangolja önmagát és persze a környezetét is.Pedig nem kéne.Mindenkinek megkellene elégednie önmagával, ha kövér,tegyen azért , hogy lefogyjon...ne egyen annyit.Persze nehéz kibirni.Én a külsőmmel, belsőmmel elégedett vagyok, sőt annyi dicséretet kapok a kisugárzásomra , hogy feldobva érzem magam nap mint nap.De ezért teszek is...nem eszek annyit, mosolygom, erőt meritek a kedvelt dolgaimból.Nehéz az élet, a mai idők tele kudarcokkal ha hagyjuk.Én csak megszeretném köszönni a sok szeretet küldését Péternek, már ez is egy öröm.....legyél te is az mindennap!Tündi
...
Írta: Mihály Tamás, november 27, 2011
Nagyon elvagyok kenődve e miatt.
Úgy érzem elvesztegettem a fiatalságom olyan nőkre akik egy élyszakát sem értek meg nem hogy éves együttélést.
Most meg amikór megtaláltam az igazit a nagy őt,azt hiszem,nagy nehezen most meg már az árnyékol be mindent az életemben,hogy már nem vagyok fiatal s nem is nézek ki már olyan jó.
Mint régen,emiatt az ágyban se tudok már olyan szenvedélyes lenni mint 20 éves koromban.
És állandóan magamat hibáztatom emésztem,hogy egy idióta vagyok,mert elcsesztem a fiatalságomat,ahelyett hogy élveztem volna és jó fiatal korom lett volna.
De nem,szar volt.
Most meg a szar hogy nem vagyok már fiatal,mert most biztos boldogabb fiatal korom lenne.
Nekem a legfontosabb kincsem értékem mindig is a szépségem volt.
Most hogy elveszett ez is,úgy érzem teljesen értékemet vesztettem.
Kövérnek érzem magam.
Nem tudom már magam értékelni ha tükőrbe nézek és látom a pocakom.
...
Írta: Sebestyénné Ági, november 27, 2011
Amikor az ember 1napos amnéziába szenved/csak ennyi idö esett ki/Akkor a felettes én zárta le a kaput mondván hogy STOP és ne tovább.térjek magamhoz,mert amit meg tudsz oldani azt ugyis megoldod amit nem és takán erröl van szo,azon lépjél tul.
...
Írta: Mihály Tamás, november 27, 2011
Nekem az a legnagyobb bajom,hogy hízok mint az állat.Egyre több baj van a súlyommal.
Most a télen meg mozogni sem tudok,és megint csak hízok egyre jobban.
Ez már nagyon kezdi megkeseríteni az életem.Már úgy nézek ki 24 éves korom ellenére mint egy idősödő középkorú 40 éves ember.
Egyre inkább a felfújt Elvisre kezdek hasonlítani.
Már mint a 40 évesre.
Nem azér,mer én mivel utálom a korosztályomat,midig szerettem érettebben idősebbnek tűnni.De azért a már túlzás hogy vagyok 185 magas,és már 81 Kiló vagyok.
És úszógumim van,a fejem felpuffadt.
De nem is az a baj hogy felpuffadt a fejem,csak az hogy a testem is fel van fúvódva.
És így már a szex sem megy úgy.
Nem vagyok megelégedve magammal abszolúlt nem.
Abszolúlt szarul érzem magam a bőrömben.
Régen mikór fiatalabb voltam,20 éves koromban,olyan vékony nádszál magas jóképű vonzó és életerősebb férfiú voltam.
Most meg csupán 24 évesen,mint egy csődtömeg túlsúlyos 40 éves meg keseredett gyenge és vacak kondícióban lévő középkorú férfi.
Már mindenféle szarságot zsírkötő tablettákat tömök magamba,meg egy időben kocoktam is meg túra sétálást is csináltam,mégis 2 kilónál többet nm tudtam leadni.
Aztán feljött 3 kiló is,vissza híztam a nagy nehezen leadott két kilót,sőt még plussz 1 kilót is híztam rá mindig.
Régen meg annyit ehettem amennyit akartam,és azt amit csak akartam azt ehettem,még az édességtől sem híztam,azelőtt voltam 184 cm magas,és 68 kiló átlaggal.
Sovány voltam meg vékony.
69 kilónál sose voltam több.
csak mikór elmúltam 22,akkór kezdtem el fokozatosan hízni.
És azóta is csak egyre nőtt a hasam.
Tavaly ilyenkor 77 kiló voltam már.Azóta már ez 81-re gyarapodott.
És ez olyan szar érzés 24 évesen megélni amikór az ember még fiatal elvileg,és akkor úgy nézzen ki mint egy klimaxos 45 éves középkorú férfi.
Még a párkapcsolatomat is beárnyékolja a súly problémáim.
Öregnek kivénhettnek,értéktelen embernek érzem magam.
És az állandó eredménytelen küszködésekbe is belefáradtam,sokat gondolkozom az öngyilkosságon.
Belefáradtam az életbe,úgy érzem meg kéne már halnom.
Ezt szeretném....Elnézést....:'(

...
Írta: Lajos, november 27, 2011
Kedves József Attila! EZEN MIDÍG CSODÁLKOZOM, HOGYAN LEHET VALAKI, AKI KÜLÖNLEGES, ÉPPOJAN, MINT A TÖBBI. "Az egészség fontos,Kezdje a Léleknél!"
...
Írta: Varga Klára, november 27, 2011
Kedves Péter!
Péter, és az olyan jó dolgok, amikre nem is gondoltam úgy, hogy teljesülhetnek, azokat hová kell számítani? Az az igazi angyalmunka? Vagy csak nem ismerem saját magamat eléggé?
...
Írta: schwáb józsef, november 27, 2011
Kedves Péter Én is érzem hogy nagy dolgok előtt állunk! És élvezettel olvasom írásaidat,csak így tovább! Tisztelettel: JOZEF.
...
Írta: Godo Ernöné, november 27, 2011
Péter
én most sajnos nem sokat tudok mondani.hiányzik az emberkböl a szeretet és ez rám is vonatkozik.Én azért gyakorlom és napról napra jobban érzem.
Szép napot mindenkinek!
...
Írta: Elisabeth, november 27, 2011
Nekem ellentétben Erzsivel ,semmi sem ugy sikerült ahogy terveztem.És az egésszben az a dühösitő,hogy mindig éreztem ezt a görcsösséget amiről Péter ir.Az eddigi életemben nagyon laza voltam és az akadályokon is úgy léptem túl.Most kb 2 éve olyan görcsössen akarok elérni dolgokat ,amiről úgy látszik ,hogy csak meg kell fogni és már megy is,csak közben mindig ott az az "üvegfal" amin keresztül minden olyan elérhetőnek látszik,csak megfogni még sem lehet.Persze ez a görcsös akarat abból is lehet,hogy mostmár nagyon régóta messze élek a családomtól,és ez sürget,hogy gyorsan csináljam meg a terveimet és haza tudjak menni hozzájuk egy kicsit,de ez a másik butaság amivel tisztában is vagyok,,mert ha sikerül megvalósitanom a terveimet egyáltalán nem fogok tudni hazamenni ,mert olyan lekötöttséggel fog járni.Tehát most egy ilyen állapotban vagyok,sokszor mondom magamnak,hogy állj,és gondolkozz!! de egy percen belül már megint ugyanezek a problémák foglalkoztatnak, nem tudom lekapcsolni az agyam,hogy mással foglalkozzon Azt hiszem ez lessz a legnehezebb feladat ,de tudom hogy meg kell csinálni,mert ha nemtudok egy megvalósitható célt kitalálni, mindig igy fogok kinlódni a lehetőség és a realitás között.Most ebben az állapotban vagyok még nemtudom hogy fog sikerülni,de tele vagyok önbizalommal,csak azt a régi, könnyed önmagamat kell újra
megtalálnom. Üdvözletem mindenkinek aki hasonló helyzetben van,és annak is aki már kilábalt belőlle,
...
Írta: József Attila, november 27, 2011
Kedves Péter!
Ki az isteni önmagad?


Az isteni önmagadat más néven felettes énnek, vagy angyali énnek is nevezheted, de úgysem ez a lényege, hanem a szellemiség, ami az elnevezés mögött húzódik. Az isteni önmagad egy olyan szellemi MAG az életedben, ami az egész életutadat, a vágyaidat és a tetteidet is meghatározzaHa boldogan, elégedetten és sikeresen éled az életed, akkor biztos lehetsz abban, hogy összhangban vagy az isteni önmagaddal.

Ugygondolod akkor hogy aza sok elesett és beteg,hajléktalan, kizsigerelt, kifosztott,nyomoruságba és háboruba hajszolt embermilliárdok,azok mindd önmaguk tehetnek saját bajaikról nyomoruságukról,és pusztulásukról.Akikpedig létrehozták ezt a globális pokoli mocskos és embertelen körülményeket azok a jólétbenn élő paraziták, ugymondd sikeres emberek azok bezzeg tudják azt hogy hogyan kell isteni módon meggazdagodni és sikeresen megelégedve kiszivni az embertársai millióinak vérét. Azok mindd istentelen istenek, vagyis gonoszok akik az eogóistenségüket táplálják és megnyomoritják az egyszerü és naiv jószándéku szeretetre vágyó bárány és galablelkü embereket.És azok testén vérén és lelkén,szellemén élősködnek és még lelkiismeretfurdalást is akarnak ébreszteni bennük. Ügynézki hogy az egó okoskodása csakis rosszat szüll.NE!!!! embertől tanulj hanem a bennedlakozó krisztus lényedre figyelj.Azpedig aza tiszta gyermeki lényed lényega aki csakis a szeretetet ismeri mert az ami őt erre a világra hivta.Aztán szépen beleitatódik az emberi egó magánakvalósága és megtanulja ezáltal az életharc müvészetét.lázsd mivélett a krisztusi lényed.Nézz vissza a hátadmögé. Az életutadon mennyi por, sár,piszok ragadt rád amej elfedi azt akinek születtél.Állj meg és vedd öledbe a krsztusi lényedet és engedd hogy ő mutasa a hazavezető utat önmagadhoz a tiszta isteni lényedhez az emberi lényed lényegéhez akiért Jézus Krisztus eljött hogy megváltson téged a szenvedéseidtől.Vagyis a nélküle való léted szenvedésétőll.Ha egy elesett embert látol aki szenved akkor az ott énvagyok.Vagyis az emberi testben szenvedő Krisztus szentlélek lénye,a te Isteniséged.Hogya magadon nemtudsz segiteni akkor hogytudnál másokonn,csakis akkor ha meglátod az embertársadban a magadban is lakozó szeretetrevágyó Krisztusi lényt.Tehát merjünk szembenézni önmagunkal,de ne az elkövetett hibákat számold mert azt mind jólismered hanem az önvalódhoz vezető utat keresd amin hazatalálsz a teremtőd házába a szived valóságába.És ezentull csakis aztadod mindenkinek amire teis vágysz a SZERETETET.Hogyha nemlesztek olyanok mint a kisdedek akkor nemmentekbe a mennyeknek országába.Tehát kitt tartottok a legnagyobbnak közületek? Ugye mér tudjátok a választ mert a szivetekbe van Íva mertl ez a lélek temploma az élet fentartója. A teremtőnk ingyenadta nekünk a földet és ingyen az életet és a szeretetet és egymésnak minket és mindent amit magtaremtett és a legnagyobbkincsete is ami létezik azpedig önmagát és a teremtő képességnek a tudatát. Mostpedig gondolkozzunk el azonn hogy vajon mi a létünk értelme vagyis mi az életfeladatunk, az hogy őrizzük a szentlélek szeretetének lángját generációról generációraazért hogy jelen tanuja és megtapasztalói legyünk ennek a csodálatos teremtett világnag és ne pusztitója és eggy máss kiirtója mert én egy másik tevagyok.Ez az eggyetlen tanitás ezen a világon a többi csakis férrevezetés és egymás becsapása az emberi egó butaságának a világcsucsa.A NAGY TEREMTŐ AZÉRT JÖN UJJRA VISSZA HOZZÁNK hogy MITTET A Ő EMBERI NEMZETTSÉGE AZ ÉDENKERTJÉVEL ITT A FÖLDÖN és HOGY VISSZA ÁLLITSA AZ Ő ISTENI TEREMZÉSÉNEK MÜVÉT.HOGYHA KELL UJ ALAPOKRA HEJJEZI A FÖLDET ÉS UJJ TEREMTMÉNYT VAGYIS FAJT HOZZON LÉTRE. Bárkinek kérdése volna hozzám akkor szivesen válaszolok rá akár itt, vagy saját E-mail cimére is. EZ a HAZAVEZETŐ ÚT
...
Írta: Bardon Lászlóné Erzsébet, november 27, 2011
Péter! Mindent elolvasok amit írsz nekem!Mégis csak a megérzéseimre hallgatok !Nagy dolgokat nem tettem de kicsivel többet mint sok átlag ember,egyedül megteremtettem hogy nyugodtan tudjak élni.Sok minden történt az életemben válások,komoly betegségek de mindig előbbre vitt hogy újra kezdjem az életem.Most talán 2012 változást hozhat ahogy írod én is várom,hiszen furcsán alakult 1-2 évem de nem panaszkodom rossz mellett sok jót is kaptam.Annyi mindent akartam írni de csak ez kerekedett ki belőle.Nagyon köszönöm írásaidat.Szeretettel Erzsi

Szólj hozzá Te is!

busy